Egyelőre az archívum lehetőség nem úgy működik, ahogy szeretném... Ezért az érdeklődőknek csak a lap alján található lapozó linkeket tudom ajánlani. Gőzerővel folyik a javítás... -.-'
Tegnap meglátogattam az anyai nagymamámat. Miskolc mellett él az egyik nagynénémmel. Valamilyen, számomra kicsit ködös ok miatt édesanyám pár hónapja szintén oda költözött, augusztus végéig. Nagynénémék 2 hétre lementek a Balatonra, hogy találkozzanak a saját unokáikkal, unokatestvérem két gyerekével. (Akik Zürichből jöttek el a magyar tengerhez.) Így a nagymamám és anyám "egyedül" maradt.
Anyámról nem írok sokat, majd az arra érdemesnek mesélek. (Az arra érdemes meg részesül abban a "megtiszteltetésben", hogy találkozzon vele. Előbb-utóbb.) Csak egy példa: anyám valamilyen elváltozásnak nézte az ádámcsutkám...
Nagymamámat 2 éve láttam személyesen utoljára. Az akkor épp arra érdemessel látogattuk meg egy rendezvényről hazafelé jövet. A lány nagyon örült neki, hogy megismerhette, szerinte nagyon jó fej nagymamám van. Szerintem is. Amikor gyerek voltam, akkor nagyon sok időt töltöttem nála. Bármikor, amikor beteg voltam, anyám levitt hozzá, hogy Ő vigyázzon rám. Amolyan "szabvány" nagymamám van. Ősz haj, mosolygós arc, nagyon finom sütiket tud csinálni és mindig jó húsban van. 2 éve is ilyesmi volt az összkép, bár azért látszott rajta, hogy 89 éves volt. Tegnap épp a szabadban üldögélt egy padon, amikor megérkeztem. Mivel nem látok már jól messzire, először semmi nem tűnt fel. Felismertem, integettem. Ő meg visszaintegetett. Aztán amikor közelebb értem, majdnem megbicsaklott a lábam. Nagyon megváltozott. Tavaly valamilyen pajzsmiriggyel kapcsolatos betegséget diagnosztizáltak nála. Iszonyatosan lefogyott, már csak járókerettel tud járni, szellemileg is kezd hanyatlani. Félelmetes volt. 2 éve még semmi ilyesmit nem láttam rajta. Akkor mesélt a nagypapámról, a családról, a fiatalságáról. Fényképeket mutogatott, aztán kimentünk nagynénémék (egyik) telkére és ott is sétálgatott. Viszont nem panaszkodik. És bár sokszor kell elgondolkodnia a szavakon, nagyon választékosan beszél. (Amikor anyám hagyja...)
Előző héten, ki tudja mióta, takarítottam. Nem fejeztem be, csak a felületeket poroltam le, illetve kiporszívóztam. Eltelt egy hét és a felmosást csak nem csináltam meg. Mivel a koszos nagy fővárosban élek, ezért ha kinyitom az ablakot, akkor órák alatt ellepi a lakást a kosz. Csakhogy 40 fokban még én sem bírom ki zárt ablakokkal a napot. Így esett, hogy ma újra takaríthattam. Szinte ugyanannyi port tüntettem el, mint előző héten. Ilyenkor bezzeg túl nagy a lakás...
Takarítónőt kellene alkalmaznom. Külföldön működik olyan szolgáltatás, ahol a takarítónő nagyon lengén van "öltözve" és úgy végzi a munkáját. Vajon itthon is van ilyen?
Mostanában megint a filmnézős korszakom tört elő. Jól megkésve megnéztem ma a Terminator Salvation című csodát. Valamiért a "pocsék" jelzőt párosítottam hozzá eddig, de kellemesen csalódtam. Tény, hogy Christian Bale, a halott arcizmaival még hihetőbb lett volna Terminátorként, de amúgy egész kellemes kikapcsolódás. Nagy dolgokat ne várjunk, de akciófilmnek tökéletes. És elég sok utalást találni benne az első két filmre. (Amikor Christian Bale visszafordul a feleségéhez és azt mondja: "I'll be back." én lefordultam a kanapémról a röhögéstől.) Ezen felül még megnéztem a The Last Airbender című műalkotást, de ezt senkinek nem ajánlom. A hasonló nevű, 3 évados rajzfilmsorozat első évadját dolgozták fel benne, de szánalmas lett. A sorozatról tudtam, hogy jó, de valamiért kimaradt az életemből. A film után körülnéztem a neten, hogy akkor ez most mi is volt és ott nagyon ajnározták a sorozatot. Hát beszereztem és megnéztem. Tényleg nagyon jó. Ezeken felül még láttam pár filmet, de nem voltak olyan maradandóak. Astro Boy (klisé hegyek, egyszer meg lehet nézni), Nanny McPhee and the Big Bang (az első rész nagyon tetszett, ez kicsit gyengébb, de azért még érdeklődő barátnő kedvéért megnézném újra), Karate Kid (klisé hegyek, az első rész koppintása), a többire meg már nem is emlékszem...
Voltam ma kocogni. 33+ fokban, evés nélkül, folyadék nélkül nem bölcs dolog. A végén már szédültem. Aki hülye, haljon meg megérdemli. Kihajtottam magamból még a sz@rt is, testem nedvességtartalma jelentősen csökkent, ezzel együtt az energiaszintem úgy leesett, hogy a buszmegállóban azon gondolkodtam, hogy leülök. Csak az izomláz, a meghúzódott izmok és a kicsapódott só maradt. (Most már tudom, hogy a lányok miért mondták azt, hogy sós...) Meg kellett volna várni az este 9 órát, mert akkor kellemes(ebb) idő volt. Ekkor mentem el a McDonald's-ba bepótolni a kimaradt étkezést. Pont kézen fogva sétálós időjárás volt. Ez az egyetlen elfogadható oka lenne annak, hogy 33+ fokban kocogjak. Annyira kimerült voltam, hogy biztos nem mondok olyat, amiből később botrány lehetne. Mivel valószínűleg megszólalni sem tudnék.
Az étteremben láttam egy nagyon ismerős arcot. (Igen, lány.) De egyszerűen nem tudtam hova tenni. Biztos voltam benne, hogy többször is láttam már, csak nem tudtam, hogy hol. A gyerekkorunkban volt ez a játék, amikor több figurának a fejét, testét és lábát lehetett cserélgetni, mindenféle vicces figurákat alkotva. Az agyam is hasonlót csinált, a lány arcát fixen tartva, a hátteret és a ruházatot pörgette. Közben persze tanácstalan arccal bámultam szegény kislányt, aki valószínűleg ezt hamar észrevette. Már azon gondolkodtam, hogy megkérdezem, honnan ismerhetem, de ez egyike azon hibáknak amit a pasik elkövethetnek. Elég hülye ismerkedési szöveg, ráadásul, ha komolyan nem tudjuk, hogy miért ismerős a lány, az nagyon bunkó hatást kelt. (Hát nem hagyott maradandó nyomot bennünk?) Az egyik pénztáros segített, amikor megkérdezte a lányt, hogy mi újság. Akkor került helyre a dolog: abban az étteremben láttam, csak a pult másik oldalán... Azért volt ilyen furcsa. Ettől függetlenül talán meg kellett volna szólítanom... Bár azt hiszem olyan fiatal lehetett, hogy azt még a törvény bünteti. Nem vagyok jó életkor meghatározásban.
Valamiért nem néztem végig a The Mentalist sorozat első évadját, pedig ott várt rám a sorozatok közt. Most betáraztam a második évadot (nagyon le vagyok maradva sorozatügyileg), lesz mivel elcseszni a délutánjaim.
Eltelt megint nagyjából 2 hónap a blog indulása óta és elfogyott a motivációm. Nincs semmi értelmes, amiről írhatnék. Még annyira sem értelmes, mint amit eddig termeltem. Ezen felül, a nagy lelkesedésben, beleszóltam olyanok életébe, akiknek nem kellett volna.
Azt megtanultam, hogy blogot kitörölni nem jó dolog. Átállok hát a "normális" blogolás ütemére, kb. heti egy, többé-kevésbé összeszedett bejegyzéssel. Ha lesz miről írni.
Azon meglepődtem, hogy a kocogáshoz még mindig találok motivációt (pedig iszonyatosan unalmas egy tevékenység), de egy informatikához kötődő tevékenységhez már nem. Ez valamilyen irányba fejlődés.
A fordítás után azt hittem, hogy lesz pár nyugis napom. Erre kitalálta a főnökasszony, hogy akkor Ők eladják külföldön az egy éve félretett, azóta teljesen elfelejtett és soha be nem fejezett programomat. Sikerült felgyorsítania a pulzusom.
18:00 óra után is még 38 fokot mutatott az utcai hőmérő. És ahelyett, hogy felkapnám az asszonyt és kimennénk valami víz mellé, ihlet nélküli blogbejegyzéseket írok.
Az egyik öreg néni a házból nem tudott bejönni a kapun, mert túl súlyos, nehezen nyitható. Szép kilátások öreg koromra...
Egy tizen-valahány éves pár "Jó napot"-al köszönt nekem a lépcsőházban. Még pár év és együtt állhatok a nénivel a kapuban. Persze arra már nem lenne erőnk, hogy felkapjam és kimenjünk valami víz mellé.
Kész az 50 oldal! Yay! Pezsgőbontás, egy szál f@szban utcán rohangálás, kurjongatás. És két hónap semmittevés Hawaii-on.
Ha most valaki kitalálja, hogy a másik három lustaság maradékát is én csináljam, vagy valaki csak köhint egyet, miközben ellenőrzi a szöveget, én kihajítom a hatodikról az illetőt.
Megállapítottam, hogy én "anti ember" vagyok. Míg az emberek nagy többsége szeretne lefogyni, én azon küzdök, hogy magamra szedjek pár kilót. Míg az emberek azon küzdenek, hogy észben tartsanak dolgokat, én felejteni szeretnék.
"Csak a szépre, csak a jóra." Az egyik bejegyzésben említett játék miatt, meg most egy fénykép* miatt is, felszínre törtek az emlékek az olasz lányról. És így arra is emlékszem, hogy milyen jó volt. Meg milyen szép. Csakhogy a hangsúly a volton van. Most nem szép, most nem jó. Nem is látom, hogy a közeljövő hozna ebben változást. Sehol senki, se közel, se távol. Még távol sem! Az, hogy közel nincs, szinte már megszokott. De legalább távol szokott lenni valaki...
Az olasz lány előtti kapcsolatot egy igen (ki)ütős lerészegedéssel zártam le. Úgy látom, hogy újra itt az ideje egy ilyen akciónak. Vagy ez, vagy jön valaki, aki miatt a jelenre és a jövőre koncentrálhatok. Felforgattam a lakást, de csak alkohol van itthon. Semmiféle "valakit" nem találtam. Azt hiszem ezzel eldőlt, hogy merre lépjek.
Egészség!
* A képen látható hölgy szinte pontosan úgy néz ki, mint az olasz lány. Ezen a képen legalábbis.
Kurtafarkú kismalac. És akkor még finom voltam és nőies.
A tegnapi sütievés fejlesztett változatát adtuk ma elő. Az ünnepelt szerzett egy tortát és előkerült egy üveg bor is. Mivel sokaknak vezetniük kellett, így én voltam "kénytelen" meginni a többiek adagját... Szörnyű... A "buli" (ültünk és néztük a padlót percekig) után az egyik hölgy ott maradt beszélgetni velem. Teljesen véletlenül pont Ő az aki a "cégen belüli jó nő" rangsorban az első helyen áll nálam. A bortól kissé ködös aggyal megállapítottam, hogy Neki is szürke szemei vannak. Passzolna az enyémhez...
Továbbá, a munkatársaktól megtudtam, hogy tönkrement a kávéfőzőnk. (Mármint, ami patronnal működik. Mert mi annyira menő cég vagyunk, hogy nekünk minimum két kávéfőzőnk van.) Egy vállrándítással elintéztem a dolgot. Most kopogott be a recepciós hölgy, mert lemegy "levegőzni". Átirányítja rám a hívásokat (hö-hö, ehhez azért eleget ittam). És minden felvezető nélkül elmondta (megint), hogy hétfőn akkor kicserélik a kávéfőzőt. Válaszomban kifejtettem, hogy ennek mennyire örülök.
Egyik munkatársat köszöntötték csendben születésnapja alkalmából az alá tartozó hölgyek. Ennek örömére körbeszaladt két sütiszelettel, hogy nincs-e kedve valakinek beszállni a "lakomába". Mivel az egyik süti egy francia krémes volt, így nem szégyenlősködtem és mentem. A konyhában ott kávézott az egyik köszöntő lány és még két másik munkatárs. A főnökkel megettük a sütiket, közben a nők "csacsogtak". Miközben a tányérom mosogattam, kérdezték a főnököt (aki pasi), hogy meghúzták-e a fülét. Mondta, hogy csak puszit kapott a lányoktól, tőlem meg egy kézfogást. A köszöntő lány megjátszott méltatlankodással kérdezi tőlem: "Hogy-hogy nem adtál puszit?! Milyen munkahely ez, semmi cuppanós?" Befejeztem a tányért, elraktam a szárítóba, megtöröltem a kezem, majd odahajoltam a méltatlankodó lányhoz és úgy tettem, mintha mindjárt megcsókolnám. Reakciója: "Te jó Isten, de megijedtem!"
Most értem vissza a McDonald's-ból. Láttam egy lányt ott, aki külsőre megtetszett. Elgondolkodtam rajta, hogy megszólítom. Csak hirtelen nekifutásból nem tudtam semmi értelmes "ismerkedős szöveget" kiatalálni. McCafé egyenruhában volt, de én nem iszom kávét. Viszont a jövőben rászokom a sütijükre. Ha említett lány még ott lesz. Persze most csak azt látom, hogy csinos. Semmi mást nem tudok róla. Illetve még azt, hogy nem mosolygott. Ezt az egy dolgot hiányoltam, kifogásolhattam volna. Természetesen érthető: vasárnap késő este van, egész nap a hülye vevőkkel van elfoglalva, elfáradt. Egy másik dolog, ami visszatartott attól, hogy teljesen felsüljek előtte, hogy eléggé hasonlít valaki(k)re a múltamból. És egy bölcs lány nem is olyan régen azt mondta, hogy ne a múltamat kergessem. (Máshogy fogalmazott, de így is lehet érteni.) Persze ez a kifogás csak hülye nyafogás. Még a "múltkeresést" is racionálisan meg tudom magyarázni. Nekem ilyen az ideálom. A lány a McCafé-ból, és aki(k)re hasonlít, mind hasonlóan néznek ki. Ez van, én a csinos, barna hajú lányok után fordulok meg. * vállvonogatva széttárja karjait *
Amilyen gyáva nyúl és amilyen birka vagyok, nem fogom legközelebb sem megszólítani. Sosem voltam erős udvarlásból. Érdekes, hogy évezredeken át az emberek úgy ismerkedtek meg, hogy először mindig a külső "burkot" látták meg, és csak utána volt lehetőségük a másik természetét kiismerni. Manapság, az internet korában, van egy másik mód is. Igaz, nem feltétlenül párkeresésre. (Egyelőre?) Egyre többen vannak jelen az interneten. Leírják a gondolataikat (ha vannak...), mesélnek az életükről. Sokszor arc nélkül. Én is csak egy szembekötött, kézzel kitakart képet raktam fel. Viszont aki végigolvasta a blogot, annak már kialakult valamilyen képe rólam. Ami sokkal pontosabb és fontosabb, mint a külsőm. (Természetesen az sem elhanyagolható...) Néhány olvasóm először csak a bensőmet ismerte meg. És milliárdos szépfiúnak kellene lennem ahhoz, hogy ez az aspektus egyáltalán ne számítson.
Ha a külsőt látjuk először, akkor mi az első gondolat: de jó lenne ruha nélkül is látni. Ha viszont egy blogot, vagy egyéb hasonló célú fórumot, a szemhez hasonlítunk, és a lélek tükrének tekintünk, akkor az első gondolat az, hogy "vele érdemes lenne megismerkedni, mert értékes ember". A testiség is fontos, de (sajnos) nem tölti ki az életet. Így megint eszembe jut a haverom reakciója középiskolás korunkból. (A blog előző részében írtam: észrevettem egy csinos lányt, oldalba böktem a haverom, hogy "Nézd!", mire Ő unottan rám néz és megkérdezi: "Minek?") Itt a nyár, a lányok még vonzóbbak, mint télen, de valójában számít ez? Oda fogok menni valaha is egyhez? "Szia, nagyon csinos vagy." Ezzel a szöveggel biztos nem. "Szia, nagyon csinos vagy. Megtisztelnél vele, ha jobban megismerhetnélek." Elég suta, de az irány valami ilyesmi.
Elkezdtem kocogni, hogy önbizalmat szerezzek; lecseréltem a ruhatáram, hogy emberi formát öltsek. Ideje lenne kezdenem magammal valamit. Néma gyereknek anyja se veri a ...-t.
És közben az ügyintéző használja a "Jedi mind trick"-et.
Ma elzarándokoltam a GTS Datanet internetes szolgáltató Duna Plaza-ban lévő ügyfélszolgálatához. 3 éve jártam ott utoljára, amikor a jelenlegi szerződést megkötöttem. Akkor még a plaza területén voltak, középtájt. Háromszor jártam be az egész nyavalyás helyet, de nem találtam meg őket. (Viszont láttam egy cipő boltot, ahol árulnak jó Nike cipőket.) Arra emlékeztem a honlapjukról, hogy valamelyik határoló utcáról kell bemenni. A honlapon lévő térkép pedig az épület északi sarkánál jelöli az ügyfélszolgálatot. Kimentem hát az utcára a második kör után és elsétáltam a térképen jelzett helyre. Ott volt egy bejárat, hát bementem. Mint kiderült, eljutottam a plaza másik végéhez, csak most a legfelső emelet helyett a földszinten voltam. (5. emeleten vannak.) Ekkor tettem meg a harmadik köröm. A Vodafone szórólapokat osztogató lányok szerintem hülyének néztek már. Végül újból kiléptem a kapun és elkezdtem körbe sétálni a másik irányba. Ott találtam egy "irodaépület" bejáratot, mellette a GTS Datanet táblájával. Belépek a recepcióra, a pult mögötti srác ad egy kártyát, és elkéri a nevem. Felmegyek az ötödikre, majd követem a kiírásokat. Kihalt szobák, kibelezett kábelcsatornák, üres falak. Több tíz méteren át. Közben a plafonon pici táblák méterenként, amik mutatják, hogy merre van a GTS Datanet. Egy hatalmas terem (hasonló kinézet) végében van egy kapu, oda vezetnek a pici táblák. Csöngetek, mert ki van írva, hogy kell. Kattan az ajtó, belépek. Elkérik a kártyám számát, majd útba igazítanak: a folyosó végén forduljak balra, narancs színű ajtó. Elindulok a folyosón, nézem az ajtókat. Irattár. Konyha. Szerverszoba. (Hö-hö, ide benyissak?) Aztán a folyosó elkanyarodik balra... Ajtó nélkül. De ekkor felfedezem, hogy ki van rakva egy hatalmas tábla: ÜGYFÉLSZOLGÁLAT. Ezt de jól elrejtették... Egy lány és egy srác ül egyen feketében, hangosan köszönnek. Egy idősebb fickó ül a várakozóknak fenntartott fotelben, egy csinosba öltözött lány a háttérben üldögél. Leülök az egyenruhás lányhoz. "Szeretnék nagyobb sebességű csomagot." Beazonosítanak, majd előveszi a Yo! Neked ajánlatokat. Szerettem volna a lehető leggyorsabb csomagot előfizetni, de nem a Yo ajánlatokból. (Ez egy internet előfizetés fix díjjal + perc alapú telefondíj. Ha nem telefonálsz nincs fizetendőd az internet díja felett. Nekem meg nincs vonalas készülékem...) Elmondom, hogy nekem nem kell a telefon, csak a net. "Akkor Neked CsakNet csomag kell." "Igen, valami ilyen fantázianevű csomagot néztem ki." Elém rakja annak is az árlistáját. (Érdekesség képpen: Yo csomagban legnagyobb sebesség 12 MBit. Ez 16.500 HUF körül van. CsakNet csomagban legnagyobb sebesség 15 MBit. Ez 10.500 HUF. A nagyobb sebesség látványosan olcsóbb. /25%-al nagyobb sebességet 63%-os áron kapnál./) Legyen a 15 MBit. Ehhez le kell tesztelni, hogy bír-e a vonalam ekkora sebességet. Felkapja a telefont, hívja a műszakiakat. "Ezt és ezt az ügyfelet kellene bemérni. ... Nincs bekapcsolva a modem, nem lehet..." Hogy az a kurtafarkú kismalac az üveghegyen túl harapja meg a makkot! ... "Ok, az XY utcát bemérte, ahhoz közel lakom?" "Igen. Mármint... 15 perc gyalog az közel van?" "Nem, az nincs közel." "Oh." Azt tudtam, hogy sebesség növelésnél fizetni kell egy egyszeri díjat. Csökkentésnél viszont nem. Mivel én úgy látom, hogy csak növelni szeretném a sebességet, hát tegyük meg, aztán ha nem bírja a vonal, akkor visszavesszük - az már ingyenes. Megkérdezem hát a lányt, hogy jól látom-e a dolgot? "Nem. A Yo ugyanis hurokátadás, a CsakNet viszont nem az. Tehát ha váltani akarsz, akkor a T-Com először visszaveszi a hurkot, leveszi a vonalat, majd visszaadja nekünk és mi utána tudjuk rárakni az új szolgáltatást." Ekkor felnéztem a plafonra és fújtam egy nagyot. És mögöttem megszólalt a muki. "Ez általában 2-3 hét szokott lenni. Ha fontos a net folytonossága, akkor meg kell hagyni a mostani előfizetést, megrendelni az újat. A T-Com behúz egy új vonalat, azon lesz gyors net, majd le lehet mondani a mostanit." Ha viszket a családi ékszer, akkor én is úgy szoktam, hogy benyúlok a számba, kidugom a kezem a segglyukamon és megvakarom... Itt kezdtem felidézni a netes keresésem eredményét, hogy a többi szolgáltató (köztük a T-Com) milyen árakat ajánlott. Végül a muki még hozzátette, hogy szeptember környékén új hűségcsomagokkal jönnek ki a Yo termékvonalon és az talán segít. Olcsóbban jutok majd hozzá a gyorsabbhoz. (Ott volt előttem a 16.500-as ajánlatuk. Kétlem, hogy hirtelen 10.500 lesz belőle...) Nem kell végigjátszani ezt a csere-berét. "Nagyon szépen köszönöm a segítséget, akkor még várok és futok majd még egy kört." "Visszavárunk!"
Hazaértem és felhívtam a műszaki részlegüket. (5 percig próbálkoztam, mire sikerült beütni a telefonba a számot. A vidéki számot néztem, ami 1 számjeggyel rövidebb... Folyton "Ön rossz számot adott meg" jött vissza.) A gép bekérte az ügyfélazonosítom. Megadtam. Elsőre túl lassú voltam, így visszadobta, hogy nem jó. Gyerekek, fogy a türelmem... Bepötyögtem újra, végre elfogadta. 4-es kód a műszakiak. Felvették. "Jó napot, szeretném megtudni, hogy mekkora sávszélességet bír a vonalam, pontosabban tud-e 15 MBit-et?" "Kérném az ügyfélazonosítót." ... Minek adtam akkor meg? ... "Rendben, bár egyszer már bepötyögtem." Srác kattint kettőt, majd pár másodperc múlva jön a válasz: "4 MBit a biztos." Azt hittem elsírom magam... "Milyen modemje van?" Megmondtam. "Van itt egy újabb model, azzal talán 8 MBit-et is tudna, de nem valószínű." A szerződésben benne van, hogy a nálam lévő model már ismeri az ADSL2+ szabványt, ami a 10 MBit fölötti sebességhez kell. "Túl messze van a központtól, ezen sajnos nem lehet segíteni." "Nagyon szépen köszönöm a segítséget, viszont hallásra!" "Viszont hallásra!"
Böngésző megnyit, T-Com oldala megnyit, Kábelnet kikeres, 15 MBit 10.000 HUF. Holnap megyek és megrendelem, GTS-t meg lemondom.
Miért nem tudott a Digi beindulni? Tavaly ősszel kiépítették a kábeleket, azóta néma csend.
Cazzo (ejtsd, kb. kácczo) olaszul "fasz"-t jelent. Káromkodás. Az olasz kalandom során ismertem meg ezt a szót, a lány kedvenc káromkodása. (Újaknak: tavaly év vége felé 2 hónapig egy olasz lányt tudhattam a barátnőmnek. Aztán szó szerint egyik napról a másikra vége lett, hirtelen már nem szeretett... Miatta indult el a blog eredetileg.)
Tegnap előtt késő este nekikezdtem egy nagyon dicsőített játéknak. A középkori Itáliában alakítunk egy bérgyilkost. Bár a játék nyelve angol, a párbeszédekben sokszor használnak olasz szavakat. Először a cazzo akkor hangzott el, amikor a főhőst arcon dobták egy kővel. Ez az egy szó hirtelen feltépte a féléves sebeket. Amikor már azt hittem, hogy begyógyultak. Másodjára már én használtam, mikor is a történet szerint a főhős húgának eltévelyedett udvarlójával kellett beszélgetni. (Értsd: megverni.) Bár máig nem tudom pontosan mi történt azon a végzetes napon, amikor az olasz lány rájött, hogy már nem szeret, van egy olyan érzésem, hogy egy srác volt az ok. Egy Duccio nevű régi barát. És micsoda véletlen, a játékban a félrelépő barátot is Duccionak hívják. Igen nagy élvezettel vertem a játékbeli Duccio fejét a falba. Sajnos a játék nem adott akkora szabadságot, hogy péppé verjem, a csontját bedaráljam, majd a várost leégetve, sóval beszórjam a helyét. Aztán előjöttek még olasz szavak és nevek, amik csak szélesítették a feltörő emlékek folyamát. Harmadjára pedig akkor használtam, amikor ránéztem az órára és már igen későre járt. Vagy már túl korán volt?
A tegnapi napom így a kialvatlanság és a nem annyira kellemes emlékek miatt elég borúsra sikerült.
Ma pedig egy Giovanni nevű olasz ürge látogatott meg minket az ottani gyárból, hogy oktatást tartson. Már az olasz lánynak is volt egy jól érzékelhető akcentusa, de legalább csak néhány szót ejtett olasz kiejtés szerint. Giovanni, az "olasz csődör" (vékony, szemüveges, kopasz, korombeli muki), azonban minden átkozott szót olasz kiejtéssel használt. Az amúgy is unalmas témával együtt ez eléggé lefárasztott. Amikor pedig végre kijutottunk az előadásról, akkor meg a külföldi főnökasszony rikácsolt velünk egyet, mert épp rajta volt az ötperc.
Az egyedüli pozitív dolog ami ma történt, hogy az egyik követett blog írója újra aktivizálta magát. (Legalábbis remélhetőleg...) Ja, és még megyek kocogni. Azt hiszem jót fog tenni pici lelkemnek.
A munkatársam gépe egyszercsak megfagyott. Semmi nem mozdult, hiába eresztettük rá a macskát az egérre. Újraindítás után már el sem indult. Le az asztal alá, kábelek pöckölgetése, bekapcsolás. Elindult, majd az első program elindítása után lefagyott megint. Ezt eljátszottuk még párszor, majd úgy döntött a munkatárs, hogy kiporszívózza a gépet. (Belefújt és homokviharként szállt fel a por.) Munkatárs elővette a porszívót a helyéről - a fedele leesett. 2 percig játszottunk, hogy visszarakjuk, de nem sikerült. Szólt a telefonja, felvette, én meg közben visszaraktam a gégecsövet a porszívóba. Majd amikor felegyenesedtem a cső kicsúszott a műanyag csatlakozó elemből. Ekkor már visítva röhögtünk kínunkban...
A gép úgy-ahogy most működik. Visszaültem a helyemre, másik munkatárs kopogtat. Van-e mentésünk a számlázáshoz használt adatbázisról? Vasárnapi van... Munkatárs ügyeskedett és elfelejtett egy szűrőt beállítani, így az egyik táblában ügyesen átírt minden ügyfélkódot egyre... Holnap számlázás. Visszaállítottam amit lehetett, de 70 sornál kézzel kell javítaniuk. Örültek neki a számlázással foglalkozó munkatársak.
Jó ez a nap.
update: Most kopogott be az átírós munkatárs, hogy kijavítottak mindent. Én meg néztem okosan... Hirtelen nekifutásból nem tudtam mit kellene csinálnom. Kiderült, hogy semmit, csak informáltak. Ah, ok.
update2: Mr. Murphy engem is megtalált a nap végére. Úgyhogy hazajöttem.
Még kis porbafingóként összekötöttem a vörös rózsát a szerelemmel. Nem tudom meghatározni miért - talán olvastam róla, talán láttam valami filmben. Ahogy cseperedtem felfelé, ha egy lány tetszett, akkor vörös rózsát adtam Neki. Eljött a "felnőtt" kor és már csak páran kaptak tőlem vörös rózsát. De ha kaptak, akkor komolyan is gondoltam a mögöttes érzelmeket. Valamikor az érettségi után vetődött fel bennem a kérdés, hogy a többi szín vajon mit jelent? Utána néztem, és az interneten azt találtam, hogy a sárga rózsa a barátságot jelképezi, a fehér pedig a bocsánatkérés színe. Valamiért csak páratlan számú rózsát szabad adni, ezeken belül is főleg a mesékben szokásos számok a "megfelelőek". A páratlan számoktól eltér a tucat, de az úgyszintén a mesékbe illik. (Tehát: 1, 3, 7, 12) A kék rózsa meg az IBM jelképe...
Nagyjából egy hónapja sikerült egy kapcsolatot csírájában elfojtani. Egy eléggé nyögve-nyelősen kibontakozó, buktatókkal teli, viharos próbálkozás jutott el oda, hogy végre egy majdnem teljes hétvégét együtt tölthettünk. Az első nap egész jól lezajlott. A hölgy megmutatta a várost, ahol lakik. (Naná, hogy nem budapesti...) Ekkor a séta közben betértünk egy virágüzletbe és vettem neki egy szál vörös rózsát. Megköszönte, sétáltunk tovább. Egy szökőkútnál még előkapartam egy zsebkendőt, bevizeztem és rácsavartam a rózsa szárára, hogy ne száradjon el. Eljött a nap vége, úgy tűnt minden rendben. Aztán eljött a második nap és a hölgynek el kellett menni dolgozni. Én ott maradtam a lakásában, de megígérte, hogy délre hazamegy, hogy együtt ebédeljünk. Ebben az ebédidőben indult el a lavina. Egy ártatlan, nem piszkálódó megjegyzés után elkezdett kiabálni, elmondott mindennek, ami épp az eszébe jutott. Én meg pislogtam, hogy most mi is történt? Ugyan bocsánatot kért utána, de kissé össze voltam zavarodva. Amikor pedig percek után sem tudtam megszólalni, akkor újra rázendített. "De hiszen már bocsánatot kértem!" Majd előadta ugyanazt a monológot. Öhm... Ezek után nagy dérrel-dúrral visszament a munkába. Délután hazajött és megpróbáltunk normálisan beszélni. Rövid időn belül megint felemelte a hangját és rávezetett, hogy mindennek én vagyok az oka. És ez a hülye rózsa is. Nem is szereti a vörös rózsát. Valahol biztos hallottam, hogy ezt kell csinálni és csak ezért vettem. (Hja, valahol... Ez a valahol a "szinte mindenhol"-t jelenti.) Végül megkérdezte, hogy tulajdonképpen mit is akarok? "Második esélyt." Ez annyira meglepte, hogy elhallgatott... De nem sokkal utána nekem el kellett indulnom a vonathoz. Másnap este kaptam egy sms-t, amiben azt írta, hogy a rózsa még megvan és nagyon szép. "Tévedtem." - írta. Akkor jól esett.
Egy hét gondolkodás után azonban rájöttem, hogy a "mit is akarok" kérdésére a válaszom: "Már semmit". A saját értékrendem szerint működő igazságérzetemet már túl sokszor billentette ki az egyensúlyából. Volt szép is, volt jó is, köszönöm, ennyi.
Végül némi adalék a történethez: Az "ártatlan" kérdés így hangzott: "nem szeretnél annál a szendvicsnél többet enni, hiszen annyit sportolsz, hogy szükséged van az energiára". A rózsa vásárlásakor csak annyit éreztem, hogy ez még túl korai...
Nálam a fenti kérdés nem a lányok féle "nincs egy göncöm se" jelentéssel bír. Én nem tudok az időjárásnak megfelelően öltözködni. Ha hideg van kint, akkor pólóban és rövidnadrágban megyek ki. Ha meleg van kint, akkor meg felveszem a télikabátom. Az sem segít, ha kinyitom az ablakot és kidugom a kezem. Általában az előző naphoz öltözködöm... Ma megfordult a fejemben, hogy nem megyek el kocogni, hiába van szombat. De estére már annyira unatkoztam, hogy még a kocogás is jobb elfoglaltságnak tűnt, mint a semmittevés. (Takarítani kéne... De ennyire nem vagyok mazochista.) 18 órakor felébredtem a délutáni sziesztából, érzékeltem, hogy kint felhős az ég. (Annak aki nem tudná, nálam a nap 24 órájában el vannak húzva a függönyök. Nem mondtam még? Vámpír vagyok. Szívom a lányok vérét. /Szívnám én másukat is.../ Ja, és én már modern vámpír vagyok. Már nem csak szűz lányok vérét szívom. A szűz lány ugyanis hiánycikk...) Telefonos segítséget kértem hát, mivel a méregdrága stopperóra még az időjárást is megmondja. "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, milyen idő van kint a réten?" Azt mondta, hogy zápor. Hmmm... Na ez azért nekem gyanús. Hát kinyitottam az ablakot és kikémleltem (a szemben lakókat). Nincs eső. Száraz az aszfalt, bár hűvös a levegő. Legalábbis én annak érzékeltem. Felvettem szuper szexi szakadt szerelésem (alliterálok, kérem szépen) és nekiindultam (fejjel a falnak). A szerelés alatt melegítőt és pulóvert kell érteni. A harmadikról persze visszafordultam, mert zsebkendőt nem vittem... Kilépek a kapun és szinte letaglóz a fülledt, meleg levegő. He? 4 emelettel feljebb nem ilyen volt. Még egyszer nem akartam visszafordulni, hát nekivágtam így. Le is izzadtam rendesen. És még csak a buszmegállóig sétáltam át. 30 méter. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Még harminc méter sincs... Ok, ok, nem hülyéskedek. (Kivéve, amikor azt mondom, hogy nem hülyéskedek.)
A teljesítményem futáskor nem volt valami fényes. Lassan haladtam és nem sprinteltem. A méregdrága stopperórára is többször ránéztem, hogy a GPS megy-e? A budai oldalon van egy cikk-cakk a pályámban (az uszoda környékén, ha ez segít), akkor megálltam egy picit, mert a képernyőn érdekes képet láttam. A megtett út valahol a felénél volt a valós pozíciómnak, míg engem a Duna közepére saccolt... Aztán gondolom észrevette, hogy figyelik és korrigált. Behozott egy jobb térkép nagyítást, ahol már szárazföldön álltam és közben lassan kúszott a piros csík a pozíciómig. Így aztán kocogtam tovább. (Ha mondjuk engedélyezném az internet hozzáférést közben és a Google pozicionáló szolgáltatásán valaki követne, akkor azt látná, hogy hátrafelé futok. A telefont ugyanis "visszafelé" tartom, mert így nem nyomom meg a tetején lévő ki-bekapcsoló gombot.) A pólóm a pulóver alatt teljesen átázott. Nem csak kis foltokban izzadtam le...
Egy kép a szuper szexi szakadt szerelésről. Izzadtságfoltokkal. Azt mondják, a nők szeretik nézni, ha a férfi fizikai munkát végez. Tessék, a bizonyíték. Ez nem ígéret...
Tényleg türelmetlen vagyok. A telefoncserénél nem készítettem mentést a telefonkönyvről. Átraktam a SIM kártyát az új készülékbe és betöltöttem onnan a számokat. Csakhogy néhány szám kimaradt. Vannak olyan emberek, akik teljesen lemaradtak...
Most kicsit izgulok, hogy mi lesz, ha otthon visszarakom a kártyát a régibe. Ugyanis a nagy lelkesedésben elkezdtem törölgetni a kártyáról a számokat, amiket a Google címtárba felvettem. (Ekkor vettem észre, hogy néhány embernél csak e-mail címem van...) Olyan személyek is "kiestek", akiket az én mércém szerint sokszor hívtam. Furcsa.
Cserébe viszont akikkel leveleztem, azokhoz a lehetőségekhez képest hozzárendeltem egy fényképet. (Akinek két ugyanolyan nevű ex barátnője is van, ez nagy segítség...) Akiknek volt, azokat meghagytam (hihi, így "megismertem" egyik régi olvasóm), akiknek nem volt, azoknak feltöltöttem egyet. (Legalább valami haszna van az iwiw-nek.) Próbáltam előnyös képeket választani. Vagy olyan képet, ami az én emlékeimhez közelebb áll... Ha valaha lesz új barátnéni, és átnézi a telefonban lévő képeket, lesz pár felfűtött perc, mire elmagyarázom, hogy az a sok jó nő kicsoda... (Remélhetőleg a pasikra nem kérdez rá.)
Azért még a Google sem mindenható, mert néhány embernek nem adta hozzá az általuk kiválasztott képet az én címtáramban tárolt ... címhez. Így párszor képernyőképből kellett kimásolnom a fotót. Röhej. Munkatársam fényesen csillogó kopasz fejét már 4 napja próbálom megjeleníteni a telefonban. (Innen indult ez az egész.) Egyik program a telefonban látja, az összes többi nem. 1 hónapja még láttam a gmail-ben, most már nem látom. Végül persze győzött az emberi elme a gép felett, de ez igen idegesítő és kiszámíthatatlan hiba.
Aztán persze mire fel ez a nagy buzgalom? Úgysem beszélek soha senkivel... De aki méregdrága stoppert vesz magának, az ilyen. Hülye.
Ma elcammogtam a McDonald's-ba. Tele volt a hely, így tőlem szokatlan módon eljöttem dolgom végezetlenül. És betértem a ház sarkában lévő pizzériába. A rendelés leadása után hazaindultam, hogy itt várjam meg a 10 percet. Előttem a szomszédban lakó nő sétált. Én pont egy kapunyitásnyival később értem oda. A liftnél köszöntünk, én meg elindultam a lépcsőn - ahogy mindig is szoktam. (Szerintem már tudják, hogy ilyen "különc" vagyok.) Fent aztán pont akkor értem a lifthez, amikor Ő megérkezett, így kinyitottam neki a liftajtót. Először meglepődött, de amikor látta, hogy a karommal jelzem, hogy "erre tessék", akkor elmosolyodott és megköszönte. Nekem mára ez a jó cselekedetem. Nem segítettem előre semmit, de kaptam egy mosolyt.
Amikor az ember fiatal, akkor úgy gondolja, hogy Ő majd megváltja a világot. Aztán bekerül a mókuskerékbe, lejjebb adja a céljait. Végül teljesen felörlődik, örül, ha a szeretteivel kifújhatja magát. Amikor elér az utazás végére és visszatekint, vajon találni fog az életében valamit, amire azt mondhatja: "Igen, ezzel jobbá tettem valaki más életét!"? Nekem szerencsém van. Én már most tudom, hogy van egy ilyen cselekedetem. Na nem a liftajtó kinyitása. Egy hölgynek segítettem az életét megváltoztatni. Talán nélkülem is kijutott volna a gödörből, ezt persze nem tudhatom. Igaz, nem én lennék, ha nem okoztam volna neki fájdalmat. De (valamennyire) megnyugtat a tudat, hogy most olyan élete van, amire vágyott és amit megérdemel.
Most hívtak be a főnökasszonyhoz, mert sürgős munka esett/esne be a céghez. Nagyon jól dolgozhattam az utóbbi időben, mert úgy gondolta, hogy én pár óra alatt elvégzem a feladatot. Ügyes, okos, szép és szerény gyerek vagyok, de (még) nem mindenható.
A lehetetlent azonnal, a csodára kicsit várni kell.
A gond az, hogy olyasmit várna el tőlem, amihez nekem már nincs túl sok közöm. Pár hónapja elvégeztem az én részem, többet az én területemen nem lehet kihozni a munkából. Értem én, hogy rohadtul nem érdekli, hogy az emberek mit csinálnak, csakhogy ha nem tudja, akkor tarthatatlan határidőket fog bevállalni. És utána rajtunk tölti ki a dühét, amiért hülyét csinál magából...
Hétköznapokon rendelni szoktam az ebédet a gyárba. (Már amikor nem felejtem el...) A portán minden reggel ott vár 2-3 kajásdoboz. Ma, mikor felértem az emeletre, még be sem tettem a lábam a folyosóra, már levetette magát a legfelső doboz. Természetesen a leves. Szét is fröccsent. A "Magyaros krumplileves" úgy nézett ki a bejárati ajtóban, mintha valaki kidobta volna a taccsot. Kerítettek egy felmosót, én meg addig kéztörlő papírral szedegettem fel a darabkákat. (Étvágygerjesztő.) Naná, hogy felmosás közben érkezett meg a külföldi főnökasszony...
Ma is voltam futni. És ma is több bogár próbált közelebbi ismeretséget kötni a szememmel. Kell egy szemüveg.
Volt kint egy pár, akik sprintelgettek. Melegítettek, amikor először elkocogtam melletük, aztán az első sprintjük alkalmával megelőztek. A srác elszaladt előre, a lány hátra maradt. Én állandó tempóban kocogtam, Ő meg néha elsprintelt pár métert. Viszont feltűnt, hogy mindig akkor kezd sprintelni, ha 1-2 méterre megközelítem. Az ötödik ilyen alkalom után már meg akartam kérdezni, hogy most tényleg előlem fut, mert büdös vagyok, vagy véletlenül így jön ki? Meg egyáltalán... Miért így futnak? Végül beértük a srácot a táv negyedénél, így lemaradtak. Azért nekem gyanús a dolog. A bogarak nekem jönnek, megszállják a lakásom, a lányok meg elfutnak előlem. Vagy egyik sem vesz észre, vagy észrevesznek és ellenkező hatást váltok ki. A bogarak szállnak rám a szagom miatt, a lányok meg elfutnak. Itthon meg azért fordulnak fel a bogarak körülöttem, mert itt már túl tömény a szag és már nem bírják.
A végén a busz pont az orrom előtt ment el. Viszont egy garázsmenetes sofőr megállt és elvitt félútig. (Az esett neki útba.) Vannak még rendes emberek.
A családi ebéden sütötte el tesóm az alábbi poént:
- Hogy hívják az egyház számítógépes hálózatát? - ??? - Pap-Lan!
Mindenki jót nevetett, habár ez egy ősrégi vicc. Viszont egyik unokatestvérem megkérdezte: "Ezt ugye nem most találtad ki?" Tesóm először nem is értette a kérdést, annyira ősi a vicc. De, mint a bejegyzés címe is mondja... (Szegény lány, nem túl sok viccet hallhatott. Pedig már elmúlt 20.)
Most értem haza tesóm anyukájának születésnapi babazsúrjáról. A szokott társaság, szokott vörösbor, szokott ételek (nekem). Jól éreztem magam, nevetgéltünk, cikiztük egymást (főleg egyik unokatesómat), jó volt a hangulat. Hazafelé a nagynénémékkel jöttem, beszélgettünk a cikizett unokatesómmal. Aztán hazaértem és rám tört a magány. Jó lenne, ha ilyenkor valaki elém vágna a mellékhelységre. Miközben mosom a kezem, Ő lehámozná magáról a polóját. Miközben töltöm kettőnknek a hideg vizet, Ő kifeküdne az ágyon. Ha lenne valaki, akivel beszélgethenék. Elmondaná, hogy mit gondol a családomról. Felidéznénk az ebéd emlékezetes pillanatait. Amíg zuhanyozna, én "pihentetném a szemem" (ahogy apám mondogatta).
"Csak a szépre, csak a jóra." Az egyik 
Még kis porbafingóként összekötöttem a vörös rózsát a szerelemmel. Nem tudom meghatározni miért - talán olvastam róla, talán láttam valami filmben. Ahogy cseperedtem felfelé, ha egy lány tetszett, akkor vörös rózsát adtam Neki. Eljött a "felnőtt" kor és már csak páran kaptak tőlem vörös rózsát. De ha kaptak, akkor komolyan is gondoltam a mögöttes érzelmeket.
Utolsó kommentek