Kedves Taplóm

A munkahelyen most először fordult elő, hogy munkatársak közti nézeteltérést kellett elsimítanom. Az ügy megoldódott, én csak a postást játszottam. Viszont az egyik szereplővel sikerült kiabálnom, ami teljesen fölösleges volt. Én is pont olyan leszek, mint a nagyvezírasszony? Üvöltözni fogok?
A vicc az, hogy az egész nézeteltérés egy félreértésen alapult. Aztán érett felnőtt módjára a két érintett már nem is köszönt egymásnak. Egyiküket végighallgattam, majd elbattyogtam a másik félhez és kértem, beszéljék meg. A reakció az volt - 3 napig fújtak egymásra, míg én külföldön b@sztam a rezet -, hogy Ő nem akar beszélni. Ekkor emeltem fel a hangom, mert csak mondta és mondta és mondta... Fölöslegesen aggresszióztam, csak egyszerűen máshogy kellett volna fogalmaznom a kérést.

Álljon itt ez a bejegyzés mementónak, hogy többé ilyet ne csináljak. Illetve emlékeztetőnek, hogy sürgősen keressek másik állást.
 

Kíváncsiságból megnéztem a blog statisztikáit. A rendszer átlag 7-8 látogatót tart nyilván naponta. (7-8 egyedi IP cím - ha ez mond valakinek valamit...) Én 4 emberről (+szerény személyem) tudom biztosan, hogy néha olvassák ezt az agyzsibbasztó hülyeséget. Kérném, hogy tegye fel a kezét, akiről nem tudok.

Magasabbra! Nem látom...

Tegnap használtam ezt a szót: haditerv. Minden alkalommal, amikor hallom, Süsü jut eszembe. Az egyik epizódban a fiatal herceggel kimennek vackort szedni és "háborúzni". Mielőtt elindulnak, megbeszélik a haditervet:

Süsü: "És mi legyen a haditerv?"
Herceg: "A haditerv a következő: Én megyek elől, Te jössz utánam!"
Süsü: "Óóóóó, hát ez nagyszerűűűű haditerv!"

Most néztem meg a Scott Pilgrim a világ ellen című filmet és mindenkinek csak ajánlani tudom. Jobb, mint a Zombieland, ami igen nagy szó.

Egy srácról szól, akinek meg kell küzdenie egy lány 7 ex barátjával. Szó szerint.

Érdekes, hiszen a valóságban is ezt tesszük. Küzdünk a múlttal. A sajátunkkal és a másik múltjával. Talán a filmben bemutatott módon sokkal könnyebb lenne. Kiosztunk pár pofont és megnyerjük a lány szívét.
A valóságban gátakat kell rombolni. Hiszen ott vannak a rossz tapasztalatok (mindkettőnkben), amiket nem akarunk újra élni. Be kell bizonyítani, hogy mi mások vagyunk, mint az eddigiek. Vagy épp be kell bizonyítani, hogy mi vagyunk a szőke herceg fehér lovon. (Nekem ez igen nehezen megy, hiszen barna a hajam.)

A lényeg, hogy mindenki nézze meg a filmet. Látványos, vicces, romantikus, tanulságos.
 

A bejegyzés címe akár egy "B" kategóriás filmé is lehetne... 3 napos hétvége van és óra átállítás - így jön ki. A haditerv a hétvégére pedig az, hogy átalszom. Egyszerű.

Az olvasók kedvéért azért elmesélek egy érdekes történetet, ami a gyárban esett meg pénteken.
A nagyvezírasszony kitalálta, hogy valamilyen süteményt kell rendelnünk. Pontosan nem tudom miért és mikor, de meg kellett kóstolni előtte. A recepciósnak. Akit az egyik munkatárs vitt el a céghez, akik ezt szállítják. Csakhogy az egy irodaszereket és egyéb, irodába szükséges cuccokat szállító cég, így sütit ott nem lehet kóstolgatni. Viszont az ukász ki volt adva a titkárnőnek, Ő kiadta az ukászt a recepciósnak, aki ugyan felhívta a céget és megtudta, hogy nem lehet kóstolni - de a nagyvezírasszonynak már nem merték ezt elmondani, így a recepciós és a "fuvaros" kolléga sétált másfél órát a városban, mintha kóstolnának.
Tisztára, mint a szocializmusban, amikor a párt minden hülyeségét meg kellett csinálni. Úgy látszik még mindig nem volt rendszerváltás, bármit is magyaráznak dicső politikusaink.

Másik "érdekesség": farmakovigilancia. Ezt a szót tanultam pénteken.

A farmakovigilancia mindazon tevékenységek összessége, amely a biztonságos gyógyszeralkalmazást célozza. Ide tartozik a gyógyszermellékhatások felismerése, jelentése, összegyűjtése, elemzése, különböző intézkedések útján történő megelőzése. E tevékenység résztvevői az orvosokon, gyógyszerészeken, ill. más egészségügyi szakembereken kívül a gyógyszerelőállítók és forgalmazók is.

Még mindig nem értem miért kell ilyesmikkel foglalkoznom...

Ezt az utat is túléltem. Remélem egyhamar nem kell újra repülnöm. (Most csak egy lány tudna elcsábítani repülő útra.)

Majd megéneklem a párizsi utat is - amint normálisan kialudhatom magam. Az egyetlen jó dolog benne egy török lány volt, akivel az utolsó 2-3 órában beszélgettem kicsit. 2 és fél napból ez nem sok...

De ha már a nőknél tartunk: a mocskos franciák eldugták a jó nőket míg ott voltam. A repülőgépből kiszállva egy gyönyörű lány várta az utasokat, utána nem láttam egy szép lányt sem. Hogy a fenébe lett ez a szerelem városa??? A közepén meredező fallikus szimbólum miatt?

Vagy párizsi. Valamelyik felvágott. Én meg arra vágok fel, hogy láttam az Eiffel tornyot. Messziről, egy taxiból. És csak a felső részét, a lábait kitakarták a házak. Olyan volt, mint egy kivilágított bájdorong.

Ennyire volt időm.

- Mire vágsz fel?
- Ilyen apró darabokra!

A ma estét 3 hölgy társaságában töltöttem. Semmi szaftos, hacsak nem a vacsorára felszolgált húst nem vesszük annak.

Most pár hétig még nem fogok "életmódot váltani" és inkább nem keresek senkit magamnak. A 3 grácia együtt sokkal töményebb volt, mint a kezdésként megivott whisky. (Jóból is megárt a sok - hát még ebből.)

A dal másik apropója: holnap menni Párizs.

Ezt a nőt kénytelen vagyok én is belinkelni.

Hétvégi játékcsaj: Felicia Day
az IDDQD blogtól lopva

Idézve a cikkből: "ő valójában minden geek nedves álma, egy 31 éves nerdistennő". És valóban - annak ellenére, hogy vörös.

Sampon reklám átköltve:

Kora reggel - Budapest
Reggeli - Győr, McDonald's
Vacsora - Budapest, McDonald's

Ma személyesen találkoztam egy "ismeretlen ismerőssel" (egy hölggyel), akivel kötetlenül beszélgettünk pár órát. Hazafelé a vonaton, miközben nyitott szájjal, száj szélén csillogó nyálcsíkkal aludtam, megálmodtam, hogy nekem nagyon szükségem van egy olyan lányra, akivel így el lehet beszélgetni. (Persze kicsit sűrűbben.)
Felvetődött a kérdés a hölgy részéről, hogy én miért nem találtam még magamnak valakit? "Hiszen ez érthetetlen." Magamat is meglepve, a válaszomban rátapintottam a lényegre. (Nem, nem nyúlkáltam a lány felé...) "Olyan ez, mint a fogyókúra. Ott sem azt mondják, hogy 'mozogj sokat, egyél keveset', hanem 'életmód váltásra van szükséged'. Nekem is ilyen 'életmódváltásra' van szükségem ahhoz, hogy találjak valakit." De minimum el kellene kezdeni keresni. Az segíthet...
Olyan ez, mint a lottó. Amikor valaki azt mondja nekem, hogy most már szeretné megnyerni a lottót, én azt válaszolom, hogy én is. "Már csak lottózni kellene..." Látványosan több esélyem lenne úgy.

Öcsémmel mindig is jó kapcsolatom volt. Akkor is, amikor már mindketten dolgoztunk és nem találkoztunk olyan sűrűn. (Régebben minden hétvégén.) (Annak ellenére nem találkozunk sűrűn, hogy 15 percnyire lakunk egymástól.) A munkáról sokat nem tudtunk beszélni, mert más munkakörben, más munkamorálú cégnél dolgoztunk. Aztán, ahogy azt már írtam, szinte egyszerre lettünk főnik.
Most megint van miről beszélni. A legtöbbször felemlegetett téma a szélmalomharc. Amikor teljesen feleslegesen tépjük a szánkat; amikor olyan dolgokat kell megcsinálnunk, amiről tudjuk, hogy hülyeség és máshogy kellene csinálni. Csak épp a főnökeink olyan buták, hogy ésszel nem lehet Őket meggyőzni. Nem értik meg.
Ez pedig nagyon fárasztó tud lenni. Van az a vicc, miszerint a Föld népességének összesített IQ-ja állandó - csak épp egyre többen vagyunk. Néha már nem tudok erre viccként tekinteni.
Minden nap olvasom a Dilbert képregényt. Amikor a nagyvezírasszony idejött, akkor fellélegeztem, hogy végre nem a képregényben megénekelt idiótaságok történnek a cégnél. Pár hónapja azon vettem észre magam, hogy a napi Dilbert után pontosan ráismertem (megint) a gyárra. Ijesztő, amikor a karikatúra maga a valóság.
Nem csodálom, hogy újra hullik a hajam és ráadásként még őszül is. Irigylem öcsémet, aki sokkal jobban bírja ezt a nyomást. (Ahogy a barátnőjétől hallottam, öcsém átment genyóba a munkahelyén. Most ott épp pislognak, hogy mennyire megváltozott. :D ) "Amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel." Csakhogy én is ugyanolyan seggfej leszek, mint a főnökök. Akarom én ezt?!

Maradok tisztelettel,
Don Quijote de la Mancha

Végre befejeztem a Zabhegyezőt. Kínszenvedés volt. Ha jó könyv lett volna, akkor 3 óra alatt kiolvasom. Több, mint 1 hétbe telt! A könyvből véve: "hervasztó".

Azért nem tetszik, mert pontosan olyan vagyok, mint a főszereplő. Aki egy "hervasztó" alak. Szar dolog magamra ismerni...

Ez vagyok én
Olyan hülyék az emberek...
Bassza meg!
Olvasni jó
A rendes emberek
Nők
Megjátszuk magunkat
Miért nem jó (blogot) írni?

Tegnap visszavittük a nem megfelelő színű konzolasztalt "az nagy Svéd bútorvállalatnak". Reggel felhívtam őket, hogy némi felvilágosítást kérjek a csere mikéntjéről. "Vigyük vissza a vevőszolgálatra és ott kicserélik." A vevőszolgálat az áruházban van, a bútort viszont a pár kilométerre lévő árukiadóban adják át. Gondoltam majd adnak egy új papírt, amivel átmehetünk az árukiadóba.
De nem. Visszaadták az árát, mehettünk egy kört az áruházban. (Trükkösen a rövidebb úton mentünk.) A pénztárnál visszaadtam nekik a 10 perce kapott összeget, majd elmentünk a bútorért.
Az összerakás eltartott egy ideig... Sikerült egy elemet fordítva rácsavarozni, de még idejében észrevettem. Így csak azt az elemet kellett visszabontani. Ügyeskedtem még az akkumulátoros csavarhúzóval is. Amíg le nem merült... Este töltöttem az aksit, az utolsó 2 elemet végül most raktam fel. Ekkor kicsit felment bennem a pumpa, mert elemenként 16 pöcköt kellett a megfelelő lyukba beilleszteni. (Amúgy nem szokott gondot okozni, ha pöcköt lyukba kell illeszteni...) Nagyon nem a megfelelő helyeken voltak a pöckök és a lyukak. (És tudjuk mennyire kellemetlen, ha rossz lyukba rakjuk a pöcköt.) Itt bizony brutalizálni kellett. Odacsaptam párszor és máris helyre került minden. (Éljen az ököljog.) Svéd precizitás...
 

Minden egyes alkalommal, amikor mobiltelefonálok, elkezdek fel-alá sétálni. Itthon a lakásban, a munkahelyen az irodában... Fura. Miért nem tudok egy helyben megülni?

Ma megjelent egy új film, már le is lehetett tölteni egy nagyon jó minőségű, kamerás változatot. RED Érdemes megnézni. Mókás kis akciófilm.

Amikor "kineveztek" főnöknek, akkor nagyon be voltam tojva. Nem nekem való, nincs benne tapasztalatom, kín az egész. Ráadásul igazán jó példaképem sem volt az utóbbi időben. Egy elég régi munkahelyen volt egy nagyon jó vezető, de amennyit a mostani gyárban dolgoztam, az Ő módszerei elhalványultak. Miközben kerestem a "This is SPARTAAAAAAAAAAAA!!!!!" videót, a YouTube ajánlotta a következő előadást. 1 órás a film, angol, és elég sok informatikusnak szánt poén van benne. De a vezetői módszerek, amikről beszélnek, nagyon hasznosak és érdekesek. Jó lenne a nagyvezírasszonynak is odaadni, csak van egy olyan érzésem, hogy Ő nem értené. Rosszindulatú célzásnak venné. Nem is értem miért...

Szülőanyám mondogatta a címben szereplő elszólást.
Nem olyan rég egyik munkatárssal megnéztük a "híres-hírhedt" 1001 könyvet, amit az ember fiának el kell olvasni. Ebben benne van a Zabhegyező. Tudtam róla, hogy klasszikus, meg kult, meg "alapmű". És most könyv csere-bere révén (én adok Neked, Te adsz nekem - vagy másképp: megmutatom az enyémet, ha megmutatod a Tiédet) lehetőségem nyílt elolvasni.

Még küzdök vele... '-.- Lehet, hogy alapmű és klasszikus, de nem az én stílusom. Viszont roppant kiművelt embör leszek a végére, és a tömegközlekedésen is mindig úgy tartom, hogy mindenki lássa: én a Zabhegyezőt olvasom! Én ilyen intellektüel vagyok! Bezony!

A gyárnak ki kell küldenie 300 levelet. Háromszáz. Ki nem látta a filmet?

Valamilyen perverzió miatt meglátogatott ma minket a régiós nagyvezír. Így aztán a főnökasszony kitalálta, hogy céges vacsorát rendezünk a középvezetéstől fölfelé. Pechemre én is az vagyok már, így "kötelező" a megjelenés. (Mondjuk nevetséges, hogy a 12 emberből 6 középvezető...) Ugyanoda fogunk menni, ahol megzsarolt az új pozíciós "ajánlattal". Már most rettegek attól, hogy a régiós vezető megkérdezi, hogy...

- Milyen az új pozícióban az élet?
- Jó.
- Kicsit bővebben?
- Nem jó.

A cehhet a régiós nagyvezír állja...

Tegnap este megnéztem a Machete című filmeposzt. Ha tudod, hogy egy paródia, ráadásul a B kategóriás akciófilmek paródiája, akkor igencsak szórakoztató.

Előtte pár nappal pedig láttam a McGruber című csodát. Ez az a film, amit ne nézz meg. Gagyi.

Miközben kerestem az IMDB linkeket a filmekhez, láttam, hogy lesz egy új, kisbabás, idegeneket összehozós film. Ilyen az élet. Katherine Heigl alakítja a női főszerepet. Az előzetes képeket és a reklám plakátot nézegetve, nekem a Felkoppintva című filmje jutott eszembe. Úgy tűnik Hollywood szerint ez a nő most a "tipikus anya"...
A Felkoppintva tetszett, ezt is meg fogom nézni.

Mint a címből is kiderül, épp részeg vagyok. Unokatesóm szülinapját ünnepeltük. (Apám hugának két gyereke van, egy fiú és egy lány. Most a lányt ünnepeltük.)

Emlékszem, egyik barátnőt épp "bemutattam" apámnak (tesóm és apám barátnője is ott volt), amikor szintén részegre ittam magam. A barátnőm akkoriban nem ivott alkoholt, így csak csendben somolyogva figyelte, hogy mennyire más vagyok részegen. Aztán tesóm odahajolt hozzá, majd "súgva" annyit mondott: "Ha részeg, akkor nagyon kanos lesz". Barátnéni illedelmesen elpirult, én meg "mi van, mi van, mi van?" kérdéssel reagáltam, mert nem hallottam tesómat. Elismételték, én pedig akkor nem értettem, hogy miért mondta.
Hazaértünk és megértettem...
Most hazaértem és "If I could turn back time...".

A prágai út előtt vett két nadrág egyikét hordom azóta. Egyik hölgy munkatársam megjegyezte, hogy mennyire "felnőttebnek" nézek ki ebben a nadrágban. Hangsúlyozom: felnőttebb - nem felnőtt. (Ezt Ő is hangsúlyozta fél órával később.) 7-8 éve ez az első alkalom, hogy nem oldalzsebes nadrágom van. Fura. Első nap háromszor is majdnem leejtettem a cuccokat, amiket a nem létező oldalzsebbe próbáltam becsúsztatni...

Pénteken visszamentem a bőröndöt árusító boltba, hogy beszéljek az eladó lánnyal. Nem volt ott. Szomorú.

Prága, indulás a prágai gyárból. Taxi megérkezik, a cseh munkatárs eligazítja a taxist. Bőrönd a csomagtartóba, én meg az első ülésbe. Taxis kilő. Szó szerint. Csikorgó gumik, bőgő motor. 45 perc alatt kiértünk a reptérre, de jobban féltem a taxiban, mint a repülőn. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény. Őrült módon vezetett az ürge.
Reptérre be, járatok átvizsgálása a monitoron. Az én járatom még nincs részletezve, nem tudom, hogy hol kell checkolni. A reptért ezen része egy óriási csarnok, jobb felén a pultok, bal felén 2 sor pad, illetve egy szupermarket méretű hely, néhány kiállítási fényképpel. Padra leülni, wifi keresése telefonon. Naná, hogy nem megy - pedig 4 wifi csatlakozási pont is volt... Akkor olvassunk. ... Olvasás... olvasás... pisilni kell. Merre van a WC? Természetesen a hodály egyik sarkában... Kabát fel, könyv el a zsákba, zsák a hátra, bőrönd a kézbe. Séta. WC-re be, bőrönd le, zsák le, kabát le. Csuri. Kabát fel, zsák fel, bőrönd a kézbe. Kézmosás. Bőrönd le, kézmosás. Bőrönd fel, szárítóhoz totyogás. Bőrönd le, kéz szárítása. Bőrönd fel, ajtó kilökése lábbal, séta a padokig... Olvasás.
Idővel kiírták, hogy melyik pultnál tudok checkolni. Pult keresése, sorban állás. Check-in, bőrönd leadása. Hátra arc, irány előre. Fal. Hm... A néni nem mondta meg, hogy merre is menjek. Mivel Orbán apánk megmondta, hogy jobbra tarts, hát én is jobbra tartok. Séta... Hoppá, ez a bejárat. Fene...
Hátra arc, tömeg analizálása. Ahá, tehát arra tart a tömeg. Kövessük a kolompot. Első kapu, néninvel. "Passport, please." (Útlevelet.) Karon tartott kabát belső zsebéből pénztárca elő, személyi elő (útlevelet otthon felejtettem), mosolygás. A személyin egy hosszú és nagyon göndör hajú, szakállas, anyám szava járásával "ránézésre 100 év" fickó, mosolytalanul bámul Rád. Én meg épp borotválkozva, elegáns ruhában, mosolyogva szemeztem a nénivel. Tekintete rám szegeződik, a személyire, szemöldöke felszalad, tekintet rám, megint személyire... Hm-hm... Elmosolyodik, majd "Thank you." és vissza adja az iratom. Huh...
Tömegterelő szalagkorláton át kacskaringózás. 2 átvilágító kapu van a végén. Sorba beállás. Várakozás... Két másik kapunál az ellenőrök lelkesen integetnek: "This way, please!" Ok, akkor menjünk oda. Műanyag tárolók a cuccoknak, pont mint minden más reptéren. Zsák le, notebook ki. Első tálba notebook be. Mögöttem álló néni azonnal lecsapott az egy tál méretű helyre, pakolja a saját cuccát... öhm... "Pardon me..." és rakom oda a második tálamat. "Oh, sorry..." veszi fel a sajátját. Táska bele. Harmadik tál. Telefonok, egyéb cuccok kabátba. Kabát a tálba. Öv a tálba. Fémdetektor kapun át. Mindent visszapakol... (5 perc)
Kijutottam a kapukhoz. Monitorok vizsgálata. Megvan a járatom. "C" kapu. Ez jól hangzik, de hol a fenében vagyok most??? D6-D10. Aha... A "D" kapu számozva van? A "C" nem? Fura... Habár, Ferihegy 2-n 22-es kapu is van 22, 22A, 22B és 22C kiszerelésben. Akkor séta. "C" kapu 7 percre van. Aú. Jobbra el, lépcsők, kanyarok, útvesztő. "C" kapu. Ami persze nem egy darab "C" kapu, hanem C1-C22. O.o Monitor keresése, mivel ott csak az volt kiírva, hogy "C". Szám nélkül. Talán itt, a "C" kapuk monitorain...
De nem. Itt is csak az van kiírva, hogy "C". Roppant segítőkész. Mindegy, időm, mint a tenger. Leültem a C6 kapunál a padra. Könyv elő, olvasás.
Pár oldallal később felálltam, összepakoltam és megnéztem a monitort.
1. a pár oldal valójában 30 perc olvasás volt... hoppá
2. C14 volt kiírva, nekem meg 10 percem volt, hogy odaérjek...
Rendben, most a C6-nál vagyok. Menjünk tovább. C7, C8, C9, C10-11. Épület vége. Hol a C14??? Nézek jobbra, nézek balra, sehol semmi. Hátra arc. Visszafelé ki van írva, hogy a C12-C21 kapuk visszafelé vannak. Mi van? Az egyes kapunál van a C12??? Ezek hülyék. Szaladás, majd satufék. Az elején van egy elágazás, ahol le lehet lépcsőzni egy szintet. C12-C21... Grrrr... C14-hez séta. Az emberek nyugisan ülnek. Én meg azon rágódom, hogy a 18:45 a beszállás kezdete, vagy vége? 18:40 van... Végül leültem és vártam. Kiderült, hogy a beszállás kezdete. Beszállókártyát felmutattam, jött a kérés: "Passport, please?". Karon tartott kabátból pénztárca előkeresése, személyi bemutatása. Procedúra ugyanaz...
Eddig ez a legelcseszettebb repülőtér, amit láttam...

Újra működik a Nindento Wii készülékem! Szereztem hozzá érzékelőt. Most töltöm az akkumulátorokat, hogy működjenek az irányítók.
Na nem mintha használnám. Még olyan avatárok vannak benne, akikkel már soha többet nem fogok találkozni. 3-4 éve nem működött?

Arra készülök már mióta, hogy berepül a sült galamb a számba.

De a sült galambok nem repülnek.

A blog első külföldön íródott bejegyzése. És ebben ki is merül a különlegessége.

Prágában vagyok, egy méregdrága és hatalmas hotelszobában. Valahol a város külső területén - sehol semmi érdekes. Elsétáltam minden irányba pár utcát, de semmi említésre méltót nem találtam, elveszni meg nem akarok, mert holnap még vár a prágai gyár.
Megint megállapítottam, hogy párosan sokkal jobb lenne. A vacsora közben a rádió leadta Cher Turn back time című dalát, én meg egyedül, egy idegen országban pillanatok alatt depressziós lettem.
Holnap meg már megint repülni kell. Brrr...

Repülőn biztonsági tudnivalók

Sakk készlet hölgyeknek

Mivel céges kiküldetés hegyek várnak rám (hurrá... '-.-), ezért ma elmentem bőröndöt venni. Munka után elvágtattam egyik plázánkba, majd céltudatosan felkerestem azt az üzletet, ahol a kabátomat is vettem az év elején. Na persze bőröndöt nem árultak... öhm... hehe... Nyakamba kaptam a lábam (mivel nem volt ott magányos, fiatal lány, akinek a lábát a nyakamba kaphattam volna) és hétmérföldes léptekkel elindultam a kerengőkön, hogy bőröndöt találjak. Találtam is egy boltot, ahol táskákat és bőröndöket lehet kapni. Berontottam, mint az őrült, ki letépte láncát, mire az eladó kislány is felnézett a pultról. Szemrevaló kis hölgy, rögtön neki is szegeztem a férfiemberben ilyenkor felmerülő első kérdést: "Bőrönd van-e?". Azonnal látta a lány, hogy magasan iskolázott, intelligens embert sodort be a szél az üzletbe - ugyanis körülöttünk mindenhol bőrönd állt... "Akad..." válaszolta türelmesen.
Ráböktem az egyikre, mondván én akkora méretben szeretném. A hölgy szabadkozva mentegetőzött, hogy most épp árút vár így csak fekete és sötétkék van abban a színben. A szemem felcsillant, majd jól beintettem a kisfiúnak, aki a játék tükrével a szemembe villantott. "A fekete jó lesz - megy a ruhámhoz."
Még megnéztem, hogy a termék kibír-e egy repülést. Mivel ebben nincs tapasztalatom, kétségeimnek hangot is adtam. (Majd sűrü bocsánatkérések közepette próbáltam elhessegetni a böfögésem illó anyagait.) A hölgyemény fel volt készülve az olyan dilletánsokra, mint én, válaszért nem kellett a szomszédba menni. "Tele kell pakolni, akkor teljesen biztos, hogy túléli a repülést." Büszkén mosolyogva nézett fel rám, majd felszaladt a szemöldöke arckifejezésemet látván. Telepakolni??? Ezt a hodályt??? Mivel??? Az egész ruhatáram belefér!
Gondoltam akkor tudományosan közelítem meg a kérdéskört. "Most mennék két napra külföldre, illetve hónap végén 3 napra. Ez a bőrönd nagy vagy kicsi hozzá?" - tettem fel a körmönfont kérdést. A lány rámutat a notebook hátizsákomra, majd annyit mond: "Nekem annyi is elég lenne 3 napra." (Most esett le, hogy ez mit jelent! Ennek a lánynak nem kell egy egész bőrönd szett, hogy 2 napra elmenjen nyaralni. Hoppá. Meg ejha.) "Na jó, jó, nekem is elég lenne, csak ahova megyek, ott azt hiszik, hogy én középvezető vagyok és úgy is kell kinéznem." Ekkor végignézett rajtam és mintha kétkedést láttam volna az arcán. Én is végignéztem magamon és egyet kellett értenem... Szakadt farmer, sportcipő, elnyúlt pulcsi, borotválatlan arc. Viszont a kabátom az elegáns... És takarja a felét az előbb felsoroltaknak. Csak a pulcsimon a vigyorgó kis halált kaszával nem...
"Akkor most vegyek egy nagyobb és egy kisebb bőröndöt?" kérdeztem roppant okosan egy eladót, aki bőröndöket árul. "Ugyan, nem kell annyi bőröndöt venni!" - válaszolta, mire esélyt kaptam rá, hogy az én szemöldököm is felszaladjon. Nem is hagytam ki...
Végül az üzlet nyélbe üttetett, most egy boldog (?) tulajdonosa vagyok egy nem kicsi bőröndnek. Amikor az új ruhásszekrényemmel kifelé robogtam az üzletből a hölgy még utám szólt: "Jó repülést, középvezető úr!"

Azt hiszem ha túlélem az eheti utat, akkor visszamegyek a boltba és meghívom egy italra a lányt.

A vásárlás után, a bőrönddel még beszabadultam a ruhaüzletbe is, hogy elegáns pulcsikat szerezzek be. Képzeljétek el, ahogy egy böhöm nagy, üres bőrönddel járkálok az eladó után, aki a pulcsikat mutogatja. Youtube-ra való anyag... A ruhaüzlet eladója rám néz, majd elvezet az egyik pulthoz: "Ez az Ön mérete." És elsőre eltalálta, pedig nagykabát, táska volt rajtam és még bőrönd is volt a kezemben... Sajnos a pulóverek 95%-a az angol arisztokraták golf felszerelését idézte, így kissé kétségbeesett képet vágtam. Végül találtunk egy jól kinéző darabot, olyan félgarbós kivitelben. Sajnos a félgarbó félnyaka teljes egészében irritálta a nyakam... Pedig jól nézett ki. Aztán találtunk két sötét, többnyire egyszínű pulóvert és azok már jók voltak.
Még beruháztam (éééérted??? ruhabolt - beruházás??? na?! NA?!) két nadrágba is. Eladó rámnéz, kérdezi: "48-as méret?" Mi? A lábam? "Nem tudom..." Először hát kaptam 48-as méretet. Abba a bőröndöt eladó kislány is befért volna mellém... (Ja, igen. Tehát első pulóver. Bőrönddel be a próbafülékbe (ami nagyobb, mint a fürdőszobám...), hátizsák le, kabát le, saját pulóver le, bolti fel, tükröbe bámulás, nyakvakarás, bolti pulóver le, saját fel, kabát fel, hátizsák fel. Bőrönddel ki, bolti pulóvert vissza, bőrönddel át az üzleten, új bolti pulóvert kézbe, bőrönddel vissza a fülkébe, zsák le, kabát le, saját pulcsi le, új pulóver fel, tükörbe bámulás. Hát ez undorító. A pulóver sem szép. Bolti pulcsi le, saját a hátizsákba, kabát a kézbe, bőrönndel, kabáttal a kézben, ajtón kiverekdni magam, pulóvert visszaadni. Bőröndöt eladó tanácsára permanensen a fülkében hagyni, kabátot felakasztani, hátizsákkal eladó után caplatni.) Vissza a saját nadrágba, 46-os méretet leakasztani, próba. Farmer mintájút fel, citromba harapó arcot fel. Összenyomta a családi ékszert... Aú... Övet megereszteni, mogyorós zacskót elrendezni, tükörbe bámulás. Jujj de vékony vagyok... És a zoknim is lyukas. Gatya le, következő fel. Ékszerekre vigyázni. Még mindig vékony vagyok. A lyuk is ott van a zoknin... Árcédulát meglesni. Ájulásból feleszmélni.

Végül 1 bőrönddel, benne 2 nadrággal és 2 pulóverrel távoztam. Angolosan. Ugyanis egy külföldi vevő nyakkendőt akart venni és a végén én segítettem ki az eladókat 2 angol mondattal...

A pénztárcám pedig könnyebb lett egy kisebb család havi konyhapénzével. :(

A péntekemnek nyugisnak kellett volna lennie, hiszen hétvége, a főnök sem jön, ráadásul délután konferencia beszélgetést kellett hallgatnom. Ezek össze is jöttek, csakhogy egyik munkatárs kitalálta, hogy frissítsem az egyik excel táblát, amit még az év elején készítettem, segítendő a munkájukat. Munkatársak jönnek-mennek, nyilván kell tartani. A táblázat igen sok képletet használ, összegezzük az összegzések összegeit. Miközben fél szemmel figyeltem a konferencia beszélgetést (és videót), megcsináltam még flexibilisebbre a táblázatot is. Színes-szagos lett. (A munkanapokat vezetjük benne.)
Megmutatom az összegzés összegzését (a végeredmény számokat) a munkatársnak, első reakció: "Nem jó!". O.o Elkezdi emelni a hangját, majd a mondat végén már fröcsögve üvölti, hogy nem jól számol az excel. Ühüm. Hát persze. Egy számítógép nem tud összeadni. Sűrűn előfordul. Mivel 2 másodperc alatt szétszarozta a munkámat és tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy jól működik, illetve a képletek használata már túl sok a munkatársnak, ezért én is ordítottam. Kizavart az irodájából, mivel van neki főnöke, akitől ezt el kell tűrnie, tőlem nem fogja. Jaaaa, ha Ő csinálja, akkor kóser, ha más, az nem? És képzeld, ugyanaz a főnök velem is ugyanúgy ordít.
Ezeket már nem mondtam el, szimplán otthagytam. A helyemen megnéztem a táblázatot és minő meglepetés - jól számolt. Csak épp K. munkatárs nem tudta használni, így olyan adatok voltak benne, ami miatt "hibás" eredmény jött ki. (Pontosan az jött ki ami oda van írva. Az excel még a hülyeséget is össze tudja számolni, mert az annyira okos.)

Ez az egész aztán jól elbaszta a hétvégém. Most szombat éjjel van, de még mindig gyilkos hangulatom van. Ma találkoztam tesóm anyukájával, aki próbált segíteni. Mondta az okosságot. Nehezen tűrtem...

Péntek este még játszottam egy kicsit az épp aktuális játékkal, amit egy magyar sráccal szoktunk együtt játszani (már pár hete). Aztán kitalálta, hogy játszuk azt, hogy ha veszítünk, akkor iszunk egy pohárral. (Bort - mivel nekem csak az volt itthon.) Naná, hogy veszítettünk. Aztán egyre rosszabbul játszottunk és így ittunk rendesen.
Míg az egyik meccs után el nem kezdtünk beszélgetni. (Neten keresztül, addig a srácnak még a nevét sem tudtam.) A barátnőjéről, a pasik és a nők viselkedéséről, féltékenységről és az élet, a világmindenség meg mindenről. 2 órán át csak dumáltunk, Ő mesélt a saját barátnőjéről, én meg meséltem az én tapasztalataimról. 1 üveg bor után igen emelkedett szinten folyt a társalgás, nagyon intellektüelnek tűntünk a saját szemünkben. Pont ezért, számomra szokatlan befejezéssel, megváltottuk a világot a végén. Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy örült a tanácsaimnak. (18 éves...)

Ma, szombaton, pedig a rokonokkal elmentünk az IKEA-ba bútorért. Születésnapi ajándékként. Akartam venni egy fél magas könyvespolcot. Ezt már régóta. Abban tárolni a sok papíromat - dossziékban.
Akartam venni egy kis asztalt, amire az internetet adó kütyüket pakolnám. (Hónapok óta a földön vannak.) Mivel a dohányzóasztalok nem tetszettek, ezért végül egy "konzolasztal" mellett döntöttem. Ez tulajdonképpen egy fakkokból álló szekrény, amibe az IKEA-s gyékény- és/vagy műanyag dobozokat lehet pakolni.
E mellé (szó szerint) pedig egy CD tároló polcot, hogy ki legyen használva a maradék 30 centi hely.
Volt minden, a rokonok vettek ezt-azt, ha már ott voltak. Felcipeltük a cuccokat, a rokonok megnézték a lakásom, én meg elkezdtem összerakni a bútorokat.
Feles könyvespolc - rendben.
CD tartó polc - rendben.
Konzolasztal - öhm... O.o Ez most miért fekete?! Én fehéret akartam... Hogy az a kurta farkú kismalac... Ezt az egy terméket kód alapján kellett kérni, mi pedig a feketének a kódját írtuk fel. Vihetem vissza, hogy becseréljék. (90 napom van rá.)

Meg kellene nyerni a lottó milliárdot és hagyni az életet, a világmindenséget, meg mindent a fenébe... :$