Kedves Taplóm

Tegnap írtam még egy ZH-t, valamilyen informatikával, mérnökséggel kapcsolatos tantárgyból. 10 perc, 10 kérdés, feleletválasztós módszerrel. (Amerikai jellegű teszt.)

Komolytalannak tartom, hogy míg matematikából minden órán több oldalnyi anyagot adnak le, és 80 perces ZH-t ír az ember, addig a technikai jellegű tantárgyak meg csukott szemmel megoldhatóak. (Nem csak azért, mert ilyesmi a szakmám.) Horoszkópom szerint mérleg vagyok, így zavarónak érzem ezt az inkonzisztenciát.

Legyen még szarabb és minden tantárgy legyen durván nehéz! :-P De inkább ne.

Mókás, amikor az iskola úgy hirdeti magát, hogy "piacképes" tudást ad. Melyik piac? A Lehel téri? Mert munkahelyen felhasználható tudást nem nagyon adnak át.

Mindenféle okok miatt kihagytam a programozás vizsgát a suliban. (Akkor meg tudtam magyarázni...) Emiatt nem vehettem fel a második részét. Most írták meg az első ZH-t ebből. Csoporttársam megosztotta a feladatot. És ötösre meg tudom írni. Anélkül, hogy vizsgáztam volna, vagy egyetlen gyakorlati órán bent lettem volna.

Hogy én mekkora ökör vagyok, hogy kihagytam azt a @&!/=" vizsgát...

Tankcsapda után szabadon: "beverem a fejem a falba".

Tegnap megtanultuk informatikából, hogy a mérnök logarléce testesíti meg a státuszát, és minél hosszabb, annál jobb. Illetve, a mérnök szereti húzogatni a logarlécét.

Indult két sorozat, mint Sherlock Holmes újragondolás. Az egyiknek egyszerűen Sherlock a címe, a másik még csak külföldön megy Elementary címen. Ebben az Elementary változatban volt egy érdekes jelenet. Sherlock egy példán keresztül mutatja be, hogyan működik az emberi agy (memória). Fog egy poharat és beletölt egy kevés olajat. Ez reprezentálja az ember fontos gondolatait, emlékeit, tudását. Utána elkezd rátölteni vizet. Az olaj ugyebár úszik a vízen, vagyis elkezd felfelé haladni, míg az víz alulra kerül. (lásd ezt a videót) Majd amikor megtelik a pohár és elkezd kifolyni a tartalma, akkor először az olaj folyik ki.
Na, a logarléc és az abakusz ismerete pontosan ilyen (víz) hatással van a hasznos tananyagra. Ennél már csak az lenne jobb, ha ZH kérdés is lenne. ("Tudja húzogatni a logarlécét?")

Egyébként mindkét sorozat jó.

Többnyire semmire.

A rómaiak mondták, hogy az iskolának tanulsz, nem az életnek. (Ezt már írtam, nem?) Én úgy látom, hogy amit az iskolában tanulsz (tanítanak), azt csak egy másik iskolában tudod felhasználni. (Tanárként, vagy diákként.) Az életben általában 1%-át használod annak, amire 8+4+átl. 4 évet szánsz.
Amikor még tinédzser vagy és lövésed sincs mihez kezdesz az életben, akkor egyszerűen csak leszarod a témát. Bulinak fogod fel, ott vannak a haverok és mégiscsak fűtenek... Amikor azonban már dolgoztál pár évet, látod mire van szükséged, akkor teljesen más szemmel, sokkal kritikusabban fogod fel a dolgot. "Miért pazarlom el a szabadidőmet olyan dolgokra, amiket aztán soha nem fogok használni?" Sőt, ezért még fizetned is kell (és röghöz is kötnek). Pár éve többször a fejemhez vágták, hogy túl racionális vagyok. Ebbe a fene nagy racionalitásba meg nem fér bele, hogy fölösleges dolgokkal boldogítsam magam. Minek?

Az egyik példa a komplex számok. (Egy olyan dolog, amit szintén csak iskolában használ fel az emberek 99.999%-a.) Nem elég a végtelen számegyenes, amin (teljesen váratlan módon) végtelen sok szám van. (És már itt is van köztük irracionális szám, ami ugyebár az emberi racionalitáson már alapból túlmutat.) Kell nekünk egy számsík, ahol még több szám elfér. Mikor fordult elő Veled, hogy a boltban (1,3j) kg kenyeret kértél???

Azt mondják, hogy a felsőoktatásban egy szemléletmódot tanítanak. Kitágul a látásmód, többet fogsz megérteni a világból. Aztán a többség meglincsel, mert okosabb vagy náluk. Vagy épp sokkal többet idegeskedsz, mert megérted, hogy mi történik a világban. (Az áldott tudatlanság.) Tudni fogod, hogy lehetne jobban is csinálni, és nem érted, hogy miért nem úgy csinálják? És mi a fenét kezdjek a csodás szemléletmódommal, amikor körülöttem mindenki hülye és csak én vagyok villamos?

Amikor eldöntöttem, hogy belekezdek a főiskolába, akkor még azt hittem tanulok valami újat. (Értsd: hasznosat.) Most már látom, hogy csak azért küzdök, hogy meglegyen a papírom a végén. Ami ahhoz kell, hogy a komolyabb munkahelyeken (értsd: jól fizető) egyáltalán szóba álljanak velem és legyen lehetőségem bebizonyítani, hogy a lassan 15 éves tapasztalatom ér valamit... Mert ők már egy másik szemléletmód szerint látják a világot.

Az iskolában a legelső általános informatikáról szóló órán megtudtuk, hogy az informatikust nem az információ értéke érdekli, hanem a mérete. Vagyis a méret a lényeg. Vagyis az informatikus nőnemű.

Az információ olyan új ismeret, ami értékkel rendelkezik a fogadó számára. Ennek alapján ebben a blogban nincs információ - nem rendelkezik értékkel senki számára. :)

Említettem, hogy tegnap matek és programozás vár a suliban. Természetesen ez nem teljesen így történt...

A matek része "rock-solid". Diszkrét matematika, lineáris algebra, determináns számítás. (Csupa olyasmi, ami csak az iskolában fog kelleni. Ezekkel szórják ki a diákokat év végén.)

A matek után hallottam, hogy a mellettem ülők mennek programozásra. Említették a termet is, így nyugodtan elmentem oda, ahova a király is gyalog jár. Felmentem az említett laborhoz, az "osztály" ott álldogált. Aztán néhányan elhúztak máshova, illetve páran "eltűntek". Én meg odacsapódtam egy társasághoz, akikről azt hittem, hogy programozásra várnak. (Úgy hallottam, hogy ezt mondták.) Természetesen azt sem tudtam melyik terembe vagyok kiírva vagy épp ki tartja az órát. 15 perc múlva már kezdett gyanús lenni a dolog, ugyanis az órarend szerint elkezdődött az óra... Egy tanulmányi osztályos ügyintézőtől kérdeztem meg, hogy ha programozásom van, akkor hova kellene menni?

- Tudod melyik terem?
- Nem...
- Tudod melyik tanár?
- Nem...
- Látom készültél.

Végül kiderült, hogy a tanároknál van névsor, így elküldött az egyik terembe. Ha azon a névsoron nem vagyok fent, akkor a másik terembe kellene menni. Elmentem megnézni a névsort (ami nem volt ABC rendbe szedve - ezen azóta is fennakadok), de nem voltam rajta. Így kizárásos alapon a másik teremben volt órám. Átsétáltam hát oda, megláttam az egyetlen üres helyet elől. Beküzdöttem magam, majd megkaptam az ottani névsort, aláírásra. És azon sem voltam rajta...

- Bocsánat, nem nyert! - majd kimentem a teremből. Egyik diáktársam, aki kint várakozott a másik tanórára, elővette a laptopját és megnéztük a Neptun rendszerben, hogy hova is tartozom. A saját felhasználójával. Programozásra voltam beírva. Úgyhogy visszamentem a terembe és érdeklődtem, hogy mégis mi van velem? Hova tartozom? Kiderült, hogy sehova. Mégsem volt programozás órám. Már rég haza indulhattam volna.

Ezzel elment újabb 40 percem. Közben az is kiderült, hogy a csoport másik fele (akik úgy tudták, hogy nem programozás órájuk lesz, hanem valami másik labor anyag) szintén fölöslegesen várakozik, mert az csak októberben kezdődik. "A Neptunnak márpedig igaza van!" Én meg tudok egy eladó hidat...

Szóval az első napom valójában a beiratkozás volt. Legalábbis annak kellett volna lennie...

Úgy tudtuk, hogy egy szerdai napon 16:00-tól tartanak nekünk valami szentbeszédet, majd beiratkozunk. A beiratkozás után pedig 18:00-kor írunk egy szintfelmérő matek tesztet. (Ennek már tudom az eredményét. Nem sikerült 50%-ra sem, ami azt jelenti, hogy vizsgaeredménynek szánalmas lenne...)

Ehhez képest...

16:00-kor meghallgattuk a szentbeszédet. A dékán és a helyettese elmondta, hogy nekünk nagyon rossz lesz. (Értem én, hogy mérnökök, de azért kicsit jobb PR kellene ide.) Rosszabb lesz, mint tavaly; vért fogunk pisilni; a fele sem éri el a diplomát. A dékán felvezette, hogy mennyivel szigorúbbak most a feltételek. Nekem meg az járt a fejemben, hogy Rózsának hála az eddigi 330-340 pont helyett már 281 ponttal is felvették állami támogatásra az embereket. Sokkal szigorúbbak a feltételek... (Ahogy egy diák fogalmazott a ponthatárok bejelentésének buliján a Margitszigeten: "minden hülyét felvesznek mérnöknek".)
Ezen felül elmondták, hogy aznap nem is fogunk beiratkozni, mert először alá kell írnunk a tanulmányi szerződést az állammal.

100 embernek több, mint két órájába telt aláírni a nevét 3 lapon. Egyszerre 5 ember tudott bemenni a tanulmányi osztályra.
Ezt mégis hogyan sikerült?!

A mókás az volt, amikor már végre láttam az ajtót, ahova be kellene mennem, kijött egy idősebb nő. "Aki tavaly már beiratkozott, az most ne akarjon még egyszer beiratkozni!" Ekkor már senki nem fordult vissza, de elgondolkodtató, hogy aki mérnök akar lenni, az ilyet megcsinál...
Ezek után a nő kifakadt (mert látta mennyien vagyunk még mindig), hogy emberileg több nem telik tőlük, Ő is előző nap reggel 8:00-tól 19:30-ig bent volt, aznap is reggel nyolctól ott van és hű, meg ha.
Na igen. Az ott álldogáló 100 emberből szerintem 95 hasonló cipőben jár. Nekünk ráadásul ezért nem fizetnek, sőt, még nekünk kell majd a munkáltatót kompenzálnunk orálisan túlórákkal.
Ugyanezt előadta az első napon is. Neki csak 16:00-ig tart a munkaideje, érezzük magunkat megtisztelve, hogy Ő még ott van. (Ő a felelős az estisekért.) Nekünk 16:15-kor kezdődik az első óránk.

Szóval aláírtam a szerződést (a következő 20 évben a tanulmányaimmal töltött idő kétszeresét magyar cégnél kell ledolgoznom - még jó, hogy 14 éve ide adózó cégeknél dolgoztam) és mentem vissza matek szintfelmérőt írni. Amit simán elkezdtek úgy, hogy még nem mindenki tudta aláírni a szerződést.

Másnap pedig mehettünk vissza, hogy beiratkozzunk. Újabb 90 percet elszúrtam az életemből 10 perc miatt.

Hú de megváltozott a blog.hu kezelőfelülete az utóbbi időben. Nagyon dizájnos...

Figyelem! A bejegyzésben termékmegjelenítés lesz található.

Na de nem ezért vagyok itt. Tegnap volt az első napom az iskolában. 14 év után elkezdtem egy főiskolát. (Valójában 12 évet kellett várni, az utóbbi 2 évben rákészültem a dologra. Főleg matekból...) Estire járok, munka mellett. Majd pár hét múlva kiderül hogyan bírom.

Egyébként pedig mérnök informatikus leszek. (Jobb lett volna programozó matematikusnak lenni, de nagyon nem szeretem a matematikát. (Csak az Analízis tanárnő meg ne tudja...)) Ehhez ugyebár tudni kell(ene ) programozni, illetve a nagy többség szerint jó matekosnak kell lenni. A programozásban egyet értünk, de a matematikában kevésbé. 12 éve dolgozom a szakmában és a négy alapműveleten kívül csak százalékot kellett néha számolnom.

Ehhez képest az első nap (este) elkezdtük a komplex számokat tanulni. Emberek, én már a síkban ábrázolok számokat! Milyen jó nekem. Nem volt elég a végtelen sok szám, ami a számegyenesen van, még több kell. Elméletben már fel tudok írni olyan számokat, amiknek a négyzete negatív lesz. Milyen jó nekem.
Kár, hogy az utóbbi 14 évben semmi ilyesmit nem kellett csinálnom. Egyelőre nem látom, hogy az iskolán kívül hol fogom ezt a (jelenleg inkább nem) tudást használni...

A matematika után megtartották az első "Bevezetés az informatikába" órát. A tanár egy bőrönddel jelent meg és kipakolt belőle:

• notebookot
• iPadet
• iPod Shuffle-t
• internetes rádiót
• analóg rádiót
• HDMI átalakítót
• hangszórót
• videó jel elosztót
• tucatnyi kábelt

Kivetítőn elkezdte az órát, én meg már kezdtem örülni, hogy "éljen, technológia!". Egész érdekesen is kezdte - mesélt az iskoláról, a lehetőségekről és megemlítette, hogy mivel fogunk majd foglalkozni a jövőben az óráin. Aztán az egész lejtmenetbe kapcsolt és az első 30 perc után semmi hasznosat nem tudtunk meg. A tanár úr teljesen le volt nyűgözve attól, hogy az iPaden van egy magyarok által készített program, ami képes a szövegfelismerésre. (Beszélsz az iPadhez, elmegy a hang adata Kaliforniába, ott próbálják értelmezni, majd visszakapod a felmondott szöveget.) Kétszer is bemutatta, hogy milyen ügyes a rendszer és többször is említette, mennyire lenyűgöző.
Neki. A hallgatók 90%-a ebben nőtt fel. Nekünk ez már természetes...

Az órarendünk szerint 22:00-ig tartanak az órák. Ehhez képest 19:30-kor a tanár úr bejelentette, hogy 20:05-kor vége és hazamehetünk. Neki csak 2 órát kell leadnia hetente. Valaki szólt neki az órarendről, így végül kiegyeztünk 21:00-ban. Végül 21:20-ig maradtunk, remélve, hogy tanulunk valamit.
Amikor elindultunk kifelé, megjegyeztem a mellettem ülőnek: "még szerencse, hogy nem én fizetek ezért..."

Most még nem látom mi hasznom lesz az iskolából a papíron kívül. A következő félévek tananyagai már ígérnek valami használhatót, de a kezdés elég lehangoló. Továbbá úgy kezel minket mindenki, mint a most érettségizett 18 éveseket. Én ugyan az idősebbek közé tartozom az estisek közt, de mindenki dolgozik, jó munkás ember. Még az elmondott szöveg is ugyanaz. ("Az itt megszerzett diplomával azonnal munkát fogunk találni." Tanár úr kérem, nekünk már van!)

Ma is megyek, másik matekot és programozást tanulni. Kíváncsian várom...