Kedves Taplóm

Valamelyik szomszédban süteményt sütöttek. Azt hiszem vaníliás. Az illatból ítélve.

Jó lenne, ha az a sütemény, amit egyébként sem ehetek meg, vaníliás lenne. Mert azt szeretem.

Kapar a torkom, érzem, hogy a megfázás kerülget. Lementem a legközelebbi patikába, végigálltam a sort, majd kértem Béres Ulti vitamint és némi placebo port a megfázás tüneteinek enyhítésére. Első keresztkérdés: Actival jó lesz? Jó persze. (Miért, van több is?) A két dobozt belepakolták egy miniatűr szatyorba, fizetek, majd nagy lendülettel indulok kifelé. Már a kilincsen a kezem, amikor a patikus utánam szól: a visszajárót itthagyta...

Egen. Actival kell...

Nem túl érdekes hír, és semmilyen betekintést nem nyújt antiszociális lélekvilágom rejtettebb bugyraiba, de rájöttem, hogy a mosógépem miért nem centrifugázta ki eddig a pulóverem. Az üres bőröndös vásárlás alkalmával ellopott beszerzett pulóvereket külön szoktam mosni. Mivel mostanában ezeket hordom, így egyszerre csak egyet. De mindig úgy volt vége a mosásnak, hogy a ruha megszívta magát vízzel.
Ma pedig rájöttem, hogy a mosógépem valahogy rájön, hogy kevés cucc van benne, és emiatt nem hajlandó normálisan centrifugázni. Amint pakolok még mellé valamit, máris normalizálódik a helyzet.
Az élet apró örömei.

Utólag belegondolva, talán nem a fehér pólóimat kellett volna a fekete, színeresztős pulcsi mellé rakni, de a tudományért mindent...

... előre szólok, semmi értelmük.

Ha már tapló, hát álljon itt pár gondolat.

A hétvégén önkéntes pszichodoki lettem. Igen, én is félelmetesnek tartom azt a világot, ahol nekem kell(ene) mások lelki világát rendbe hoznom. És pont most állítják le az amcsik az űrprogramokat. Innen már nem lehet meglépni... Mindenesetre a "páciens" azt hazudja, hogy jobban érzi magát. (Vagy csak meg akar tőlem szabadulni.)
A kisdobos segít, ahol tud.

Ma a tükör előtt állva, a szakállammal farkasszemet nézve kidolgoztam az ideológiát, hogy miért nem borotválkozom rendszeresen.
1. Az én megítélésem szerint jobban áll, ha van valami szakállszerűség a képemen. Sajnos a bajusz kezdeményezéseket ugyanúgy le kell nyesni, mert attól nagyon hülye fejem lesz. (Az átlagnál is hülyébb.) Nagy szavakkal dobálózva: markánsan kiemeli az arcom, ha szakáll keretezi. Ezt addig fogom fenntartani, amíg ki nem hullik az összes hajam...
2. Azt már többször írtam, hogy nem tudok borotválkozni. Vér és szenvedés marad utána, illetve a szőr fele is ottmarad. Ennél még ez is jobb.
3. Lustaság fél egészség. De jobb a hiúságomra fogni, mint a lustaságomra.

Ma végre vettem olyan műanyag izébigyót, amit a lefolyóba kell rakni, hogy megfogja a hajszálakat. Már 3 hete ilyenre vadászok. Még 100 forintos boltba is benéztem emiatt. (Hogy ott mennyi "hasznos" dolgot lehet venni. És persze semmi sem 100 pénz...) Végül a szomszédban lévő barkács áruházban találtam meg hosszas keresés után. És teljesen egyedül szereltem be... *vállon veregeti önmagát*
Igaz, elkéstem vele pár évet. Volt, hogy nekem is hosszú hajam volt (ah, a régi szép idők), a volt barátnőknek pedig mindig szép, hosszú hajuk volt (ah, a még szebb régi idők). A mostani hajhosszom pont lemegy a lefolyón. Még az a mennyiség is, ami egy-egy hajmosás után ellepi a kádat. De fogjuk fel ennek a műanyag izébigyónak a megvételét egy optimista, bizakodó jelként, hogy a (közel) jövőben lesz valaki, akinek a haját felfoghatja.
Ámen.

Ha már barkács áruház. Nem hiszem el, hogy pont nekik nincs homokjuk vagy sójuk, amit a jégre/hóra kell szórni. Olyan piruetteket adtam elő a járdán, hogy a kocsik lelassítottak és még vakufényt is láttam villanni némelyikben.

Megnéztem a Fapofa című filmet. Tudom ajánlani mindenkinek. Nem a legjobb, de érdekes Matthew Perry-t ilyen szerepben látni.

Előző héten megtanultam, hogy a nőknek egy kardinális kérdés, hogy a férfiak horkolnak-e. Eddig minden lány megkérdezte, akivel egy fedél alatt aludtam.
Egyébként a válasz az, hogy nem, nem horkolok. Legalábbis nekem ezt mondták.
Azt hiszem az én kardinális kérdésem az, hogy "tudsz palacsintát sütni?". Vagy legalábbis külső nézőpontból ez lenne a horkolással egyenértékű fontos kérdés.
Most legalábbis így gondolom. Még pár hónapot, évet egyedül töltök és egy kérdésem sem lesz... Juhé...

Zürichbe szakadt unokatestvéremben feléledt a gyerek és újra előfizetett a World of Warcraft játékra. És hívott engem is. Persze nekem sem kell kétszer mondani... Mivel Ő apuka és Ő is sokat dolgozik (de szar leírni ezt... pár hónapja azt írtam volna: "Ő sokat dolgozik" - én nem), ezért csak ritkán játszunk. Ez jó, mert nem szabad teljesen elveszni benne. Viszont észrevettem, hogy amikor elkezdek a WoW-al játszani, akkor mindig történik valami fontos az életemben. Amikor 3 hónapig itthon ültem és lógattam a lógatni valót, akkor is játszottam - és végül összejöttem az akkor nekem tetsző lánnyal. Tavaly meg az olasz lány... (még nem tudom eldönteni, hogy ez jó emlék, vagy rossz)
Most három lehetőséget látok pozitív élménynek:
1. Azért kell majd abbahagynom a játékot, mert megismerkedek valakivel és Neki szentelem minden időmet.
2. Megnyerem a lottót. (Ja, igen. 2 hete már én is hozzáteszem a részem a skandináv lottó nyereményéhez. Ha már nincs szerencsém a szerelemben, talán a szerencsejátékban.)
3. Találok egy másik, jól fizető állást. Pontosabban, az állás talál meg.
Megelégednék egyel a háromból. Leginkább az első lenne jó. A másik kettő akkor már rohadtul nem érdekelne.

Azt hiszem megfáztam.

Közeledik a karácsony. Amit megint egyedül fogok tölteni. Kellemetlen. Ha valami karácsonyi csoda folytán, most azonnal betoppanna az életembe a nagy Ő, akkor sem lenne ez a karácsony "családias hangulatú". Nem vagyok én olyan gyors. Addigra talán odáig jutnék el, hogy megfogom a kezét. Kesztyűben...
Na jó, túlzok. De azért nem olyan boldog ez a szeretet ünnepe szeretet nélkül. (A barátaim, akik olvassák, ne vegyék magukra. Tudom, szívesen látnának, de Ők is pontosan tudják, hogy miről beszélek és miért nem ugyanaz a két dolog.)

És akkor jöjjön a bejegyzés címét ihlető dal:

Ha már volt, akkor bocsi. De már tudjátok: én blogom. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást.

Update: unalmamban megint megnéztem a statisztikákat. Az olvasói tábort már nem merem felmérni, mert azt ezzel a blog motorral képtelenség. Viszont van egy lista, ahol a kereső szavakat írja ki a rendszer. (Talán azt, hogy milyen kereső szó alapján találtak rám?) És ebben a listában ott van a hímsoviniszta. Valaki rákeresett erre a szóra és az én blogomba is belenézett. Nemsokára az enciklopédiákban is az én blogom lesz példának a szócikkben... :) Ahogy a marharépa és a hülye cikk mellett pl. a fényképem van...

A (nagyüzemi) társkereséshez hozzátartozik, hogy mesélni kell magadról, beszélgetéseket (szóban/írásban) kell kezdeményezni és fenntartani. És természetesen kérdezni kell, illetve válaszolni a feltett kérdésekre.

A társkeresés témájában azonban van egy "tabu" kérdés, amit soha nem tesznek fel, pedig ez lehetne a legfontosabb. Miért vagy egyedül? Miért nem működött az előző kapcsolat? (Annyira már öreg vagyok, hogy ezt megkérdezhessem. 14 évesen még hülyeség ilyesmit kérdezni.) Miért nem találtál az utóbbi X. hónapban, esetleg évben valakit?
Tulajdonképpen kinek a készülékében van a hiba?

Egyszer most már hivatalosan és tudományosan meg kell mérnem, hány centi magas vagyok. Nézegetem a hölgyek adatlapjait a csoda társkereső oldalon és nem elég a magasságot figyelnem, de még hozzá kell adnom a magassarkú cipőket is. A hölgyek ugyebár szeretnek magassarkúban megjelenni, főleg különleges alkalmakkor. Ilyenkor pedig nekem is fessnek kell kinéznem, amit elég jól elront, ha alacsonyabb vagyok.
Úgy gondolom, hogy a mindennapokban a hölgyek nem viselnek felhőkarcolókat. Legalábbis eddig olyan hölgyekkel találkoztam, akik nem hódoltak ennek a divatnak. Egy hosszú sétához kényelmetlen, otthon pedig csak nem abban járkálnak, ahogy valószínűleg mosogatni sem kisestélyiben és mosolyogva szoktak. Szóval hosszú távon ennek nem szabadna problémának lenni. (Amúgy is elég sokat elmond a kapcsolatról, ha ez probléma...)
De nem tudom nem elfelejteni volt (férfi) főnökömet, aki felhívta a (hölgy) munkatársait üzleti tárgyalások előtt és megkérdezte Őket, mit vesznek fel. És ahhoz öltözött. Engem, ha egyedül vagyok, akkor nem annyira érdekel, hogy mit veszek fel. De a hölgyeknek fontos. És számomra fontos, hogy a számomra fontos hölgynek fontos. (Juhú! Egyszerű mondatszerkesztés.) A végeredmény tehát az, hogy ez bizony fontos.
:(

Az élet nem egyszerű.

"A macska fel van mászva a fára."
Az angolban elég elterjedt a szenvedő szerkezet. Most, hogy már 3. hete fordítom a csoda programunk címkéit, már értem miért hívják szenvedő szerkezetnek... Kínszenvedés a fordítás. *broáf*

Néhány példa a lefordítandó szövegekre:

The Objective Key People [{0}] are not aligned to the target responsible account manager.

The user roles that display only the customers aligned to their territory hierarchy.

Send Refresh Upgrade (ez mi a jó bánatot jelenthet?!)

folyt. köv., csak haladni is kell

Fáradt vagyok, volt vagy 3 szívrohamom a mai nap folyamán és egyszer majdnem lementem egy felesért a sarki kocsmába munkaidőben. Holnap van a határideje az épp aktuális feladatnak, és ma délután 4-kor derült ki, hogy még hiányzik 300 telefonhívás.
Persze nem azonnal ez derült ki... Először egy 2 hete elkészített listát próbáltam volna frissíteni a mai adatokkal, de sehogy nem jött ki az elvárt végeredmény. Ezzel elszüttyögtem 1 órát. Végül kivágtam az egészet a kukába és újra kezdtem. Fél óra múlva kiderült, hogy 750 sor hiányzik. Ekkor volt a második szívrohamom... Miután a munkatársak repülő sóval visszahoztak Szent Péter kapujából, a fent átélt megvilágosulással rájöttem, hogy elfelejtettem hozzáadni néhány jól elrejtett adatot. Ennek megörülve akartam lemenni a felesért. Amikor aztán megbütyköltem a listákat, kijött a fent említett 300 (egészen pontosan 279) sor maradék. 3. szívroham...
A három lányt este jól körbetelefonáltam, hogy holnap bizony megint feszített tempó lesz. Annnnnnyira örültek nekem. És ez a 300 sor úgy jött össze, hogy az Excel-ben rosszul jelöltem ki egy nagyobb adatmennyiséget még 2 hete... Én, a mágus.

Közben a társkeresés sem megy igazán. Írok, várok, lemondok. Ma meg még írni sincs erőm, pedig nem sokáig fogom bírni, hogy nincs ki mellett feltöltődni.

Ezen még a tegnapi csoki maradéka sem segít...

Az angolban ezt a két szót kétféleképpen is ejthetik. A krumpli kétféle ejtésével fejezik ki a mi "az egyik 19, a másik 1 híján 20" mondásunkat. (Valahogy így: "Te azt mondod 'potátó' én azt mondom 'potétó'.)
A legutolsó családi ebéden szóba került, hogy nem ártana fejleszteni a nyelvtudásunk, illetve más anyanyelvűeknek milyen nehéz lehet a magyar nyelv. Tesóm mondott egy példát a nyelvünk nehézségére. Nekünk sok rokonértelmű szavunk, szinonímánk van. Ami viszont az elterjedt kifejezésekben gondot okozhat. Pl. ha azt mondom, hogy "megy a hasam", akkor mindenki tudja, hogy kibérlem a gondolkodó szobát pár órára. De ha a külföldi ehelyett azt mondaná, hogy "jár a hasam", akkor nem biztos, hogy a röhögéstől utat engednénk neki a mellékhelyiség felé.

- Mit adjunk a hasmenéses vízilónak?
- ???
- Utat...

Lementem a bótba pénzt váltani és mikor Deák Feri bácsival fizettem a kasszánál, bocsánatot kértem a pénztáros lánytól. (450 HUF-ért vásároltam...) Ebből egy rövid beszélgetés kerekedett és a végén mindketten kicsit vidámabban köszöntünk el.
Pár kedves, vagy legalább vicces szó mennyit jelenthet. Már annyira be vagyunk gubózva a saját világunkba, hogy a többieket legfeljebb kikerülendő akadálynak tekintjük, nem pedig értő/érző lényeknek. Nagyon is igaz a mondás: sok kicsi sokra megy. Nem kell egy mozdulattal megváltani a világot, elég olyan apróságokkal, mint pl. mosolyogni a másikra, elejteni pár kedves szót, vagy beletalálni a szemetesbe. Több milliárdan vagyunk - ha mindenki így cselekszik, máris egy jobb helyen élhetnénk.

Azért figyelitek milyen ideológiát kerítettem aköré, hogy leálltam beszélgetni egy pénztáros kislánnyal?
 

Konyha a gyárban, 2 munkatárs a kis asztalnál kávézik, én meg készítem a teámat. Bejön egy negyedik munkatárs és elkezdi nyitogatni a szekrényeket. Egyik kávézó megkérdezi:
M1: Mit keresel?
M2: Valami mélyet...
KP: Filozófia?
 

Ma is családi ebédre vagyok hivatalos. Az előzmény mindig az, hogy hét közben felhívnak, hogy megyek-e, mert ebéd lesz. Persze, megyek! Csakhogy sosem tudom, hogy miért is?

Épp ezért most hívtam tesómat, mert nem tudtam, hogy miért látogatjuk meg apám hugát.

T: Halló?
KP: Helló! Azt szeretném megkérdezni, hogy ma tulajdonképp miért is megyünk? Kinek lesz a micsodája?
T: Apánk hugának lesz az X. születésnapja.
(Háttérben tesóm anyukája és tesóm barátnője visítva röhög.)
KP: Ah, ok, akkor virággal kell készülni.
T: Nem árt.
KP: Köszi, helló.
T: Csá.

Így megy ez...
 

Kíváncsiságból megnéztem a blog statisztikáit. A rendszer átlag 7-8 látogatót tart nyilván naponta. (7-8 egyedi IP cím - ha ez mond valakinek valamit...) Én 4 emberről (+szerény személyem) tudom biztosan, hogy néha olvassák ezt az agyzsibbasztó hülyeséget. Kérném, hogy tegye fel a kezét, akiről nem tudok.

Magasabbra! Nem látom...

Mint a címből is kiderül, épp részeg vagyok. Unokatesóm szülinapját ünnepeltük. (Apám hugának két gyereke van, egy fiú és egy lány. Most a lányt ünnepeltük.)

Emlékszem, egyik barátnőt épp "bemutattam" apámnak (tesóm és apám barátnője is ott volt), amikor szintén részegre ittam magam. A barátnőm akkoriban nem ivott alkoholt, így csak csendben somolyogva figyelte, hogy mennyire más vagyok részegen. Aztán tesóm odahajolt hozzá, majd "súgva" annyit mondott: "Ha részeg, akkor nagyon kanos lesz". Barátnéni illedelmesen elpirult, én meg "mi van, mi van, mi van?" kérdéssel reagáltam, mert nem hallottam tesómat. Elismételték, én pedig akkor nem értettem, hogy miért mondta.
Hazaértünk és megértettem...
Most hazaértem és "If I could turn back time...".

A prágai út előtt vett két nadrág egyikét hordom azóta. Egyik hölgy munkatársam megjegyezte, hogy mennyire "felnőttebnek" nézek ki ebben a nadrágban. Hangsúlyozom: felnőttebb - nem felnőtt. (Ezt Ő is hangsúlyozta fél órával később.) 7-8 éve ez az első alkalom, hogy nem oldalzsebes nadrágom van. Fura. Első nap háromszor is majdnem leejtettem a cuccokat, amiket a nem létező oldalzsebbe próbáltam becsúsztatni...

Pénteken visszamentem a bőröndöt árusító boltba, hogy beszéljek az eladó lánnyal. Nem volt ott. Szomorú.

Prága, indulás a prágai gyárból. Taxi megérkezik, a cseh munkatárs eligazítja a taxist. Bőrönd a csomagtartóba, én meg az első ülésbe. Taxis kilő. Szó szerint. Csikorgó gumik, bőgő motor. 45 perc alatt kiértünk a reptérre, de jobban féltem a taxiban, mint a repülőn. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény. Őrült módon vezetett az ürge.
Reptérre be, járatok átvizsgálása a monitoron. Az én járatom még nincs részletezve, nem tudom, hogy hol kell checkolni. A reptért ezen része egy óriási csarnok, jobb felén a pultok, bal felén 2 sor pad, illetve egy szupermarket méretű hely, néhány kiállítási fényképpel. Padra leülni, wifi keresése telefonon. Naná, hogy nem megy - pedig 4 wifi csatlakozási pont is volt... Akkor olvassunk. ... Olvasás... olvasás... pisilni kell. Merre van a WC? Természetesen a hodály egyik sarkában... Kabát fel, könyv el a zsákba, zsák a hátra, bőrönd a kézbe. Séta. WC-re be, bőrönd le, zsák le, kabát le. Csuri. Kabát fel, zsák fel, bőrönd a kézbe. Kézmosás. Bőrönd le, kézmosás. Bőrönd fel, szárítóhoz totyogás. Bőrönd le, kéz szárítása. Bőrönd fel, ajtó kilökése lábbal, séta a padokig... Olvasás.
Idővel kiírták, hogy melyik pultnál tudok checkolni. Pult keresése, sorban állás. Check-in, bőrönd leadása. Hátra arc, irány előre. Fal. Hm... A néni nem mondta meg, hogy merre is menjek. Mivel Orbán apánk megmondta, hogy jobbra tarts, hát én is jobbra tartok. Séta... Hoppá, ez a bejárat. Fene...
Hátra arc, tömeg analizálása. Ahá, tehát arra tart a tömeg. Kövessük a kolompot. Első kapu, néninvel. "Passport, please." (Útlevelet.) Karon tartott kabát belső zsebéből pénztárca elő, személyi elő (útlevelet otthon felejtettem), mosolygás. A személyin egy hosszú és nagyon göndör hajú, szakállas, anyám szava járásával "ránézésre 100 év" fickó, mosolytalanul bámul Rád. Én meg épp borotválkozva, elegáns ruhában, mosolyogva szemeztem a nénivel. Tekintete rám szegeződik, a személyire, szemöldöke felszalad, tekintet rám, megint személyire... Hm-hm... Elmosolyodik, majd "Thank you." és vissza adja az iratom. Huh...
Tömegterelő szalagkorláton át kacskaringózás. 2 átvilágító kapu van a végén. Sorba beállás. Várakozás... Két másik kapunál az ellenőrök lelkesen integetnek: "This way, please!" Ok, akkor menjünk oda. Műanyag tárolók a cuccoknak, pont mint minden más reptéren. Zsák le, notebook ki. Első tálba notebook be. Mögöttem álló néni azonnal lecsapott az egy tál méretű helyre, pakolja a saját cuccát... öhm... "Pardon me..." és rakom oda a második tálamat. "Oh, sorry..." veszi fel a sajátját. Táska bele. Harmadik tál. Telefonok, egyéb cuccok kabátba. Kabát a tálba. Öv a tálba. Fémdetektor kapun át. Mindent visszapakol... (5 perc)
Kijutottam a kapukhoz. Monitorok vizsgálata. Megvan a járatom. "C" kapu. Ez jól hangzik, de hol a fenében vagyok most??? D6-D10. Aha... A "D" kapu számozva van? A "C" nem? Fura... Habár, Ferihegy 2-n 22-es kapu is van 22, 22A, 22B és 22C kiszerelésben. Akkor séta. "C" kapu 7 percre van. Aú. Jobbra el, lépcsők, kanyarok, útvesztő. "C" kapu. Ami persze nem egy darab "C" kapu, hanem C1-C22. O.o Monitor keresése, mivel ott csak az volt kiírva, hogy "C". Szám nélkül. Talán itt, a "C" kapuk monitorain...
De nem. Itt is csak az van kiírva, hogy "C". Roppant segítőkész. Mindegy, időm, mint a tenger. Leültem a C6 kapunál a padra. Könyv elő, olvasás.
Pár oldallal később felálltam, összepakoltam és megnéztem a monitort.
1. a pár oldal valójában 30 perc olvasás volt... hoppá
2. C14 volt kiírva, nekem meg 10 percem volt, hogy odaérjek...
Rendben, most a C6-nál vagyok. Menjünk tovább. C7, C8, C9, C10-11. Épület vége. Hol a C14??? Nézek jobbra, nézek balra, sehol semmi. Hátra arc. Visszafelé ki van írva, hogy a C12-C21 kapuk visszafelé vannak. Mi van? Az egyes kapunál van a C12??? Ezek hülyék. Szaladás, majd satufék. Az elején van egy elágazás, ahol le lehet lépcsőzni egy szintet. C12-C21... Grrrr... C14-hez séta. Az emberek nyugisan ülnek. Én meg azon rágódom, hogy a 18:45 a beszállás kezdete, vagy vége? 18:40 van... Végül leültem és vártam. Kiderült, hogy a beszállás kezdete. Beszállókártyát felmutattam, jött a kérés: "Passport, please?". Karon tartott kabátból pénztárca előkeresése, személyi bemutatása. Procedúra ugyanaz...
Eddig ez a legelcseszettebb repülőtér, amit láttam...

Újra működik a Nindento Wii készülékem! Szereztem hozzá érzékelőt. Most töltöm az akkumulátorokat, hogy működjenek az irányítók.
Na nem mintha használnám. Még olyan avatárok vannak benne, akikkel már soha többet nem fogok találkozni. 3-4 éve nem működött?

Arra készülök már mióta, hogy berepül a sült galamb a számba.

De a sült galambok nem repülnek.

Mivel az előző bejegyzésem alapvetően nem túl életvidám és az én szempontomból nem is vicces, ezért kirakok két képet, hogy lássátok feleim szümtükkel mik vogymuk. Vagy legalábbis én.

A hűtőm tartalma. Fent láthatóak a "gyorsítók", kb. egy tucatnyi energiaital. Amiről épp le kell szoknom, mert már nem csak a hajam hullik, de a fogam is.
A középső szinten kivételesen van valami, ma kaptam némi édesség ellátmányt anyámtól. Ez nekem kb. 2 napig fog kitartani... Amúgy az a polc üres szokott lenni, vagy régebben az is tele volt gyorsítóval.
Alul látható a mai, eddig meg nem evett rendelt kajám. Most még ki akarok menni kocogni, így majd utána esek neki. A két margarin pedig már hónapok óta ott van. Nem merem kinyitni őket, mert ki tudja milyen értelmes és ártalmas lények fejlődtek ki bennük. Amiről eszembe jutott, hogy a középső polcon hátul található piros arany, vagy erős pista is még az egy évvel ezelőtti barátnő szerzeménye...
Ha elfogy a tutti-frutti ízű cukorlé és feléltem a csokit, akkor megint csak a piros arany és a két margarin marad. Meg egy marcipán, kb. karácsonyról. Már második alkalommal kapok marcipánt az egyik nagymamámtól, pedig nem szeretem a marcipánt...

Ez pedig a konyha asztal. Üres gyorsítókkal. (Napi 1 adag - számold meg mióta gyűjtöm...) A háttérben fél tucat McDonald's repi pohár, az előtérben pedig a sokszor felhasznált McDonald's papírzsákom. (Környezettudatos vagyok, hát nem?)

Hölgyeim, ilyen az agglegényélet.

Update: visszatértem (mint a Tejminátor) a kocogásból és épp az egyik (tej)csokit bontogatom. Hiába, az agglegényéletnek pozitív oldalai is vannak. Például nem kell arra figyelnem, hogy elhízom. Főleg, mert az lenne a cél. Hogy hízzak. Ezt ellensúlyozom azzal, hogy közben hullik a hajam és a fogam.
 

Pezsgőtabletta fel nem oldott maradékára szénsavas üdítőt tölteni.

Szőkőkút!!! :-)

..., a lányok, a lányok angyalok.

Többször feltettem a költői kérdést: hol vannak a szép és normális lányok?
Ma aztán megtudtam a választ: patikákban. A pult mögött.

Csak az élet olyan kegyetlen, hogy a normális lányok már mind foglaltak. A szépek meg szintén. Az olyan fehér hollók, mint a szép és normális hölgyek, akikről a férfiak a bárpult mellett, két tequila közt, nagyokat sóhajtva álmodoznak, tulajdonképpen csak a mesékben léteznek. Meg a patikákban. A pult mögött.

Ha egy lány csak "szimplán" szép, akkor a férfiember első gondolata, hogy milyen jó lenne összegyűrni a lepedőt vele. (A "kisagy" gondolkodik.) Aztán persze vannak a "megszólalásig szép" lányok, akiktől az előbbi hevület elillan...
Ha egy lány normális, akkor nem kell "bombázónak" lennie, mert a belső értékei egy életen át kitartanak. Ha a lány "normátlan"... nos, akkor legyen szép. Csak ne szólaljanak meg!
Ha viszont szép és normális... Akkor komoly kapcsolatban él, hosszútávú tervekkel, boldogság, rózsaszín felhők, pónilovak. Ők azok akiktől túlcsordul minden érzékszerv. Gyönyör a szemnek, érzéki tapintás a bőrnek, bódító illat az orrnak, kellemes dallam a fülnek... a nyelvnek is el tudok képzelni ilyen-olyan szerepet, csak az nem ennyire romantikus. És ezen felül még a léleknek is megnyugvást hoznak. Ha látsz egy bárgyún vigyorgó, kisimult arcú pasit, akkor igen nagy valószínűséggel szép és normális barátnője van. Vagy füvezik...

*sóhaj*

Az élet kegyetlen.

Javítás: rossz a fontossági sorrend a posztban. A helyes: normális és szép.

A pár órára elzárt víz megijesztett annyira, hogy lementem ásványvízért a boltba. Odafelé pedig kidobáltam a hónapok óta gyűlő műanyag kajás dobozokat, meg az energiaital dobozokat. Utóbbiból két tucatot gyűjtöttem össze.

Sokan lesajnálnak, amikor kiderül, hogy nagyon sokat ülök a gép előtt. Ilyenkor vissza szoktam kérdezni, hogy az illető néz-e TV-t? Igen? Na, én meg nem nézek. Helyette a gép előtt ülök. Ugyanaz, csak teljesen más.

Valahol már írtam, hogy nem iszom kávét. Még soha nem is próbáltam. Viszont tavaly elkezdtem energiaitalt inni. Mindkettő egészségtelen, a szervezetnek egyikre sincs igazán szüksége, csak a felpörgetett életvitel miatt kell a "drog". A kávé picit természetesebb, az energiaitalba meg raknak vitaminokat (mutatóba). (Tényleg! Vegyél le a polcról egy energiaitalt és nézd meg az összetevőket!) Mindkettőnek az a lényege, hogy ébren maradj. Mondhatjuk, hogy az együtt kávézásnak még van egy közösségépítő hatása is, de a diszkóban a fiatalok ezt az energiaitallal kevert alkohollal helyettesítik. Ugyanaz, csak teljesen más.

Én is ugyanolyan fiú vagyok, "mint a többi száz, meg százezer" - csak épp teljesen más.

Nem a P.U.F.-ról fogok írni... Sem az együttesről, sem a regényről. (A regényt olvastam, egész jó; a zenekarnak meghallgattam pár számát - nem került be a lejátszási listámba.)
1-2 hete írtam, hogy fáj a jobb bokám. Vagy valami izomzat körülötte. Na, most 1 hét "pihenés" után kimentem kocogni, de a táv negyedénél leültem a padkára, mert nagyon fájt a lábam. (Ehhez képest a legjobb átlagsebességem értem el...) Ott pihentettem 1-2 percig, aztán visszafordultam. Persze futva. (Még csak nem is kocogva! Futva.) Aki hülye, haljon meg, ugyebár. Most rácsavartam egy hideg vizes törülközőt és várom a csodát. Remélem helyre jön, mert különben befellegzett a sport karrieremnek. Na nem azért, mert soha nem gyógyulna meg, csak nagyon nehéz lenne mondjuk 2 hét után újra kocogni kezdeni...
Szegény embert az ág is húzza. Én meg a lábam húzom...

Más.
Nagymamám megjegyezte, hogy nagyon csúnyák a barna karikák a szemem alatt.
Anyám felfedezte, hogy őszülök. (A kopaszodást még nem.)
Egy 6-7 éve nem látott ismerős viszont azt mondta, hogy megvastagodtam. Pedig nem is tudta, hogy teszek érte.

Eredmény: 2 : 1. "Vesztettél!"
Nademivelhogy mérleg a csillagjegyem, egyenlítek. (Az egyenlítőn.) A drága kocsikban ülő muci-macák még mindig megnéznek maguknak az utcán. A fiataltól kezdve a nem annyira fiatalig bezárólag.
2 : 2. Döntetlen.
De nem én lennék a Keserű Pirula, ha nem hoznék ebből is ki valami pesszimistát. (Milyen Pistát? Tra.) Az említett muci-macákkal csak a lepedőt tudnám összegyűrni. Nem lehet velük az Élet, a Világmindenség, meg Minden témakörről (negyvenkettő!) beszélgetni. És nem ugrálnak körbe, amikor kocogás után, vigyorgó fejjel, de sántán bicegek be a lakásba. És nem tesznek rá vizes borogatást. Viszont van kocsijuk... De eddig is megvoltam autó nélkül.

Megint más.
2 hete internet előfizetést váltottam. Azóta csodaszámba megy, ha van netem... A Tré-Kábel-net nagyon tré... A gyárban meg technikai és adminisztrációs okok miatt nincs wifi kapcsolat, így a telefonom sem tudom használni sehol sem. (Mármint neten elérhető tartalmak letöltésére.)

Az élet szép. És aki ezt elhiszi, annak tudok egy eladó hidat.

Úgy néz ki, hogy az a rövid idő, amit az utcán töltöttem munkába jövet-menet, elég volt arra, hogy megpiruljon az arcom a napon.

Vagy csak zavarban vagyok. Egyedül. Itthon. Biztos attól, hogy megláttam magam meztelenül a tükörben, fürdés előtt. Mert én ilyen szende gyerek vagyok ám.

• A fordítás után azt hittem, hogy lesz pár nyugis napom. Erre kitalálta a főnökasszony, hogy akkor Ők eladják külföldön az egy éve félretett, azóta teljesen elfelejtett és soha be nem fejezett programomat. Sikerült felgyorsítania a pulzusom.
• 18:00 óra után is még 38 fokot mutatott az utcai hőmérő. És ahelyett, hogy felkapnám az asszonyt és kimennénk valami víz mellé, ihlet nélküli blogbejegyzéseket írok.
• Az egyik öreg néni a házból nem tudott bejönni a kapun, mert túl súlyos, nehezen nyitható. Szép kilátások öreg koromra...
• Egy tizen-valahány éves pár "Jó napot"-al köszönt nekem a lépcsőházban. Még pár év és együtt állhatok a nénivel a kapuban. Persze arra már nem lenne erőnk, hogy felkapjam és kimenjünk valami víz mellé.

Azt hiszem erről már írtam a blog előző életében, ezért akinek ismerős, attól elnézést kérek.

A tanár órájára későn érkezik az egyik diák. Miközben a helyére siet, odaszól a tanárnak:
- Elnézést kérek, tanár úr!
- Fiam, tudja maga mi az az elnézés? Amikor a pásztor a kecskét hátulról keféli és közben elnéz a szarvai közt. Biztos, hogy ezt akarja?

Nem szoktam reklámok alapján terméket választani, de a tusfürdőmmel így esett. Az érettségi környékén kezdett el terjeszkedni az Axe és nagyon megtetszett a reklámjuk. (Ahogy bomlanak a nők a többnyire béna pasi után.) Így hamar áttértem rá. Azt hiszem az elsőnek még nem volt külön illatneve, csak simán Axe volt. Aztán jött egy nevesített, bár csak az rémlik, hogy kék volt az emblémája. Utána jött a piros Voodoo, ami évekig jellemző volt rám. Pár éve aztán kijöttek egy újabb sorozattal és a madaras tecsóban nem lehetett Voodoo-t kapni. Ekkor találtam meg a Click fantázianevű illatot és amekkora kockafej vagyok nem hagyhattam ki. Tavaly pedig kaptam egy takonyszerű "Anti-Hangover" változatot. Ennek van eddig a legjobb illata. (Igen erős gyümölcs illat terjeng a fürdőben, ha kinyitom.)
Sajnos nálam nem működik az "Axe hatás". Bár lehet, hogy az a sok véres tócsa az utcán az utánam bomló lányok maradványai?

- Hey.
- Hey... Chad vagyok... Dögös vagy... nem tudom levenni a szemem Rólad...
- Chad... én a nővéred vagyok!
Az Axe túlzásba vitele "megölheti a játékod" (rontja a lehetőségeket).
És téged.
Felelősséggel használd.

...kidolgozott felső testtel.

Legalábbis így hangzik a macsó belépő.
A gyárból hazafelé jövet az utcai hőmérő 30 fok körüli értéket mutatott. A nap 7.36 ágra sütött - kellemes nyári délután. Gondoltam, hogy futás közben leveszem majd a pólóm, hogy némi fény is érje porcelánfehér bőröm.
Végül letettem a dologról. Az én esetemben ugyanis a fenti belépő így hangzik: megérkezett a mester, nevetséges felső testtel. (A mester helyett egy órája nem találok ideillő szót. Pontokért várom az ötleteket.) Nem akartam, hogy a lányok kitérjenek a hitükből.

Mondjuk nem annyira szörnyű a látvány. Talán megmaradnak a hitükben és csak sikítva menekülnek előlem. Van ugyanis egy kis bemélyedés a mellkasomnál. Emiatt aztán akkor is úgy tűnik, hogy van mellizmom, amikor nincs. (Ezt a bemélyedést "cicitartó"-nak hívom...) Legalábbis ha előröl látják, vagy pólóban vagyok. Oldalról már inkább siralmas. Valaki egyszer azt mondta, hogy tyúkmellem van. (Kedves ember, na.) Ráadásul hiába vagyok gebe, emiatt a bemélyedés miatt úgy nézek ki, mint egy jóllakott etióp kisgyerek. (Csak épp nem futom 12.37 körül az 5 km-t.)
Erről inkább nem készítek képet. :P

Ja, igen. Lefutottam a körömet. És hiába voltam lassú és hiába váltottam pár méteren gyaloglásra (eperleves és hortobágyi palacsinta nem elégséges - de ezt már mintha mondtam volna), mégis jobb időt mért a méregdrága stopperóra, mint szombaton. Akkor most mégiscsak mester?

Fiatal lányt elkapja egy sötét árny a kapualjban. A lány elkezd sikítozni:
- Segítség! Segítség! Elkapott a házmester!
...
A mester!
...
A mágus!

Nálam a fenti kérdés nem a lányok féle "nincs egy göncöm se" jelentéssel bír. Én nem tudok az időjárásnak megfelelően öltözködni. Ha hideg van kint, akkor pólóban és rövidnadrágban megyek ki. Ha meleg van kint, akkor meg felveszem a télikabátom. Az sem segít, ha kinyitom az ablakot és kidugom a kezem. Általában az előző naphoz öltözködöm...
Ma megfordult a fejemben, hogy nem megyek el kocogni, hiába van szombat. De estére már annyira unatkoztam, hogy még a kocogás is jobb elfoglaltságnak tűnt, mint a semmittevés. (Takarítani kéne... De ennyire nem vagyok mazochista.) 18 órakor felébredtem a délutáni sziesztából, érzékeltem, hogy kint felhős az ég. (Annak aki nem tudná, nálam a nap 24 órájában el vannak húzva a függönyök. Nem mondtam még? Vámpír vagyok. Szívom a lányok vérét. /Szívnám én másukat is.../ Ja, és én már modern vámpír vagyok. Már nem csak szűz lányok vérét szívom. A szűz lány ugyanis hiánycikk...) Telefonos segítséget kértem hát, mivel a méregdrága stopperóra még az időjárást is megmondja. "Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, milyen idő van kint a réten?" Azt mondta, hogy zápor. Hmmm... Na ez azért nekem gyanús. Hát kinyitottam az ablakot és kikémleltem (a szemben lakókat). Nincs eső. Száraz az aszfalt, bár hűvös a levegő. Legalábbis én annak érzékeltem. Felvettem szuper szexi szakadt szerelésem (alliterálok, kérem szépen) és nekiindultam (fejjel a falnak). A szerelés alatt melegítőt és pulóvert kell érteni. A harmadikról persze visszafordultam, mert zsebkendőt nem vittem...
Kilépek a kapun és szinte letaglóz a fülledt, meleg levegő. He? 4 emelettel feljebb nem ilyen volt. Még egyszer nem akartam visszafordulni, hát nekivágtam így. Le is izzadtam rendesen. És még csak a buszmegállóig sétáltam át. 30 méter. Na jó, ez így nem teljesen igaz. Még harminc méter sincs... Ok, ok, nem hülyéskedek. (Kivéve, amikor azt mondom, hogy nem hülyéskedek.)

A teljesítményem futáskor nem volt valami fényes. Lassan haladtam és nem sprinteltem. A méregdrága stopperórára is többször ránéztem, hogy a GPS megy-e? A budai oldalon van egy cikk-cakk a pályámban (az uszoda környékén, ha ez segít), akkor megálltam egy picit, mert a képernyőn érdekes képet láttam. A megtett út valahol a felénél volt a valós pozíciómnak, míg engem a Duna közepére saccolt... Aztán gondolom észrevette, hogy figyelik és korrigált. Behozott egy jobb térkép nagyítást, ahol már szárazföldön álltam és közben lassan kúszott a piros csík a pozíciómig. Így aztán kocogtam tovább. (Ha mondjuk engedélyezném az internet hozzáférést közben és a Google pozicionáló szolgáltatásán valaki követne, akkor azt látná, hogy hátrafelé futok. A telefont ugyanis "visszafelé" tartom, mert így nem nyomom meg a tetején lévő ki-bekapcsoló gombot.)
A pólóm a pulóver alatt teljesen átázott. Nem csak kis foltokban izzadtam le...

Egy kép a szuper szexi szakadt szerelésről. Izzadtságfoltokkal. Azt mondják, a nők szeretik nézni, ha a férfi fizikai munkát végez. Tessék, a bizonyíték. Ez nem ígéret...

Tényleg türelmetlen vagyok. A telefoncserénél nem készítettem mentést a telefonkönyvről. Átraktam a SIM kártyát az új készülékbe és betöltöttem onnan a számokat. Csakhogy néhány szám kimaradt. Vannak olyan emberek, akik teljesen lemaradtak...

Most kicsit izgulok, hogy mi lesz, ha otthon visszarakom a kártyát a régibe. Ugyanis a nagy lelkesedésben elkezdtem törölgetni a kártyáról a számokat, amiket a Google címtárba felvettem. (Ekkor vettem észre, hogy néhány embernél csak e-mail címem van...)
Olyan személyek is "kiestek", akiket az én mércém szerint sokszor hívtam. Furcsa.

Cserébe viszont akikkel leveleztem, azokhoz a lehetőségekhez képest hozzárendeltem egy fényképet. (Akinek két ugyanolyan nevű ex barátnője is van, ez nagy segítség...) Akiknek volt, azokat meghagytam (hihi, így "megismertem" egyik régi olvasóm), akiknek nem volt, azoknak feltöltöttem egyet. (Legalább valami haszna van az iwiw-nek.) Próbáltam előnyös képeket választani. Vagy olyan képet, ami az én emlékeimhez közelebb áll... Ha valaha lesz új barátnéni, és átnézi a telefonban lévő képeket, lesz pár felfűtött perc, mire elmagyarázom, hogy az a sok jó nő kicsoda... (Remélhetőleg a pasikra nem kérdez rá.)

Azért még a Google sem mindenható, mert néhány embernek nem adta hozzá az általuk kiválasztott képet az én címtáramban tárolt ... címhez. Így párszor képernyőképből kellett kimásolnom a fotót. Röhej. Munkatársam fényesen csillogó kopasz fejét már 4 napja próbálom megjeleníteni a telefonban. (Innen indult ez az egész.) Egyik program a telefonban látja, az összes többi nem. 1 hónapja még láttam a gmail-ben, most már nem látom. Végül persze győzött az emberi elme a gép felett, de ez igen idegesítő és kiszámíthatatlan hiba.

Aztán persze mire fel ez a nagy buzgalom? Úgysem beszélek soha senkivel... De aki méregdrága stoppert vesz magának, az ilyen. Hülye.

Update: megmenekültek a számok.