... előre szólok, semmi értelmük.
Ha már tapló, hát álljon itt pár gondolat.
A hétvégén önkéntes pszichodoki lettem. Igen, én is félelmetesnek tartom azt a világot, ahol nekem kell(ene) mások lelki világát rendbe hoznom. És pont most állítják le az amcsik az űrprogramokat. Innen már nem lehet meglépni... Mindenesetre a "páciens" azt hazudja, hogy jobban érzi magát. (Vagy csak meg akar tőlem szabadulni.)
A kisdobos segít, ahol tud.
Ma a tükör előtt állva, a szakállammal farkasszemet nézve kidolgoztam az ideológiát, hogy miért nem borotválkozom rendszeresen.
1. Az én megítélésem szerint jobban áll, ha van valami szakállszerűség a képemen. Sajnos a bajusz kezdeményezéseket ugyanúgy le kell nyesni, mert attól nagyon hülye fejem lesz. (Az átlagnál is hülyébb.) Nagy szavakkal dobálózva: markánsan kiemeli az arcom, ha szakáll keretezi. Ezt addig fogom fenntartani, amíg ki nem hullik az összes hajam...
2. Azt már többször írtam, hogy nem tudok borotválkozni. Vér és szenvedés marad utána, illetve a szőr fele is ottmarad. Ennél még ez is jobb.
3. Lustaság fél egészség. De jobb a hiúságomra fogni, mint a lustaságomra.
Ma végre vettem olyan műanyag izébigyót, amit a lefolyóba kell rakni, hogy megfogja a hajszálakat. Már 3 hete ilyenre vadászok. Még 100 forintos boltba is benéztem emiatt. (Hogy ott mennyi "hasznos" dolgot lehet venni. És persze semmi sem 100 pénz...) Végül a szomszédban lévő barkács áruházban találtam meg hosszas keresés után. És teljesen egyedül szereltem be... *vállon veregeti önmagát*
Igaz, elkéstem vele pár évet. Volt, hogy nekem is hosszú hajam volt (ah, a régi szép idők), a volt barátnőknek pedig mindig szép, hosszú hajuk volt (ah, a még szebb régi idők). A mostani hajhosszom pont lemegy a lefolyón. Még az a mennyiség is, ami egy-egy hajmosás után ellepi a kádat. De fogjuk fel ennek a műanyag izébigyónak a megvételét egy optimista, bizakodó jelként, hogy a (közel) jövőben lesz valaki, akinek a haját felfoghatja.
Ámen.
Ha már barkács áruház. Nem hiszem el, hogy pont nekik nincs homokjuk vagy sójuk, amit a jégre/hóra kell szórni. Olyan piruetteket adtam elő a járdán, hogy a kocsik lelassítottak és még vakufényt is láttam villanni némelyikben.
Megnéztem a Fapofa című filmet. Tudom ajánlani mindenkinek. Nem a legjobb, de érdekes Matthew Perry-t ilyen szerepben látni.
Előző héten megtanultam, hogy a nőknek egy kardinális kérdés, hogy a férfiak horkolnak-e. Eddig minden lány megkérdezte, akivel egy fedél alatt aludtam.
Egyébként a válasz az, hogy nem, nem horkolok. Legalábbis nekem ezt mondták.
Azt hiszem az én kardinális kérdésem az, hogy "tudsz palacsintát sütni?". Vagy legalábbis külső nézőpontból ez lenne a horkolással egyenértékű fontos kérdés.
Most legalábbis így gondolom. Még pár hónapot, évet egyedül töltök és egy kérdésem sem lesz... Juhé...
Zürichbe szakadt unokatestvéremben feléledt a gyerek és újra előfizetett a World of Warcraft játékra. És hívott engem is. Persze nekem sem kell kétszer mondani... Mivel Ő apuka és Ő is sokat dolgozik (de szar leírni ezt... pár hónapja azt írtam volna: "Ő sokat dolgozik" - én nem), ezért csak ritkán játszunk. Ez jó, mert nem szabad teljesen elveszni benne. Viszont észrevettem, hogy amikor elkezdek a WoW-al játszani, akkor mindig történik valami fontos az életemben. Amikor 3 hónapig itthon ültem és lógattam a lógatni valót, akkor is játszottam - és végül összejöttem az akkor nekem tetsző lánnyal. Tavaly meg az olasz lány... (még nem tudom eldönteni, hogy ez jó emlék, vagy rossz)
Most három lehetőséget látok pozitív élménynek:
1. Azért kell majd abbahagynom a játékot, mert megismerkedek valakivel és Neki szentelem minden időmet.
2. Megnyerem a lottót. (Ja, igen. 2 hete már én is hozzáteszem a részem a skandináv lottó nyereményéhez. Ha már nincs szerencsém a szerelemben, talán a szerencsejátékban.)
3. Találok egy másik, jól fizető állást. Pontosabban, az állás talál meg.
Megelégednék egyel a háromból. Leginkább az első lenne jó. A másik kettő akkor már rohadtul nem érdekelne.
Azt hiszem megfáztam.
Közeledik a karácsony. Amit megint egyedül fogok tölteni. Kellemetlen. Ha valami karácsonyi csoda folytán, most azonnal betoppanna az életembe a nagy Ő, akkor sem lenne ez a karácsony "családias hangulatú". Nem vagyok én olyan gyors. Addigra talán odáig jutnék el, hogy megfogom a kezét. Kesztyűben...
Na jó, túlzok. De azért nem olyan boldog ez a szeretet ünnepe szeretet nélkül. (A barátaim, akik olvassák, ne vegyék magukra. Tudom, szívesen látnának, de Ők is pontosan tudják, hogy miről beszélek és miért nem ugyanaz a két dolog.)
És akkor jöjjön a bejegyzés címét ihlető dal:
Ha már volt, akkor bocsi. De már tudjátok: én blogom. Eszed, nem eszed, nem kapsz mást.
Update: unalmamban megint megnéztem a statisztikákat. Az olvasói tábort már nem merem felmérni, mert azt ezzel a blog motorral képtelenség. Viszont van egy lista, ahol a kereső szavakat írja ki a rendszer. (Talán azt, hogy milyen kereső szó alapján találtak rám?) És ebben a listában ott van a hímsoviniszta. Valaki rákeresett erre a szóra és az én blogomba is belenézett. Nemsokára az enciklopédiákban is az én blogom lesz példának a szócikkben... :) Ahogy a marharépa és a hülye cikk mellett pl. a fényképem van...
Utolsó kommentek