Kedves Taplóm

Mivel nem használtam semmire a hűtőmet, ezért december végén kihúztam. Most úgy néz ki, hogy szükség lenne rá, ezért bekapcsoltam. 3 hónapig nem ment - és nem is akar elindulni... Zúg, búg, kattog és úgy egyébként hűtőktől megszokott hangokat ad ki, de nem hűt.

Több, mint 10 éves szerkezet és decemberig semmi baja nem volt. Emlékszem rá, gyerekként édesapámék telkén volt egy régi hűtő. Azt csak hétvégén kapcsolták be, hétköznap nem ment. De az jól bírta az ilyen használatot. Ez már jóval modernebb változat, de úgy látszik ez betett neki.

Ebből csere lesz.
Tanulság: ne kapcsold ki a hűtődet. (Annak ellenére sem, hogy megfelezi a villanyszámlát...)

Programozóként tengetem mindennapjaim. Az utóbbi pár hónapban nagyon sok programot kellett megtervezni - de egyiket sem valósítottuk meg végül... Most is fut egy ilyen projekt. És órákat vitatkozunk a főnökömmel olyan mélységű kérdésekről, mintha arról vitáznánk, hogy milyen színűre fessünk egy vödröt. 4 programozó az IT vezető ellen.

Én úgy érzem, hogy nekünk az lenne a feladatunk, hogy megtervezzünk és elkészítsünk egy olyan gépet, ami legyárt egy vödröt. Azt pedig elég könnyű változtatni, hogy milyen színű festéket öntök a gépbe a végén...

A Maslow-piramis szerint én jelenleg elég magasan foglalok helyet. (Na jó, a sex hiánycikk.) Emiatt már csak ilyen jellegű problémáim vannak. Most úgy érzem, hogy kb. gátolnak abban, hogy dolgozzam. Csinálnám, de helyette vödröt kell festeni...

Amikor még kis srác voltam, akkor engem úgy neveltek, hogy illetlenség a másik szavába vágni. Ha valaki beszél, akkor hallgassam végig, majd ha befejezte, mondjam el a válaszom, véleményem. Természetesen én sem tartom ezt teljesen be, mert a poénos beszólások kedvéért 1-2 szóra bele-belevágok a másik mondókájába. De sosem annyira, hogy megállítsam, eltérítsem. (Kivéve, ha röhögésbe fullad.)

Úgy vettem észre, hogy ez a "szabály" nem minden családban van így. Több olyan személlyel találkoztam mostanában, aki a monológom közepén elkezd beszélni. Én pedig, mivel illetlenség akkor beszélni, amikor a másik, elhallgatok. És azon gondolkodom, hogy azért kezdett el beszélni (az én megítélésem szerint) másról, mert unja amiről beszélek? Egyébként sem szeretek sokat beszélni, de ha még meg is akasztanak ebben, akkor még kevesebb kedvem lesz legközelebb megszólalni.

Így némul el korunk egyik nagy elméje. :-P

Tegnap írtam még egy ZH-t, valamilyen informatikával, mérnökséggel kapcsolatos tantárgyból. 10 perc, 10 kérdés, feleletválasztós módszerrel. (Amerikai jellegű teszt.)

Komolytalannak tartom, hogy míg matematikából minden órán több oldalnyi anyagot adnak le, és 80 perces ZH-t ír az ember, addig a technikai jellegű tantárgyak meg csukott szemmel megoldhatóak. (Nem csak azért, mert ilyesmi a szakmám.) Horoszkópom szerint mérleg vagyok, így zavarónak érzem ezt az inkonzisztenciát.

Legyen még szarabb és minden tantárgy legyen durván nehéz! :-P De inkább ne.

Mókás, amikor az iskola úgy hirdeti magát, hogy "piacképes" tudást ad. Melyik piac? A Lehel téri? Mert munkahelyen felhasználható tudást nem nagyon adnak át.

Mindenféle okok miatt kihagytam a programozás vizsgát a suliban. (Akkor meg tudtam magyarázni...) Emiatt nem vehettem fel a második részét. Most írták meg az első ZH-t ebből. Csoporttársam megosztotta a feladatot. És ötösre meg tudom írni. Anélkül, hogy vizsgáztam volna, vagy egyetlen gyakorlati órán bent lettem volna.

Hogy én mekkora ökör vagyok, hogy kihagytam azt a @&!/=" vizsgát...

Tankcsapda után szabadon: "beverem a fejem a falba".

Lakossági bejelentésre reagálva megváltoztattam a blog külsejét. Most nincs időm a csinosítgatásra, pedig jó tapasztalatszerzés. (Hogyan küzdjük le a blogmotor korlátait?) Továbbá úgysem valami aktív a blog, így jelenleg nem is dőlök a kardomba.

Amúgy meg, ha valakit érdekel: keleten a helyzet változatlan. Munka (emberi hülyeség töménytelen mennyiségben) és iskola (fölösleges tananyag töménytelen mennyiségben).

Így ZH előtt 1 héttel ellátogattam Barcelonába pár napra. Három hölggyel együtt mentem, akik már összeszokott turisták.

Ami elsőként feltűnt, hogy rengeteg erkély van. Még ha csak 1 kilépő az egész... A város nagyon tiszta és elég rendezettnek tűnik. (Rendezett, megtervezett.) Ugyan előfordul, hogy régi tégla házak és acél-üveg förmedvények váltják egymást, amik így együtt elég zavaróak, de még mindig egységesebb az összkép, mint Budapesten.

A tömegközlekedés remek. Rengeteg busz, elég jó turista jegy árakkal. 5 metróvonaluk van, ami az egész várost behálózza. (Szinte minden látványossághoz el lehet jutni metróval.) Autóból kevés van. Nem láttam dugókat és parkoló autókat is ritkán. A parkolóházak a föld alatt vannak, így nem csúfítják el a várost.

Az időjárás többnyire jó volt. Arrafelé úgy állnak az utcán a narancsfák, mint nálunk a tölgyek... (kézmagasságig azért le voltak szüretelve.)

Sokat sétáltunk, így inkább fárasztó volt, mint pihentető. Élmény rengeteg volt, meg nagy röhögések elalvás előtt. Elalvás után meg óriási káromkodások, mert a benszülöttek 22:00-tól kezdenek el bulizni. Reggel nyolcig... Ekkor jön elő a mediterrán temperamentum.

Az első nap, a repülés előtt nem tudtam elaludni, így durván 36 órát voltam fent egyben. Munka, suli, ágyban forgolódás, repülés, esőben turistáskodás. Mikor hazaértem, 4 órával később megint suli. Hurrá, nyaraltam...

Ma egy álláslehetőség miatt ki kellett töltenem egy szakmai kérdőívet. 2 téma, témánként 30 kérdés, kérdésenként 3 perc állt rendelkezésre. És egész jól sikerült! Most roppant büszke vagyok magamra, mert nem alaptalanul dicsekedtem az utóbbi 1-2 évben. :)

Az más kérdés, hogy ettől még nem biztos, hogy felvesznek...

Update: két nappal és egy interjúval a fenti bejegyzés után vagyok. Ekkorát még nem estem pofára. (Na jó, néhány internetes randi felér vele.) A teszt után akkora mellénnyel mentem oda, hogy már szakadt a varrásnál. Erre a fejlesztők vezetője olyan kérdéseket tett fel, hogy köpni-nyelni nem tudtam. Ráadásul az elején egy angol fickóval kellett angolul beszélnem, aki megkérdezte, hogy 1 és 10 között milyennek értékelem a tudásom. Én meg a százalékos teljesítményemet osztottam vissza 10-el. Ezek után rohadt kellemetlen volt, amikor a kérdések felére úgy válaszoltam, hogy "nem tudom". Vagy épp rossz választ adtam.

Ez most nagyon sok szempontból kellemetlen érzés.

Ma az egyik aluljáróban egy fiatal lány sétált (jóval) előttem. Egyszer csak megállt, megfordult és elkezdett bőszen keresni a táskájában valamit. Pár másodperc múlva meglátott engem. Újra megfordult, lépett egyet, majd megint megállt és újra túrni kezdte a táskáját. (Női táska. Fekete lyuk.) Mikor mellé értem, láttam, hogy elővett egy papírba csomagolt szendvicset. És elindult a hajléktalanok felé, hogy odaadja nekik.

Le voltam döbbenve. Van még ilyen. (Mármint spontán kedvesség, nem pedig ledöbbenés.)

A buszon hazafelé, a végállomásnál leszállva megszólított egy lány. (Hölgy. Nem értek a kormeghatározáshoz.) A környéken keresett egy utcát, aminek ismerős volt a neve. De ahogy a dátumokat sem tudom megjegyezni, úgy az utcákat sem. (Csak annyira vagyok képes, hogy ahol már jártam, oda újra el tudok jutni. Egyszercsak...) Ki tudtam segíteni a telefonomon lévő térképpel, és a GPS segítségével még azt is meg tudtam mondani, hogy épp hol állunk. (Én speciel egy pocsolyában.) Végül megmondta, hogy az egyik hiper-szuper-marketet keresi, amit én óriási bizonyossággal be is tudtam lőni: "kb. arra van..."

Ha épp nem lettem volna olyan hulla fáradt (hála a munkahelyi bohócoknak és a külön matek óráknak), talán sokkal jobban is kijöhettem volna. A hölgy csinosnak tűnt (jól álcázta magát a kapucnijával) és érdekes, kellemesen karcos hangja volt. (Van.) Azt hiszem ez a "bárzongorista" hang. (Nekem tetszett.)

Amikor a telefon kereste, hogy merre van az utca, akkor én akaratlanul is elindultam arrafelé, amerre a lány mutogatott. (Jó irányba kereste volna.) Aztán megálltam, mire megkérdezte: "Te merre mennél?". Én hülye meg becsületesen a hátam mögé mutattam. (3 percre voltam a lakásomtól.) Ehelyett valami ilyesmit kellett volna mondani: "Éppenséggel a másik irányba, de mivel úgyis csak 5 percre van amit keresel, akár el is navigálhatlak odáig."

Vagy egy másik gyöngyszem, ami természetesen csak itthon jutott eszembe:
A céges szuperokos telefonomat vettem elő, mert az gyorsabb, mint a magán telefon. Mikor a térképen elkezdtem keresni, a lány megjegyezte, hogy az övé ehhez túl buta. Ekkor valami ilyesmit mondtan: "Áh, ez céges. Én is csak ezért vagyok ilyen okos." Na, ezt lehetett volna folytatni: "De megpróbálhatom a saját telefonommal is, csak akkor itt éjszakázunk. És bár a társaság remek, a helyszínen változtatni kellene."

Eszembe jut erről egy vicc:
"Hajótörött kiúszik egy lakatlan szigetre. Elkezd imádkozni Istenhez, hogy segítsen neki.
Arra téved egy óceánjáró. Megállnak és fel akarják venni. De a hajótörött nem megy, mondván, Ő Isten segítségére vár.
Arra jár egy kétfedelű repülő, fel akarja venni. De a hajótörött nem megy, mondván, Ő Isten segítségére vár.
Arra jár egy hatalmas bálna, ami hatalmas gyomrában elvinné a civilizációba. De a hajótörött nem megy, mondván, Ő Isten segítségére vár.
Végül a hajótörött éhen hal. Felkerül a mennybe, ahol kérdőre vonja Istent. Mire Isten annyit mond:
- Küldtem Neked óceánjárót, kétfedelű gépet és végül egy bálnát. Mit akarsz még?!"

Na, most hajótöröttnek érzem magam. (Máskor meg Istennek, de kicsit sem vagyok megalomán.)

Tegnap megtanultuk informatikából, hogy a mérnök logarléce testesíti meg a státuszát, és minél hosszabb, annál jobb. Illetve, a mérnök szereti húzogatni a logarlécét.

Indult két sorozat, mint Sherlock Holmes újragondolás. Az egyiknek egyszerűen Sherlock a címe, a másik még csak külföldön megy Elementary címen. Ebben az Elementary változatban volt egy érdekes jelenet. Sherlock egy példán keresztül mutatja be, hogyan működik az emberi agy (memória). Fog egy poharat és beletölt egy kevés olajat. Ez reprezentálja az ember fontos gondolatait, emlékeit, tudását. Utána elkezd rátölteni vizet. Az olaj ugyebár úszik a vízen, vagyis elkezd felfelé haladni, míg az víz alulra kerül. (lásd ezt a videót) Majd amikor megtelik a pohár és elkezd kifolyni a tartalma, akkor először az olaj folyik ki.
Na, a logarléc és az abakusz ismerete pontosan ilyen (víz) hatással van a hasznos tananyagra. Ennél már csak az lenne jobb, ha ZH kérdés is lenne. ("Tudja húzogatni a logarlécét?")

Egyébként mindkét sorozat jó.

Amikor az előző bejegyzésben leírt elméletemet megosztottam a diplomás munkatársammal, akkor azonnal elkezdte magyarázni, hogy miért nem fog működni. Én végighallgattam, majd megjegyeztem, hogy pont az ilyen hozzáállás miatt nincs jövője az emberiségnek.

Megsértődött.

Ha mindig csak a legrosszabbat látjuk és nem adunk esélyt a változásra, akkor igen szar életünk lesz. És ezt egy Keserű Pirula nevű blogoló írja!

2 hónapnyi felsőoktatásban eltöltött idő után megmondom a tutit. Hogyan kellene megreformálni az oktatási rendszert! Szerintem ezzel a két hónappal már pont 2 hónappal többet foglalkoztam a témával, gondolkodtam rajta, mint a szakértők, akiknek ez a dolga.

Hogyan működik most az oktatás? (módszertan)

12 éven át próbálnak mindent a fejedbe nyomni. Az emberiség egész tudását megpróbálják átadni. Ráadásul egy roppant unalmas és száraz módszerrel. Ráadásul ennek az anyagnak csak kis részét fogod valaha is felhasználni.
Az emberiség olyan ütemben fejlődik, hogy évente több tudással gazdagodik, mint amit előtte évezredeken át, vagy akár századokon át gyűjtött össze. És a jelenlegi elgondolás szerint egyetlen embernek mindezt ismernie kellene.

Mindenkinek vannak "kedvenc" tantárgyai és olyanok is, amiket utál. (A kedvenc néha azt jelenti, hogy nem annyira utálatos, mint a többi...) Ami érdekel, azzal szívesebben foglalkoznál, mint azzal, ami hidegen hagy. Valószínűleg felnőttként is olyan munkát szeretnél, amit szívesen csinálsz. Gyerekként pedig erre kellene felkészülni.
Nálam sokkal okosabb emberek (elég sok ilyen van) azt mondják, hogy nem erőltetni kell a tanítást, hanem fel kell kelteni a gyerek érdeklődését. Kreatív módon, játékosan kell tanítani. (A TED oldalán elég sok videó van arról, hogy a gyerekek mi mindent értek el ilyen módszerekkel.)

Hogyan kellene működnie?

Mi lenne, ha a gyerekek választhatnának? Tételezzük fel, hogy az első évben megtanulnak írni, olvasni és számolni. (Nagyon sok gyerek már úgy kezdi az iskolát, hogy legalább az egyiket tudja. Én pl. olvasni tanultam meg korábban. Önszántamból, nem pedig szülői nyomásra. A szobában voltam és a Népszabadság volt a kezemben. Anyám kint mosogatott a konyhában. Én pedig betűnként rohangáltam ki, kérdezgetve, hogy "ez milyen betű?".) A második évtől pedig a tanárok "versenyeznek" a gyerekek figyelméért. Olyan bemutatókat, foglalkozásokat tartanak, amik felkelthetik a figyelmet. (Kvázi a tanárok eladják a terméküket, piaci verseny szerűen.) A váltás lehetőségét természetesen végig meg kell hagyni. Elvégre munkahelyet is bármikor válthat az ember. (Egy normális világban. De pl. a fizikában is kikötés, hogy "zárt rendszert vizsgálva". Még a közgázon is azzal kezdik, hogy "racionális viselkedést feltételezve"...)

Ezen felül a jelenleg is ismert (értelem) fejlődési görbét is figyelembe kell venni. (pl. videó , Piaget tanuláselmélete) Vagyis nem kezdenek relativitás elméletet tanítani 8 éveseknek. (Habár játékosan még akár azt is lehet. Mozart is 6 évesen kezdett el komponálni.)

Ha a (tényleges) órákon aztán kreatívan tanítják a gyerekeket, olyan felnőttek "készülnek", akik olyasmit tanultak egész életükben, ami érdekelte őket. Ezáltal olyasmivel foglalkoznak majd, amit szeretnek is csinálni. Ami magában foglalja, hogy a tanárok is azért lesznek tanárok, mert szeretik csinálni. Vagyis a következő generációt már motivált emberek készítik fel egy olyan életre, amit valószínűleg sokkal jobban élveznek majd, mint mi.

Néhány generáció és eljön az utópia.

Egyébként az is "érdekes", hogy mennyivel másabb az "élet", mint amit az iskolában elvárnak. Amikor már dolgozol, akkor a legtöbb esetben van esélyed következmény nélkül hibázni. (Sebészként mondjuk nem annyira.) Az iskolában egy rossz jegy már tönkre tehet.
Illetve merre is halad a tudás elérésének módszere? "Hm, ezt nem tudom, de megnézem a neten." Még ez a bejegyzés is tele van linkekkel. Ami azt jelenti, hogy utána néztem. Magamtól tanultam, mert érdekelt a kérdés.

Rossz módszerekkel, rossz módszereket adunk tovább. Elszabott egy világban élünk.

Többnyire semmire.

A rómaiak mondták, hogy az iskolának tanulsz, nem az életnek. (Ezt már írtam, nem?) Én úgy látom, hogy amit az iskolában tanulsz (tanítanak), azt csak egy másik iskolában tudod felhasználni. (Tanárként, vagy diákként.) Az életben általában 1%-át használod annak, amire 8+4+átl. 4 évet szánsz.
Amikor még tinédzser vagy és lövésed sincs mihez kezdesz az életben, akkor egyszerűen csak leszarod a témát. Bulinak fogod fel, ott vannak a haverok és mégiscsak fűtenek... Amikor azonban már dolgoztál pár évet, látod mire van szükséged, akkor teljesen más szemmel, sokkal kritikusabban fogod fel a dolgot. "Miért pazarlom el a szabadidőmet olyan dolgokra, amiket aztán soha nem fogok használni?" Sőt, ezért még fizetned is kell (és röghöz is kötnek). Pár éve többször a fejemhez vágták, hogy túl racionális vagyok. Ebbe a fene nagy racionalitásba meg nem fér bele, hogy fölösleges dolgokkal boldogítsam magam. Minek?

Az egyik példa a komplex számok. (Egy olyan dolog, amit szintén csak iskolában használ fel az emberek 99.999%-a.) Nem elég a végtelen számegyenes, amin (teljesen váratlan módon) végtelen sok szám van. (És már itt is van köztük irracionális szám, ami ugyebár az emberi racionalitáson már alapból túlmutat.) Kell nekünk egy számsík, ahol még több szám elfér. Mikor fordult elő Veled, hogy a boltban (1,3j) kg kenyeret kértél???

Azt mondják, hogy a felsőoktatásban egy szemléletmódot tanítanak. Kitágul a látásmód, többet fogsz megérteni a világból. Aztán a többség meglincsel, mert okosabb vagy náluk. Vagy épp sokkal többet idegeskedsz, mert megérted, hogy mi történik a világban. (Az áldott tudatlanság.) Tudni fogod, hogy lehetne jobban is csinálni, és nem érted, hogy miért nem úgy csinálják? És mi a fenét kezdjek a csodás szemléletmódommal, amikor körülöttem mindenki hülye és csak én vagyok villamos?

Amikor eldöntöttem, hogy belekezdek a főiskolába, akkor még azt hittem tanulok valami újat. (Értsd: hasznosat.) Most már látom, hogy csak azért küzdök, hogy meglegyen a papírom a végén. Ami ahhoz kell, hogy a komolyabb munkahelyeken (értsd: jól fizető) egyáltalán szóba álljanak velem és legyen lehetőségem bebizonyítani, hogy a lassan 15 éves tapasztalatom ér valamit... Mert ők már egy másik szemléletmód szerint látják a világot.

Tegnap megtapasztaltam mit is jelent az esti tagozat. A napi 8 óra munka után még 6 órát ültem a suliban. Ráadásul elég rosszul van szétosztva az órarend, így fizika után közgazdaságtan jön. Mindkét tantárgy nehéz és túlságosan is tömörítve van. (Közgázból negyed idő alatt kell felkészülnünk ugyanarra a vizsgára, amire a nappalisok. Nekik egy évük van a Közgáz I.-II.-re, nekünk fél évünk és fele óraszámunk...)

Most elég fáradt vagyok. De hazaérve tanulni kell, mert most már van miből. (Egy munkatársam is ugyanoda jár, neki megvoltak a tankönyvek.)

Ez kínlódás lesz...

Az iskolában a legelső általános informatikáról szóló órán megtudtuk, hogy az informatikust nem az információ értéke érdekli, hanem a mérete. Vagyis a méret a lényeg. Vagyis az informatikus nőnemű.

Az információ olyan új ismeret, ami értékkel rendelkezik a fogadó számára. Ennek alapján ebben a blogban nincs információ - nem rendelkezik értékkel senki számára. :)

Említettem, hogy tegnap matek és programozás vár a suliban. Természetesen ez nem teljesen így történt...

A matek része "rock-solid". Diszkrét matematika, lineáris algebra, determináns számítás. (Csupa olyasmi, ami csak az iskolában fog kelleni. Ezekkel szórják ki a diákokat év végén.)

A matek után hallottam, hogy a mellettem ülők mennek programozásra. Említették a termet is, így nyugodtan elmentem oda, ahova a király is gyalog jár. Felmentem az említett laborhoz, az "osztály" ott álldogált. Aztán néhányan elhúztak máshova, illetve páran "eltűntek". Én meg odacsapódtam egy társasághoz, akikről azt hittem, hogy programozásra várnak. (Úgy hallottam, hogy ezt mondták.) Természetesen azt sem tudtam melyik terembe vagyok kiírva vagy épp ki tartja az órát. 15 perc múlva már kezdett gyanús lenni a dolog, ugyanis az órarend szerint elkezdődött az óra... Egy tanulmányi osztályos ügyintézőtől kérdeztem meg, hogy ha programozásom van, akkor hova kellene menni?

- Tudod melyik terem?
- Nem...
- Tudod melyik tanár?
- Nem...
- Látom készültél.

Végül kiderült, hogy a tanároknál van névsor, így elküldött az egyik terembe. Ha azon a névsoron nem vagyok fent, akkor a másik terembe kellene menni. Elmentem megnézni a névsort (ami nem volt ABC rendbe szedve - ezen azóta is fennakadok), de nem voltam rajta. Így kizárásos alapon a másik teremben volt órám. Átsétáltam hát oda, megláttam az egyetlen üres helyet elől. Beküzdöttem magam, majd megkaptam az ottani névsort, aláírásra. És azon sem voltam rajta...

- Bocsánat, nem nyert! - majd kimentem a teremből. Egyik diáktársam, aki kint várakozott a másik tanórára, elővette a laptopját és megnéztük a Neptun rendszerben, hogy hova is tartozom. A saját felhasználójával. Programozásra voltam beírva. Úgyhogy visszamentem a terembe és érdeklődtem, hogy mégis mi van velem? Hova tartozom? Kiderült, hogy sehova. Mégsem volt programozás órám. Már rég haza indulhattam volna.

Ezzel elment újabb 40 percem. Közben az is kiderült, hogy a csoport másik fele (akik úgy tudták, hogy nem programozás órájuk lesz, hanem valami másik labor anyag) szintén fölöslegesen várakozik, mert az csak októberben kezdődik. "A Neptunnak márpedig igaza van!" Én meg tudok egy eladó hidat...

Szóval az első napom valójában a beiratkozás volt. Legalábbis annak kellett volna lennie...

Úgy tudtuk, hogy egy szerdai napon 16:00-tól tartanak nekünk valami szentbeszédet, majd beiratkozunk. A beiratkozás után pedig 18:00-kor írunk egy szintfelmérő matek tesztet. (Ennek már tudom az eredményét. Nem sikerült 50%-ra sem, ami azt jelenti, hogy vizsgaeredménynek szánalmas lenne...)

Ehhez képest...

16:00-kor meghallgattuk a szentbeszédet. A dékán és a helyettese elmondta, hogy nekünk nagyon rossz lesz. (Értem én, hogy mérnökök, de azért kicsit jobb PR kellene ide.) Rosszabb lesz, mint tavaly; vért fogunk pisilni; a fele sem éri el a diplomát. A dékán felvezette, hogy mennyivel szigorúbbak most a feltételek. Nekem meg az járt a fejemben, hogy Rózsának hála az eddigi 330-340 pont helyett már 281 ponttal is felvették állami támogatásra az embereket. Sokkal szigorúbbak a feltételek... (Ahogy egy diák fogalmazott a ponthatárok bejelentésének buliján a Margitszigeten: "minden hülyét felvesznek mérnöknek".)
Ezen felül elmondták, hogy aznap nem is fogunk beiratkozni, mert először alá kell írnunk a tanulmányi szerződést az állammal.

100 embernek több, mint két órájába telt aláírni a nevét 3 lapon. Egyszerre 5 ember tudott bemenni a tanulmányi osztályra.
Ezt mégis hogyan sikerült?!

A mókás az volt, amikor már végre láttam az ajtót, ahova be kellene mennem, kijött egy idősebb nő. "Aki tavaly már beiratkozott, az most ne akarjon még egyszer beiratkozni!" Ekkor már senki nem fordult vissza, de elgondolkodtató, hogy aki mérnök akar lenni, az ilyet megcsinál...
Ezek után a nő kifakadt (mert látta mennyien vagyunk még mindig), hogy emberileg több nem telik tőlük, Ő is előző nap reggel 8:00-tól 19:30-ig bent volt, aznap is reggel nyolctól ott van és hű, meg ha.
Na igen. Az ott álldogáló 100 emberből szerintem 95 hasonló cipőben jár. Nekünk ráadásul ezért nem fizetnek, sőt, még nekünk kell majd a munkáltatót kompenzálnunk orálisan túlórákkal.
Ugyanezt előadta az első napon is. Neki csak 16:00-ig tart a munkaideje, érezzük magunkat megtisztelve, hogy Ő még ott van. (Ő a felelős az estisekért.) Nekünk 16:15-kor kezdődik az első óránk.

Szóval aláírtam a szerződést (a következő 20 évben a tanulmányaimmal töltött idő kétszeresét magyar cégnél kell ledolgoznom - még jó, hogy 14 éve ide adózó cégeknél dolgoztam) és mentem vissza matek szintfelmérőt írni. Amit simán elkezdtek úgy, hogy még nem mindenki tudta aláírni a szerződést.

Másnap pedig mehettünk vissza, hogy beiratkozzunk. Újabb 90 percet elszúrtam az életemből 10 perc miatt.

Hú de megváltozott a blog.hu kezelőfelülete az utóbbi időben. Nagyon dizájnos...

Figyelem! A bejegyzésben termékmegjelenítés lesz található.

Na de nem ezért vagyok itt. Tegnap volt az első napom az iskolában. 14 év után elkezdtem egy főiskolát. (Valójában 12 évet kellett várni, az utóbbi 2 évben rákészültem a dologra. Főleg matekból...) Estire járok, munka mellett. Majd pár hét múlva kiderül hogyan bírom.

Egyébként pedig mérnök informatikus leszek. (Jobb lett volna programozó matematikusnak lenni, de nagyon nem szeretem a matematikát. (Csak az Analízis tanárnő meg ne tudja...)) Ehhez ugyebár tudni kell(ene ) programozni, illetve a nagy többség szerint jó matekosnak kell lenni. A programozásban egyet értünk, de a matematikában kevésbé. 12 éve dolgozom a szakmában és a négy alapműveleten kívül csak százalékot kellett néha számolnom.

Ehhez képest az első nap (este) elkezdtük a komplex számokat tanulni. Emberek, én már a síkban ábrázolok számokat! Milyen jó nekem. Nem volt elég a végtelen sok szám, ami a számegyenesen van, még több kell. Elméletben már fel tudok írni olyan számokat, amiknek a négyzete negatív lesz. Milyen jó nekem.
Kár, hogy az utóbbi 14 évben semmi ilyesmit nem kellett csinálnom. Egyelőre nem látom, hogy az iskolán kívül hol fogom ezt a (jelenleg inkább nem) tudást használni...

A matematika után megtartották az első "Bevezetés az informatikába" órát. A tanár egy bőrönddel jelent meg és kipakolt belőle:

• notebookot
• iPadet
• iPod Shuffle-t
• internetes rádiót
• analóg rádiót
• HDMI átalakítót
• hangszórót
• videó jel elosztót
• tucatnyi kábelt

Kivetítőn elkezdte az órát, én meg már kezdtem örülni, hogy "éljen, technológia!". Egész érdekesen is kezdte - mesélt az iskoláról, a lehetőségekről és megemlítette, hogy mivel fogunk majd foglalkozni a jövőben az óráin. Aztán az egész lejtmenetbe kapcsolt és az első 30 perc után semmi hasznosat nem tudtunk meg. A tanár úr teljesen le volt nyűgözve attól, hogy az iPaden van egy magyarok által készített program, ami képes a szövegfelismerésre. (Beszélsz az iPadhez, elmegy a hang adata Kaliforniába, ott próbálják értelmezni, majd visszakapod a felmondott szöveget.) Kétszer is bemutatta, hogy milyen ügyes a rendszer és többször is említette, mennyire lenyűgöző.
Neki. A hallgatók 90%-a ebben nőtt fel. Nekünk ez már természetes...

Az órarendünk szerint 22:00-ig tartanak az órák. Ehhez képest 19:30-kor a tanár úr bejelentette, hogy 20:05-kor vége és hazamehetünk. Neki csak 2 órát kell leadnia hetente. Valaki szólt neki az órarendről, így végül kiegyeztünk 21:00-ban. Végül 21:20-ig maradtunk, remélve, hogy tanulunk valamit.
Amikor elindultunk kifelé, megjegyeztem a mellettem ülőnek: "még szerencse, hogy nem én fizetek ezért..."

Most még nem látom mi hasznom lesz az iskolából a papíron kívül. A következő félévek tananyagai már ígérnek valami használhatót, de a kezdés elég lehangoló. Továbbá úgy kezel minket mindenki, mint a most érettségizett 18 éveseket. Én ugyan az idősebbek közé tartozom az estisek közt, de mindenki dolgozik, jó munkás ember. Még az elmondott szöveg is ugyanaz. ("Az itt megszerzett diplomával azonnal munkát fogunk találni." Tanár úr kérem, nekünk már van!)

Ma is megyek, másik matekot és programozást tanulni. Kíváncsian várom...

Épp munkanélküli vagyok. Ez történt mostanában.
Az olvasók legnagyobb örömére/bánatára (kívánt rész aláhúzandó) elment a kedvem a blogolástól. Blogot még egyszer nem törlök, de nem hiszem, hogy a közeljövőben "publikálnék".

Térjetek haza békával.

Today, my boss gave yet another tedious presentation on workplace performance and I ended up dozing off. When I came around, the boss was shining a laser pointer at me, saying, "At the end of this pointer is an idiot." I was given an official warning when I asked which end of the pointer he was referring to. FML

"Ma a főnököm tartott egy újabb terjedelmes prezentációt a munkahelyi teljesítményről, ami alatt én elszundítottam. Mikor magamhoz tértem, a főnök egy világító lézer mutatóval célzott rám, mondván: "A mutató végén egy idióta van." Kaptam egy hivatalos figyelmeztetést, mikor megkérdeztem, hogy melyik végére gondol. FML"

innen lopva: FML

Az FML a "Fuck My Life" rövidítése, ami akár azt is jelenthetné, hogy "Szar Az Élet(em)". Rövid, humoros és valószínűleg megtörtént történeteket gyűjtenek, amiket a felhasználók küldenek be. Sajnos angol tudás kell hozzá.

Üdv a kedves olvasóknak.

Már többen is érdeklődtek, több csatornán is, hogy mi van velem. Zajlik az életem, vannak történések. Viszont vagy képlékeny a dolog, vagy nem beszélhetek róla... (Ezzel most biztos sokat segítettem.)
A lényeg, hogy élek.

"Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve." Ez mondjuk kibaszottul nem igaz, de már megtanultam, hogy mindenki ezt akarja hallani. 

Valamelyik szomszédban süteményt sütöttek. Azt hiszem vaníliás. Az illatból ítélve.

Jó lenne, ha az a sütemény, amit egyébként sem ehetek meg, vaníliás lenne. Mert azt szeretem.

lány: Szeretlek.
fiú: Én is Szeretlek.
lány: Bizonyítsd be. Kiáltsd bele a világba.
fiú: *a fülébe suttogva* Szeretlek.
lány: Miért csak nekem súgtad meg?
fiú: Mert számomra Te vagy az egész világ.

innen lopva: funkin' over da kitchen sink

fiú: Ha lenne egy dollárom minden alkalommal, amikor Rád gondolok...
lány: Mennyid lenne?
fiú: Egy dollár.
lány: Miért??
fiú: Mert soha nem gondolok semmi másra.

innen lopva: Sweet Stuff Called Love

lány: Mit tennél, ha most szakítanék Veled?
fiú: Visszamennék az exemhez.

--lány sírva fakad és szakít a fiúval--
**következő nap**

lány: Mit csinálsz itt?
fiú: Mondtam, hogy visszamennék az exemhez. Visszafogadsz?

innen lopva: Sweet Stuff Called Love

fiú: Mit szeretnél csinálni, ha felnősz?
lány: Szeretném, ha Valaki megcsókolna az esőben. És Te?
fiú: Én az a Valaki szeretnék lenni.

innen lopva: Sweet Stuff Called Love
 

Kapar a torkom, érzem, hogy a megfázás kerülget. Lementem a legközelebbi patikába, végigálltam a sort, majd kértem Béres Ulti vitamint és némi placebo port a megfázás tüneteinek enyhítésére. Első keresztkérdés: Actival jó lesz? Jó persze. (Miért, van több is?) A két dobozt belepakolták egy miniatűr szatyorba, fizetek, majd nagy lendülettel indulok kifelé. Már a kilincsen a kezem, amikor a patikus utánam szól: a visszajárót itthagyta...

Egen. Actival kell...