Úgy néz ki, hogy az a rövid idő, amit az utcán töltöttem munkába jövet-menet, elég volt arra, hogy megpiruljon az arcom a napon.
Vagy csak zavarban vagyok. Egyedül. Itthon. Biztos attól, hogy megláttam magam meztelenül a tükörben, fürdés előtt. Mert én ilyen szende gyerek vagyok ám.
Nem bírom megállni, hogy ezt ne linkeljem be. Egyszerűen nagyszerű.
Pár éve meglátogattuk egyik volt munkatársam, aki épp babát várt. Az akkori barátnéni is ismerte a hölgyet, így emelkedett volt a hangulat. Rásegítettünk egy üveg borral is, így már furcsa szögben állt a szemem, mire a hölgy férje is hazaért. A srác egy két méter magas, igencsak izmos rocker-állat. Mikor elkészült a kaja (kihozták a pizzát) hamar befaltuk mindkét adagot. A házigazda hölgy kiment a konyhába, férje ura meg bent maradt, próbálván visszazárni az üres dobozt. Vagy fél percig szórakozott, de sosem sikerült az összes oldalt megfelelően visszazárni.
Végül feladta, félre dobta a dobozt, majd hozzátette: "IQ teszt. Elbuktam." Én visítva röhögtem fel. Azóta is többször visszamondtam ezt a mondatot.
Most értem vissza a McDonald's-ból. Vittem magammal a szokásos papír szatyrukat, csak most kettőt csúsztattam össze, hogy ha megint kiöntöm a kólát, akkor két szatyor is átázzon ne málljon szét a papír. Kitöltöttem a kólát, várom a szendvicset. Elkészült, hajtogatom ki a szatyrot. Próbálom kinyitni, de fél percig mindig rossz füleket fogtam meg és nem tudtam széthúzni, mert összeakadtak.
"IQ teszt. Elbuktam."
Amikor a blog még kósza gondolatként sem létezett, (az) egy barátom azt ajánlotta, hogy írjak könyvet, mert "annyira jó gondolataim vannak". Eltelt kb. 1 év és elindult a blog. Ami felfogható egy elektromos könyvként is.
Mik a visszajelzések? Mókás figura vagyok. Ez jó dolog, dagad tőle a májam. Sajnos a fejembe is szállt a dicsőség, mert mostanában, ha általam viccesnek vélt dolgot mondok, akkor mindig körülnézek a helyiségben, hogy ki hogyan reagál. Többnyire arcizom nem rezdül... Valószínűleg szóban nem vagyok Humor Herold. Ez szomorú, mert előbb-utóbb azért mégiscsak érintkeznem kellene szóban is emberekkel.
Más visszajelzést nem nagyon kaptam. Ha nagyon ki akarom sarkítani a dolgot, akkor én egy bohóc vagyok. (A 2 számmal nagyobb bakancsomban még úgy is nézek ki.) Kellenek a világnak a bohócok is, és nem is lenne ezzel semmi bajom, ha a verbális kommunikáció során is hoznám a vicces figurát.
Térjünk vissza az eredeti dicsérethez. Jó gondolataim vannak. Hát most mit szerénykedjek? Ez így van.
Kicsit komolyabban. A jó gondolataim alapja, hogy az igazat mondom. Vagyishogy kimondom az igazat. Ez nem jellemző (elvégre itt is azt mondják a kedves olvasók, hogy vicces vagyok, pedig nem is) a tömegekre. Ráadásul csak kevesek értékelik az igazságot. Tehát ha írok egy könyvet, amit csak kevesek értékelnek (értenek?), abból nem lesz bestseller. Viszont ingyen jegyet kaphatok a saját lincselésemre a nagy többségtől.
Egy másik gond ezekkel a jó gondolatokkal, hogy csak akkor jönnek, ha van rá ok. A foci VB-ről nincsenek jó gondolataim. A felmerülő problémákra reagálva vagyok megmondóember. Dráma, dráma, dráma kell, hogy a jó gondolatok a felszínre törjenek. Így aztán összekötnek a negatív érzésekkel.
Akkor inkább maradok a bohóc szerepben.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy nem tudok fogalmazni. Olvasgatom az ifjú titán(nők) blogjait és besárgulok az irigységtől. A mondatok és az általuk megjelenített gondolatok összefüggenek, egészet alkotnak. Én meg csapongok itt össze-vissza, mint valami kezdő dzsigoló. Amilyen sok állatságot írtam már, hát álljon itt egy hasonlat. Az ügyes írók írásai olyanok, mint az öledben összegömbölyödött macska, akit ha simogatsz, akkor dorombol. Az én stílusom meg olyan, mint a védekező sündisznó... (Én vagyok a fakíró. Ééééérted? Fakír - író? Fájdalmas...)
Többször előfordult már, hogy elolvastam más bejegyzéseit és a végén arra gondoltam: én is pont ezt, pont így akartam volna elmondani. A "pont ezt" még megvolt, de nekem sosem sikerült olyan ügyesen megragadni a szavakat.
Maradok hát a csetlő-botló bohóc, akinek a fején köt ki az összes tojás zsonglőrködés közben. Minőség helyett csak minő segget tudok felmutatni.
"Nem tudok mást felmutatni, csak a középső ujjamat."
Junkies
VÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!
Kész az 50 oldal! Yay! Pezsgőbontás, egy szál f@szban utcán rohangálás, kurjongatás. És két hónap semmittevés Hawaii-on.
Ha most valaki kitalálja, hogy a másik három lustaság maradékát is én csináljam, vagy valaki csak köhint egyet, miközben ellenőrzi a szöveget, én kihajítom a hatodikról az illetőt.
Soha. Többet. Fordítás.
Igen, így, "dzs"-vel. Amikor általános iskolában angolul tanultam és a "The Project" című könyvet használtuk tankönyvnek, akkor a tanárnő elmondta, hogy a magyarban nincs a project szónak megfelelője. Ehhez képest szinte mindenhol prodzsektekben gondolkoznak, prodzsekteket vezényelnek le. Én is már annyi prodzsekten dolgoztam, hogy megszámolni sem tudom. (Ami nem olyan meglepő, mert tízig is csak a közönség segítségével megy...)
De nem erről lenne most szó. Pár hete, egyik kocogásból hazafelé zötykölődve álmodtam meg a PRODZSEKT-et. Mivel jobb elnevezés azóta sem jutott eszembe, így maradt. Mi is ez a PRODZSEKT? Nos...
Még lehet cifrázni azzal, hogy nem egyenes vonalban, hanem körben állnak a fényképészek. Egy másik apró effektus, hogy a videó egyik sarkában egy apró térképen mutatjuk, hogy a "kameránk" (ami a kicsinyítés miatt "mozog") épp hol jár.
Kreatív Pirula
És vége az olasz emlékeket felelevenítő játéknak. Az emlékeket ugyan nem törli ki, de többet nem is fogja felkavarni.
Padawan (kattints a linkre, ha nem tudod mi ez)
Itt rágódom a múlton már mióta. Ha most egy amerikai filmben lennénk, akkor hirtelen felbukkanna egy bölcs tanító a homályból, a vállamra tenné a kezét és azt mondaná:
"Eleget éltél a múltban. El kell eresztened, és belépned a jelenbe. Carpe diem."
Én pedig megvilágosodok, a háttérben felcsendül ez a zene...
... és fingom nincs, hogy mi jön ezután. Viszont roppant drámai a hatás.
Nem, nem a musicalről fogok írni. Én ahhoz műveletlen pösti paraszt vagyok.
Két napon át, munka után hazafelé, dicső fővárosunk egyik illusztris plázáját útba ejtve jöttem haza. Elektromos kütyü-izé-bigyót kellett (?) vennem és ilyen öregen az ember van annyira szenilis, hogy elsőre elfelejti, hogy miket is akar. (És még mindig van egy tétel, ami már hónapok óta folyamatosan kimegy a fejemből.)
Milyen állatfaj él a plázák környékén, vagy épp magukban a plázákban? A címből ki lehet következtetni a választ: a plázacica. Az épülethez közeledve csak úgy rajzanak. Én meg, mint szaporodásra képes, egészséges hím egyed, nézelődöm. És óriási akaraterőről árulkodik, hogy nem röhögöm el magam. Akár fiatal, akár idősebb, akár iszonyatosan öreg, egyszerűen nevetségesen néz ki.
Persze azért tartogatnak meglepetéseket. Például, amikor közelebb érek a plázacicához, és kiderül, hogy metroszexuális fiú. (Lásd a jobb oldalon az OMG! képet.)
Bármennyit is sírok itt a blogon, bármennyire sajnálom önmagam, annyira még nem vagyok elkeseredve, hogy akár csak bottal piszkáljam őket. (Sem a plázacicákat, sem a metroszexuális fiúkat.)
Ja igen. Valaki magyarázza már el, hogy azok a hatalmas, szinte egész arcot eltakaró napszemüvegek B-) miért ilyen divatosak? Mi a jó abban, hogy semmit nem látok a lány arcából? Ennyire ronda? Keresztbe áll a szeme?
Röhej.
A kép keresésekor a "napszemcsi" szót használtam. Másik jellegzetességük, amitől sikítva kaparom ki a szemem. A találatok közt volt egy még jobb kép, azonban valaki blogjára mutat. Nem tudom, hogy a hivatkozó lapok közt visszatalálna-e ide, de inkább nem linkelek rá. Nem akarok senki lelki világába (direktben) beletaposni 45-ös lábméretemmel.
A (posztban) linkelt képet a google keresőjével találtam, csak illusztrációként van ott, elképzelésem sincs, kit ábrázol a kép. A valósággal való bárminemű egyezés a véletlen műve!
Végig gondoltam, hogy miért szar a romantikus film, ha egyedül van az ember.
Ami nyílvánvaló, hogy nézőnk a filmben olyan érzéseket lát, amiből épp kimarad. Ez nem túl kellemes és még keserű szájízt is hagy maga után. (Mint egy keserű pirula...) Valószínűleg hangulattól is függ, hogy ezt hogyan dolgozza fel a delikvens - nekem nem sikerült higgadtan.
Azonban a romantikus filmeknek van egy rejtett hangulatromboló eleme is.
Miért néz az ember filmet? Kikapcsolódásként. Egy-két órára egy tőle idegen világba csöppen, nem kell gondolkodni, nem kell dönteni, csak szájszélen halvány csíkban csorgó nyállal zombulni a képernyő elött. Akciófilmeknél, krimiknél pár óra adrenalin, vígjátéknál pár óra nevetés, horrornál pár óra rettegés (és adrenalin /és nem alvás/). Romantikus filmeknél meg pár óra összebújás a másikkal. Jobb esetben. De mi épp a bal esetről (balabbik esetről?) beszélünk, amikor nincs kivel összebújni. Nem baj, álmodozni lehet, nézzük meg a filmet.
Mit is látunk? Azt, hogy 2 óra alatt megoldódik minden. 120 perc elég ahhoz, hogy az ember megtalálja a boldogságot! Megismerkedés, boldog együttlét, konfliktus, kibékülés, happy end. Egy nap egy tizenketted részébe összesűrítve.
Közben szerencsétlen páciens meg már hónapok, évek óta egyedül van. De kétszer hatvan perc elég... Ez az igazi hátbaszúrás.
A TV-ből nagyon hasznos dolgokat tanulhatunk meg. Például, hogy 2 óra alatt össze lehet jönni a nagy Ő-vel. Vagy, hogy a nők kiskosztümben, mosolyogva mosogatnak.
Megállapítottam, hogy én "anti ember" vagyok. Míg az emberek nagy többsége szeretne lefogyni, én azon küzdök, hogy magamra szedjek pár kilót. Míg az emberek azon küzdenek, hogy észben tartsanak dolgokat, én felejteni szeretnék.
"Csak a szépre, csak a jóra." Az egyik bejegyzésben említett játék miatt, meg most egy fénykép * miatt is, felszínre törtek az emlékek az olasz lányról. És így arra is emlékszem, hogy milyen jó volt. Meg milyen szép. Csakhogy a hangsúly a volton van. Most nem szép, most nem jó. Nem is látom, hogy a közeljövő hozna ebben változást. Sehol senki, se közel, se távol. Még távol sem! Az, hogy közel nincs, szinte már megszokott. De legalább távol szokott lenni valaki...
Az olasz lány előtti kapcsolatot egy igen (ki)ütős lerészegedéssel zártam le. Úgy látom, hogy újra itt az ideje egy ilyen akciónak. Vagy ez, vagy jön valaki, aki miatt a jelenre és a jövőre koncentrálhatok.
Felforgattam a lakást, de csak alkohol van itthon. Semmiféle "valakit" nem találtam. Azt hiszem ezzel eldőlt, hogy merre lépjek.
Egészség!
* A képen látható hölgy szinte pontosan úgy néz ki, mint az olasz lány. Ezen a képen legalábbis.
Kurtafarkú kismalac. És akkor még finom voltam és nőies.
A tegnapi sütievés fejlesztett változatát adtuk ma elő. Az ünnepelt szerzett egy tortát és előkerült egy üveg bor is. Mivel sokaknak vezetniük kellett, így én voltam "kénytelen" meginni a többiek adagját... Szörnyű...
A "buli" (ültünk és néztük a padlót percekig) után az egyik hölgy ott maradt beszélgetni velem. Teljesen véletlenül pont Ő az aki a "cégen belüli jó nő" rangsorban az első helyen áll nálam. A bortól kissé ködös aggyal megállapítottam, hogy Neki is szürke szemei vannak. Passzolna az enyémhez...
Továbbá, a munkatársaktól megtudtam, hogy tönkrement a kávéfőzőnk. (Mármint, ami patronnal működik. Mert mi annyira menő cég vagyunk, hogy nekünk minimum két kávéfőzőnk van.) Egy vállrándítással elintéztem a dolgot. Most kopogott be a recepciós hölgy, mert lemegy "levegőzni". Átirányítja rám a hívásokat (hö-hö, ehhez azért eleget ittam). És minden felvezető nélkül elmondta (megint), hogy hétfőn akkor kicserélik a kávéfőzőt. Válaszomban kifejtettem, hogy ennek mennyire örülök.
Én soha életemben nem ittam még kávét...
| I only want what's the best thing for you And the best thing for you would be me I've been convinced After thinking it through that the best thing for you would be me Everyday to myself I'd say point the way What would it be? I ask myself what's the best thing for you And myself and I seem to agree That the best thing for you would be me |
Csak azt akarom, ami Neked a legjobb És Neked a legjobb Én lennék Meg lettem erről győzve Miután átgondoltam a dolgot, Neked a legjobb Én lennék Minden nap mondom magamnak, mutasd az utat Mi is lenne az? Kérdem magamtól, mi lenne Neked És magamnak a legjobb, és úgy néz ki, egyet értek abban, Hogy Neked a legjobb Én lennék |
Újra mindenki figyelmébe ajánlom a funkin' over da kitchen sink blogot, ahol napi rendszerességgel, nagyon jó képek kerülnek posztolásra.
Egy kis ízelítő:
Egyik munkatársat köszöntötték csendben születésnapja alkalmából az alá tartozó hölgyek. Ennek örömére körbeszaladt két sütiszelettel, hogy nincs-e kedve valakinek beszállni a "lakomába". Mivel az egyik süti egy francia krémes volt, így nem szégyenlősködtem és mentem. A konyhában ott kávézott az egyik köszöntő lány és még két másik munkatárs. A főnökkel megettük a sütiket, közben a nők "csacsogtak". Miközben a tányérom mosogattam, kérdezték a főnököt (aki pasi), hogy meghúzták-e a fülét. Mondta, hogy csak puszit kapott a lányoktól, tőlem meg egy kézfogást. A köszöntő lány megjátszott méltatlankodással kérdezi tőlem: "Hogy-hogy nem adtál puszit?! Milyen munkahely ez, semmi cuppanós?" Befejeztem a tányért, elraktam a szárítóba, megtöröltem a kezem, majd odahajoltam a méltatlankodó lányhoz és úgy tettem, mintha mindjárt megcsókolnám.
Reakciója: "Te jó Isten, de megijedtem!"
Hát... kösz.
Pár hete megkértem apámat, hogy segítsen munkahelyi háttérzenét választani. Azokra a tipikus bárzenékre gondoltam, amiket egy kellemes helyen, a hangulat kedvéért, többnyire szöveg nélkül szoktak játszani. Édesapám nagy jazz rajongó, rengeteg CD-je van és úgy általában is nagyon tájékozott zeneügyileg. Egy-két próbálkozás után adott egy tucatnyi albumot. Diana Krall, John Pizzarelli, Sade és még néhány előadó. Így mostanában a punk rock helyett jazz szól a hangszórókból a munkahelyen.
Az egyik gyakran előforduló "probléma" kapcsolatokban, amikor úgy gondoljuk, hogy nem felelünk meg a másiknak. Másnak kellene lennünk. Soha, senki sem teljesen elégedett önmagával. De a szerelem egyik ismérve, hogy a másik viszont elégedett velünk. Elvégre azért választott minket, nem?
Ha elkezdünk máshogy viselkedni, próbálunk megfelelni egy, csak a mi fejünkben létező képnek, akkor rossz irányba haladunk. Először is: honnan tudjuk, hogy a másik meg akarna minket változtatni? Másodszor: ha nem magunkat adjuk, akkor csendben felemésztjük önmagunkat. Hosszú távon nem lehetsz más, mint aki vagy. Az szüli az igazi konfliktust. És ekkor már nem csak a másikkal kerülsz konfrontációba, de önmagaddal is.
Nekem például oda kell figyelnem arra, hogy milyen stílusban reagálok beszélgetések közben. Nagyon kevés olyan lány élhet a Földön, aki eltűri, elviseli a szarkasztikus el- és beszólásaim. Azzal, hogy erre kell figyelnem, folyamatosan feszült vagyok. Ami aztán robbanásokhoz vezet. Kellemetlen.
Ezért tart nekem ilyen sokáig párt találni. Még csak véletlenül sem azért, mert nem is teszek semmit annak érdekében, hogy találjak valakit...
Billy Joel egyik dalát Diana Krall is feldolgozta. Most épp ez szólt a háttérben, ez adta ennek a bejegyzésnek az apropóját.
| Don't go changing, to try and please me You never let me down before Don't imagine you're too familiar And I don't see you anymore I wouldn't leave you in times of trouble We never could have come this far I took the good times, I'll take the bad times I'll take you just the way you are Don't go trying some new fashion Don't change the color of your hair You always have my unspoken passion Although I might not seem to care I don't want clever conversation I never want to work that hard I just want someone that I can talk to I want you just the way you are. I need to know that you will always be The same old someone that I knew What will it take 'till you believe in me The way that I believe in you. I said I love you, and that's forever And this I promise from the heart I could not love you any better I love you just the way you are. | Ne öltözz át, próbálva nekem tetszeni Még soha nem okoztál csalódást Ne hidd, hogy túlságosan is mindennapi vagy És már észre sem veszlek Nem hagynálak el a gondokkal terhes időkben Soha nem jutottunk volna el idáig Elfogadtam a szépet, elfogadom a rosszat Elfogadlak pont olyannak, ahogy vagy Ne próbálj ki semmi új trendet Ne változtasd meg a hajad szinét Örökké Tiéd a kimondatlan szenvedélyem Még ha néha nem is így látod Nem kell nekem okoskodó beszélgetés Nem kell túlzásba vinni a dolgot Csak szeretnék valakit, akivel beszélgethetek Olyannak akarlak, amilyen vagy Tudnom kell, hogy mindig Ugyanaz leszel, akinek oly rég ismerlek Mi kell ahhoz, hogy úgy higgy bennem Ahogy én hiszek Benned Mondtam, Szeretlek, és ez örök Ezt szívemből igérhetem Nem tudlak ennél is jobban szeretni Pont annak Szeretlek, aki vagy |
Úgy néz ki, hogy ott leszek a Kispál és a borz utolsó koncertjén a Szigeten. (Augusztus 9. Azt hiszem. Az a mínusz egyedik nap. "A Sziget csak 5 napos." Plusz -1. nap, nulladik nap, after party, stb.)
Továbbá meglátogatom unokatestvéremet és "kis" családját Svájcban, szeptember elején. (Talán még a Google ottani irodájába is bejutok. Ez egy olyan kockafejnek, mint én, elég nagy élmény. Ha pedig az unokatestvéreimhez hasonlóan én is rendesen tanultam volna, akkor ott dolgoznék...)
És most ennyi látszik a nyaramból. Úgy pörög az életem, hogy már teljesen beleszédültem. *szarkazmus*
A héten főleg ama bizonyos technikai dokumentációt fordítottam, fogom fordítani. Fejbe lövöm magam, annyira kínlódás.
*BAMM*
... mellé ...
Már 2 hete sem értettem, hogy a burgonyakrémleveshez miért adnak zsemlekockát? Burgonyához kenyeret?
Ha csinálsz valamit, csináld jól.
Ennek folyománya:
Ha elkúrsz valamit, kúrd el jól.
Így hát az első rész után, fél óra blogolásnyi szünetet tartva, megnéztem a második részt. Miután kipuffogtam magam két bejegyzéssel korábban, ez már nem kavart fel.
A film szinte ugyanaz, mint az első rész, csak a nemeket cserélték fel. A srác valahonnan nagyon ismerős, de már lusta vagyok utánanézni. A lány barna hajú, de a hangja (eredeti) kicsit rémisztő.
A tánc szinte ugyanaz. Mindkét részben a break dancet mutatják be, a második részben sokkal erőteljesebben. És sokkal jobban előtérbe hozták a csapat táncot. Az én megítélésem szerint (teljesen laikusként) a második rész tánc jelenetei sokkal jobban kidolgozottak, mint az első részé. (Bár az első rész közepén látott jelenet még mindig a legjobb.)
Tetszett, hogy az elején beköszön az első rész főszereplője. Sőt, már sikerült némi mimikát is összeszednie az eltelt időszakban. Bár a főszereplőknek most sem sikerült színészileg nagyot alakítani. A fiú folyton bájgúnárként vigyorog, a lány meg... izé... ha nem barna haja lenne, átsiklanék fölötte a tömegben.
Szerencsére ott vannak a többiek, egyenlőbb az egyenlők közt pedig Moose. Vele tudtam igazán azonosulni a szereplők közül. És persze a végén Ő is megkapja a lányt. És milyen csajt! *nyálmirigyek működésben*
Ha úgyis mindig a külső az első...
Próbálom a saját kis gondolataim közzétenni errefelé, de előbb-utóbb kiderül, hogy valaki már kimondta őket. Nincsenek eredeti gondolataim, de a törvénnyel ellentétben, az eredeti nem (azonnali) ismerete talán nem olyan nagy bűn. (A törvény nem ismerete nem mentesít a felelősségre vonástól.)
Eme posztom összegezve egy Tankcsapda idézetben:
Én abban a korban élek amikor csak a test számít nem a lélek
Tankcsapda, Agyarország
Nem én szartam a spanyol viaszt, bármennyire is büdös.
Sose nézz romantikus filmet, ha nincs kivel megosztanod.
Persze ki tartja be a saját szabályait? És mire jók a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjék őket? "Ne egyél a tiltott gyümölcsből." Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb...
Megnéztem a Step Up című filmet. Flashdance, Dirty Dancing koppintás. Milliószor "megénekelt" történet, klisé hegyek, hová legyek? Szokásomhoz hűen eredeti nyelven néztem, így a gangsta slenget nem is értettem. A srác nekem kissé ellenszenves, arcmimikáját egy kő is lekörözi. (Éééérted? Kő, leköröz?)
És mégis... Tetszett. Ügyesen barna hajú lányt választottak főszereplőnek, így engem megvettek. A film közepén van egy táncjelenet, amit tapsikolva és nagy "HŰŰŰ" meg "HAAA"-zások közben figyeltem. (Szerintem a végső tánc nem veszi fel a versenyt ezzel.)
Tetszett, mégis szomorú vagyok. Nem volt senki, akinek a vállát átkarolva, hangosan elgondolkodhattam volna: érdemes lenne kipróbálni a táncot. Azzal a valakivel, akinek a vállát épp átölelem.
Tetszett, mégis dühös vagyok. Magamra, mert úgy él(t)em az életem, hogy nincs senki, akit most átölelhetnék.
Agresszív kismalac leszek. A dühvel vegyes bánat itt fortyog bennem és nem tudom hova levezetni. Nincs földelés, csak kisülés, felsülés, feszültség. Segítség! Tombolnék, közben itt ülök egy monitor által homályosan megvilágított szobában.
"Step up, step right up, people. You can see the living looser, the breathing joke, the worst excuse of a man."
Röhej.
Bassza meg.
"Neked sok barátod van?" Sokszor elhangzó kérdés. A FaceBook és az iwiw világában számszerűsíthető a válasz. Azonban ki az igazi barát? (A szerzetes a templomban...) Az ismerősök? A haverok? Nem, ezek különböző "szintjei" a barátságnak. Egy ismerős nem a barátod, nem beszélsz vele az élet dolgairól. A haver már közelebb jár az igazi barátsághoz, de velük inkább bulizni jár az ember. Jól érezzük magunkat velük, de nem osztjuk meg a legféltettebb gondolatainkat.
Ki akkor az igazi barát? Aki a beszélgetések során őszintén mond véleményt. Mert olyasmiről beszélgethetsz vele, amiről lehet véleményt nyilvánítani. És nem fél a szemedbe mondani, hogy "Fiam, Te nagyon hülye vagy". A barátság pedig ott kezdődik, hogy ezen nem sértődsz meg, hanem elfogadod, vagy legalább elgondolkodsz rajta.
Eredetileg "Nagy szavak" címmel indultam, és a Barátság mellett a Szerelemről is akartam írni. De a szerelmet még nehezebb meghatározni. (Továbbá a szerelem olyan, mint a szex. Nem beszélni kell róla, hanem csinálni. A szerelem esetében: érezni.)
Fröcsögve üvöltöttem a tükörbe,
Nőj már fel végre!
Utolsó kommentek