Sose nézz romantikus filmet, ha nincs kivel megosztanod.
Persze ki tartja be a saját szabályait? És mire jók a szabályok, ha nem arra, hogy megszegjék őket? "Ne egyél a tiltott gyümölcsből." Mindig a tiltott gyümölcs a legédesebb...
Megnéztem a Step Up című filmet. Flashdance, Dirty Dancing koppintás. Milliószor "megénekelt" történet, klisé hegyek, hová legyek? Szokásomhoz hűen eredeti nyelven néztem, így a gangsta slenget nem is értettem. A srác nekem kissé ellenszenves, arcmimikáját egy kő is lekörözi. (Éééérted? Kő, leköröz?)
És mégis... Tetszett. Ügyesen barna hajú lányt választottak főszereplőnek, így engem megvettek. A film közepén van egy táncjelenet, amit tapsikolva és nagy "HŰŰŰ" meg "HAAA"-zások közben figyeltem. (Szerintem a végső tánc nem veszi fel a versenyt ezzel.)
Tetszett, mégis szomorú vagyok. Nem volt senki, akinek a vállát átkarolva, hangosan elgondolkodhattam volna: érdemes lenne kipróbálni a táncot. Azzal a valakivel, akinek a vállát épp átölelem.
Tetszett, mégis dühös vagyok. Magamra, mert úgy él(t)em az életem, hogy nincs senki, akit most átölelhetnék.
Agresszív kismalac leszek. A dühvel vegyes bánat itt fortyog bennem és nem tudom hova levezetni. Nincs földelés, csak kisülés, felsülés, feszültség. Segítség! Tombolnék, közben itt ülök egy monitor által homályosan megvilágított szobában.
"Step up, step right up, people. You can see the living looser, the breathing joke, the worst excuse of a man."
Röhej.
Bassza meg.
Utolsó kommentek