Kedves Taplóm

Tegnap visszavittük a nem megfelelő színű konzolasztalt "az nagy Svéd bútorvállalatnak". Reggel felhívtam őket, hogy némi felvilágosítást kérjek a csere mikéntjéről. "Vigyük vissza a vevőszolgálatra és ott kicserélik." A vevőszolgálat az áruházban van, a bútort viszont a pár kilométerre lévő árukiadóban adják át. Gondoltam majd adnak egy új papírt, amivel átmehetünk az árukiadóba.
De nem. Visszaadták az árát, mehettünk egy kört az áruházban. (Trükkösen a rövidebb úton mentünk.) A pénztárnál visszaadtam nekik a 10 perce kapott összeget, majd elmentünk a bútorért.
Az összerakás eltartott egy ideig... Sikerült egy elemet fordítva rácsavarozni, de még idejében észrevettem. Így csak azt az elemet kellett visszabontani. Ügyeskedtem még az akkumulátoros csavarhúzóval is. Amíg le nem merült... Este töltöttem az aksit, az utolsó 2 elemet végül most raktam fel. Ekkor kicsit felment bennem a pumpa, mert elemenként 16 pöcköt kellett a megfelelő lyukba beilleszteni. (Amúgy nem szokott gondot okozni, ha pöcköt lyukba kell illeszteni...) Nagyon nem a megfelelő helyeken voltak a pöckök és a lyukak. (És tudjuk mennyire kellemetlen, ha rossz lyukba rakjuk a pöcköt.) Itt bizony brutalizálni kellett. Odacsaptam párszor és máris helyre került minden. (Éljen az ököljog.) Svéd precizitás...
 

Minden egyes alkalommal, amikor mobiltelefonálok, elkezdek fel-alá sétálni. Itthon a lakásban, a munkahelyen az irodában... Fura. Miért nem tudok egy helyben megülni?

Ma megjelent egy új film, már le is lehetett tölteni egy nagyon jó minőségű, kamerás változatot. RED Érdemes megnézni. Mókás kis akciófilm.

Amikor "kineveztek" főnöknek, akkor nagyon be voltam tojva. Nem nekem való, nincs benne tapasztalatom, kín az egész. Ráadásul igazán jó példaképem sem volt az utóbbi időben. Egy elég régi munkahelyen volt egy nagyon jó vezető, de amennyit a mostani gyárban dolgoztam, az Ő módszerei elhalványultak. Miközben kerestem a "This is SPARTAAAAAAAAAAAA!!!!!" videót, a YouTube ajánlotta a következő előadást. 1 órás a film, angol, és elég sok informatikusnak szánt poén van benne. De a vezetői módszerek, amikről beszélnek, nagyon hasznosak és érdekesek. Jó lenne a nagyvezírasszonynak is odaadni, csak van egy olyan érzésem, hogy Ő nem értené. Rosszindulatú célzásnak venné. Nem is értem miért...

Szülőanyám mondogatta a címben szereplő elszólást.
Nem olyan rég egyik munkatárssal megnéztük a "híres-hírhedt" 1001 könyvet, amit az ember fiának el kell olvasni. Ebben benne van a Zabhegyező. Tudtam róla, hogy klasszikus, meg kult, meg "alapmű". És most könyv csere-bere révén (én adok Neked, Te adsz nekem - vagy másképp: megmutatom az enyémet, ha megmutatod a Tiédet) lehetőségem nyílt elolvasni.

Még küzdök vele... '-.- Lehet, hogy alapmű és klasszikus, de nem az én stílusom. Viszont roppant kiművelt embör leszek a végére, és a tömegközlekedésen is mindig úgy tartom, hogy mindenki lássa: én a Zabhegyezőt olvasom! Én ilyen intellektüel vagyok! Bezony!

A gyárnak ki kell küldenie 300 levelet. Háromszáz. Ki nem látta a filmet?

Valamilyen perverzió miatt meglátogatott ma minket a régiós nagyvezír. Így aztán a főnökasszony kitalálta, hogy céges vacsorát rendezünk a középvezetéstől fölfelé. Pechemre én is az vagyok már, így "kötelező" a megjelenés. (Mondjuk nevetséges, hogy a 12 emberből 6 középvezető...) Ugyanoda fogunk menni, ahol megzsarolt az új pozíciós "ajánlattal". Már most rettegek attól, hogy a régiós vezető megkérdezi, hogy...

- Milyen az új pozícióban az élet?
- Jó.
- Kicsit bővebben?
- Nem jó.

A cehhet a régiós nagyvezír állja...

Tegnap este megnéztem a Machete című filmeposzt. Ha tudod, hogy egy paródia, ráadásul a B kategóriás akciófilmek paródiája, akkor igencsak szórakoztató.

Előtte pár nappal pedig láttam a McGruber című csodát. Ez az a film, amit ne nézz meg. Gagyi.

Miközben kerestem az IMDB linkeket a filmekhez, láttam, hogy lesz egy új, kisbabás, idegeneket összehozós film. Ilyen az élet. Katherine Heigl alakítja a női főszerepet. Az előzetes képeket és a reklám plakátot nézegetve, nekem a Felkoppintva című filmje jutott eszembe. Úgy tűnik Hollywood szerint ez a nő most a "tipikus anya"...
A Felkoppintva tetszett, ezt is meg fogom nézni.

Mint a címből is kiderül, épp részeg vagyok. Unokatesóm szülinapját ünnepeltük. (Apám hugának két gyereke van, egy fiú és egy lány. Most a lányt ünnepeltük.)

Emlékszem, egyik barátnőt épp "bemutattam" apámnak (tesóm és apám barátnője is ott volt), amikor szintén részegre ittam magam. A barátnőm akkoriban nem ivott alkoholt, így csak csendben somolyogva figyelte, hogy mennyire más vagyok részegen. Aztán tesóm odahajolt hozzá, majd "súgva" annyit mondott: "Ha részeg, akkor nagyon kanos lesz". Barátnéni illedelmesen elpirult, én meg "mi van, mi van, mi van?" kérdéssel reagáltam, mert nem hallottam tesómat. Elismételték, én pedig akkor nem értettem, hogy miért mondta.
Hazaértünk és megértettem...
Most hazaértem és "If I could turn back time...".

A prágai út előtt vett két nadrág egyikét hordom azóta. Egyik hölgy munkatársam megjegyezte, hogy mennyire "felnőttebnek" nézek ki ebben a nadrágban. Hangsúlyozom: felnőttebb - nem felnőtt. (Ezt Ő is hangsúlyozta fél órával később.) 7-8 éve ez az első alkalom, hogy nem oldalzsebes nadrágom van. Fura. Első nap háromszor is majdnem leejtettem a cuccokat, amiket a nem létező oldalzsebbe próbáltam becsúsztatni...

Pénteken visszamentem a bőröndöt árusító boltba, hogy beszéljek az eladó lánnyal. Nem volt ott. Szomorú.

Prága, indulás a prágai gyárból. Taxi megérkezik, a cseh munkatárs eligazítja a taxist. Bőrönd a csomagtartóba, én meg az első ülésbe. Taxis kilő. Szó szerint. Csikorgó gumik, bőgő motor. 45 perc alatt kiértünk a reptérre, de jobban féltem a taxiban, mint a repülőn. Aki olvassa a blogot, az tudja, hogy ez nem kis teljesítmény. Őrült módon vezetett az ürge.
Reptérre be, járatok átvizsgálása a monitoron. Az én járatom még nincs részletezve, nem tudom, hogy hol kell checkolni. A reptért ezen része egy óriási csarnok, jobb felén a pultok, bal felén 2 sor pad, illetve egy szupermarket méretű hely, néhány kiállítási fényképpel. Padra leülni, wifi keresése telefonon. Naná, hogy nem megy - pedig 4 wifi csatlakozási pont is volt... Akkor olvassunk. ... Olvasás... olvasás... pisilni kell. Merre van a WC? Természetesen a hodály egyik sarkában... Kabát fel, könyv el a zsákba, zsák a hátra, bőrönd a kézbe. Séta. WC-re be, bőrönd le, zsák le, kabát le. Csuri. Kabát fel, zsák fel, bőrönd a kézbe. Kézmosás. Bőrönd le, kézmosás. Bőrönd fel, szárítóhoz totyogás. Bőrönd le, kéz szárítása. Bőrönd fel, ajtó kilökése lábbal, séta a padokig... Olvasás.
Idővel kiírták, hogy melyik pultnál tudok checkolni. Pult keresése, sorban állás. Check-in, bőrönd leadása. Hátra arc, irány előre. Fal. Hm... A néni nem mondta meg, hogy merre is menjek. Mivel Orbán apánk megmondta, hogy jobbra tarts, hát én is jobbra tartok. Séta... Hoppá, ez a bejárat. Fene...
Hátra arc, tömeg analizálása. Ahá, tehát arra tart a tömeg. Kövessük a kolompot. Első kapu, néninvel. "Passport, please." (Útlevelet.) Karon tartott kabát belső zsebéből pénztárca elő, személyi elő (útlevelet otthon felejtettem), mosolygás. A személyin egy hosszú és nagyon göndör hajú, szakállas, anyám szava járásával "ránézésre 100 év" fickó, mosolytalanul bámul Rád. Én meg épp borotválkozva, elegáns ruhában, mosolyogva szemeztem a nénivel. Tekintete rám szegeződik, a személyire, szemöldöke felszalad, tekintet rám, megint személyire... Hm-hm... Elmosolyodik, majd "Thank you." és vissza adja az iratom. Huh...
Tömegterelő szalagkorláton át kacskaringózás. 2 átvilágító kapu van a végén. Sorba beállás. Várakozás... Két másik kapunál az ellenőrök lelkesen integetnek: "This way, please!" Ok, akkor menjünk oda. Műanyag tárolók a cuccoknak, pont mint minden más reptéren. Zsák le, notebook ki. Első tálba notebook be. Mögöttem álló néni azonnal lecsapott az egy tál méretű helyre, pakolja a saját cuccát... öhm... "Pardon me..." és rakom oda a második tálamat. "Oh, sorry..." veszi fel a sajátját. Táska bele. Harmadik tál. Telefonok, egyéb cuccok kabátba. Kabát a tálba. Öv a tálba. Fémdetektor kapun át. Mindent visszapakol... (5 perc)
Kijutottam a kapukhoz. Monitorok vizsgálata. Megvan a járatom. "C" kapu. Ez jól hangzik, de hol a fenében vagyok most??? D6-D10. Aha... A "D" kapu számozva van? A "C" nem? Fura... Habár, Ferihegy 2-n 22-es kapu is van 22, 22A, 22B és 22C kiszerelésben. Akkor séta. "C" kapu 7 percre van. Aú. Jobbra el, lépcsők, kanyarok, útvesztő. "C" kapu. Ami persze nem egy darab "C" kapu, hanem C1-C22. O.o Monitor keresése, mivel ott csak az volt kiírva, hogy "C". Szám nélkül. Talán itt, a "C" kapuk monitorain...
De nem. Itt is csak az van kiírva, hogy "C". Roppant segítőkész. Mindegy, időm, mint a tenger. Leültem a C6 kapunál a padra. Könyv elő, olvasás.
Pár oldallal később felálltam, összepakoltam és megnéztem a monitort.
1. a pár oldal valójában 30 perc olvasás volt... hoppá
2. C14 volt kiírva, nekem meg 10 percem volt, hogy odaérjek...
Rendben, most a C6-nál vagyok. Menjünk tovább. C7, C8, C9, C10-11. Épület vége. Hol a C14??? Nézek jobbra, nézek balra, sehol semmi. Hátra arc. Visszafelé ki van írva, hogy a C12-C21 kapuk visszafelé vannak. Mi van? Az egyes kapunál van a C12??? Ezek hülyék. Szaladás, majd satufék. Az elején van egy elágazás, ahol le lehet lépcsőzni egy szintet. C12-C21... Grrrr... C14-hez séta. Az emberek nyugisan ülnek. Én meg azon rágódom, hogy a 18:45 a beszállás kezdete, vagy vége? 18:40 van... Végül leültem és vártam. Kiderült, hogy a beszállás kezdete. Beszállókártyát felmutattam, jött a kérés: "Passport, please?". Karon tartott kabátból pénztárca előkeresése, személyi bemutatása. Procedúra ugyanaz...
Eddig ez a legelcseszettebb repülőtér, amit láttam...

Újra működik a Nindento Wii készülékem! Szereztem hozzá érzékelőt. Most töltöm az akkumulátorokat, hogy működjenek az irányítók.
Na nem mintha használnám. Még olyan avatárok vannak benne, akikkel már soha többet nem fogok találkozni. 3-4 éve nem működött?

Arra készülök már mióta, hogy berepül a sült galamb a számba.

De a sült galambok nem repülnek.

A blog első külföldön íródott bejegyzése. És ebben ki is merül a különlegessége.

Prágában vagyok, egy méregdrága és hatalmas hotelszobában. Valahol a város külső területén - sehol semmi érdekes. Elsétáltam minden irányba pár utcát, de semmi említésre méltót nem találtam, elveszni meg nem akarok, mert holnap még vár a prágai gyár.
Megint megállapítottam, hogy párosan sokkal jobb lenne. A vacsora közben a rádió leadta Cher Turn back time című dalát, én meg egyedül, egy idegen országban pillanatok alatt depressziós lettem.
Holnap meg már megint repülni kell. Brrr...

Repülőn biztonsági tudnivalók

Sakk készlet hölgyeknek

Mivel céges kiküldetés hegyek várnak rám (hurrá... '-.-), ezért ma elmentem bőröndöt venni. Munka után elvágtattam egyik plázánkba, majd céltudatosan felkerestem azt az üzletet, ahol a kabátomat is vettem az év elején. Na persze bőröndöt nem árultak... öhm... hehe... Nyakamba kaptam a lábam (mivel nem volt ott magányos, fiatal lány, akinek a lábát a nyakamba kaphattam volna) és hétmérföldes léptekkel elindultam a kerengőkön, hogy bőröndöt találjak. Találtam is egy boltot, ahol táskákat és bőröndöket lehet kapni. Berontottam, mint az őrült, ki letépte láncát, mire az eladó kislány is felnézett a pultról. Szemrevaló kis hölgy, rögtön neki is szegeztem a férfiemberben ilyenkor felmerülő első kérdést: "Bőrönd van-e?". Azonnal látta a lány, hogy magasan iskolázott, intelligens embert sodort be a szél az üzletbe - ugyanis körülöttünk mindenhol bőrönd állt... "Akad..." válaszolta türelmesen.
Ráböktem az egyikre, mondván én akkora méretben szeretném. A hölgy szabadkozva mentegetőzött, hogy most épp árút vár így csak fekete és sötétkék van abban a színben. A szemem felcsillant, majd jól beintettem a kisfiúnak, aki a játék tükrével a szemembe villantott. "A fekete jó lesz - megy a ruhámhoz."
Még megnéztem, hogy a termék kibír-e egy repülést. Mivel ebben nincs tapasztalatom, kétségeimnek hangot is adtam. (Majd sűrü bocsánatkérések közepette próbáltam elhessegetni a böfögésem illó anyagait.) A hölgyemény fel volt készülve az olyan dilletánsokra, mint én, válaszért nem kellett a szomszédba menni. "Tele kell pakolni, akkor teljesen biztos, hogy túléli a repülést." Büszkén mosolyogva nézett fel rám, majd felszaladt a szemöldöke arckifejezésemet látván. Telepakolni??? Ezt a hodályt??? Mivel??? Az egész ruhatáram belefér!
Gondoltam akkor tudományosan közelítem meg a kérdéskört. "Most mennék két napra külföldre, illetve hónap végén 3 napra. Ez a bőrönd nagy vagy kicsi hozzá?" - tettem fel a körmönfont kérdést. A lány rámutat a notebook hátizsákomra, majd annyit mond: "Nekem annyi is elég lenne 3 napra." (Most esett le, hogy ez mit jelent! Ennek a lánynak nem kell egy egész bőrönd szett, hogy 2 napra elmenjen nyaralni. Hoppá. Meg ejha.) "Na jó, jó, nekem is elég lenne, csak ahova megyek, ott azt hiszik, hogy én középvezető vagyok és úgy is kell kinéznem." Ekkor végignézett rajtam és mintha kétkedést láttam volna az arcán. Én is végignéztem magamon és egyet kellett értenem... Szakadt farmer, sportcipő, elnyúlt pulcsi, borotválatlan arc. Viszont a kabátom az elegáns... És takarja a felét az előbb felsoroltaknak. Csak a pulcsimon a vigyorgó kis halált kaszával nem...
"Akkor most vegyek egy nagyobb és egy kisebb bőröndöt?" kérdeztem roppant okosan egy eladót, aki bőröndöket árul. "Ugyan, nem kell annyi bőröndöt venni!" - válaszolta, mire esélyt kaptam rá, hogy az én szemöldököm is felszaladjon. Nem is hagytam ki...
Végül az üzlet nyélbe üttetett, most egy boldog (?) tulajdonosa vagyok egy nem kicsi bőröndnek. Amikor az új ruhásszekrényemmel kifelé robogtam az üzletből a hölgy még utám szólt: "Jó repülést, középvezető úr!"

Azt hiszem ha túlélem az eheti utat, akkor visszamegyek a boltba és meghívom egy italra a lányt.

A vásárlás után, a bőrönddel még beszabadultam a ruhaüzletbe is, hogy elegáns pulcsikat szerezzek be. Képzeljétek el, ahogy egy böhöm nagy, üres bőrönddel járkálok az eladó után, aki a pulcsikat mutogatja. Youtube-ra való anyag... A ruhaüzlet eladója rám néz, majd elvezet az egyik pulthoz: "Ez az Ön mérete." És elsőre eltalálta, pedig nagykabát, táska volt rajtam és még bőrönd is volt a kezemben... Sajnos a pulóverek 95%-a az angol arisztokraták golf felszerelését idézte, így kissé kétségbeesett képet vágtam. Végül találtunk egy jól kinéző darabot, olyan félgarbós kivitelben. Sajnos a félgarbó félnyaka teljes egészében irritálta a nyakam... Pedig jól nézett ki. Aztán találtunk két sötét, többnyire egyszínű pulóvert és azok már jók voltak.
Még beruháztam (éééérted??? ruhabolt - beruházás??? na?! NA?!) két nadrágba is. Eladó rámnéz, kérdezi: "48-as méret?" Mi? A lábam? "Nem tudom..." Először hát kaptam 48-as méretet. Abba a bőröndöt eladó kislány is befért volna mellém... (Ja, igen. Tehát első pulóver. Bőrönddel be a próbafülékbe (ami nagyobb, mint a fürdőszobám...), hátizsák le, kabát le, saját pulóver le, bolti fel, tükröbe bámulás, nyakvakarás, bolti pulóver le, saját fel, kabát fel, hátizsák fel. Bőrönddel ki, bolti pulóvert vissza, bőrönddel át az üzleten, új bolti pulóvert kézbe, bőrönddel vissza a fülkébe, zsák le, kabát le, saját pulcsi le, új pulóver fel, tükörbe bámulás. Hát ez undorító. A pulóver sem szép. Bolti pulcsi le, saját a hátizsákba, kabát a kézbe, bőrönndel, kabáttal a kézben, ajtón kiverekdni magam, pulóvert visszaadni. Bőröndöt eladó tanácsára permanensen a fülkében hagyni, kabátot felakasztani, hátizsákkal eladó után caplatni.) Vissza a saját nadrágba, 46-os méretet leakasztani, próba. Farmer mintájút fel, citromba harapó arcot fel. Összenyomta a családi ékszert... Aú... Övet megereszteni, mogyorós zacskót elrendezni, tükörbe bámulás. Jujj de vékony vagyok... És a zoknim is lyukas. Gatya le, következő fel. Ékszerekre vigyázni. Még mindig vékony vagyok. A lyuk is ott van a zoknin... Árcédulát meglesni. Ájulásból feleszmélni.

Végül 1 bőrönddel, benne 2 nadrággal és 2 pulóverrel távoztam. Angolosan. Ugyanis egy külföldi vevő nyakkendőt akart venni és a végén én segítettem ki az eladókat 2 angol mondattal...

A pénztárcám pedig könnyebb lett egy kisebb család havi konyhapénzével. :(

A péntekemnek nyugisnak kellett volna lennie, hiszen hétvége, a főnök sem jön, ráadásul délután konferencia beszélgetést kellett hallgatnom. Ezek össze is jöttek, csakhogy egyik munkatárs kitalálta, hogy frissítsem az egyik excel táblát, amit még az év elején készítettem, segítendő a munkájukat. Munkatársak jönnek-mennek, nyilván kell tartani. A táblázat igen sok képletet használ, összegezzük az összegzések összegeit. Miközben fél szemmel figyeltem a konferencia beszélgetést (és videót), megcsináltam még flexibilisebbre a táblázatot is. Színes-szagos lett. (A munkanapokat vezetjük benne.)
Megmutatom az összegzés összegzését (a végeredmény számokat) a munkatársnak, első reakció: "Nem jó!". O.o Elkezdi emelni a hangját, majd a mondat végén már fröcsögve üvölti, hogy nem jól számol az excel. Ühüm. Hát persze. Egy számítógép nem tud összeadni. Sűrűn előfordul. Mivel 2 másodperc alatt szétszarozta a munkámat és tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy jól működik, illetve a képletek használata már túl sok a munkatársnak, ezért én is ordítottam. Kizavart az irodájából, mivel van neki főnöke, akitől ezt el kell tűrnie, tőlem nem fogja. Jaaaa, ha Ő csinálja, akkor kóser, ha más, az nem? És képzeld, ugyanaz a főnök velem is ugyanúgy ordít.
Ezeket már nem mondtam el, szimplán otthagytam. A helyemen megnéztem a táblázatot és minő meglepetés - jól számolt. Csak épp K. munkatárs nem tudta használni, így olyan adatok voltak benne, ami miatt "hibás" eredmény jött ki. (Pontosan az jött ki ami oda van írva. Az excel még a hülyeséget is össze tudja számolni, mert az annyira okos.)

Ez az egész aztán jól elbaszta a hétvégém. Most szombat éjjel van, de még mindig gyilkos hangulatom van. Ma találkoztam tesóm anyukájával, aki próbált segíteni. Mondta az okosságot. Nehezen tűrtem...

Péntek este még játszottam egy kicsit az épp aktuális játékkal, amit egy magyar sráccal szoktunk együtt játszani (már pár hete). Aztán kitalálta, hogy játszuk azt, hogy ha veszítünk, akkor iszunk egy pohárral. (Bort - mivel nekem csak az volt itthon.) Naná, hogy veszítettünk. Aztán egyre rosszabbul játszottunk és így ittunk rendesen.
Míg az egyik meccs után el nem kezdtünk beszélgetni. (Neten keresztül, addig a srácnak még a nevét sem tudtam.) A barátnőjéről, a pasik és a nők viselkedéséről, féltékenységről és az élet, a világmindenség meg mindenről. 2 órán át csak dumáltunk, Ő mesélt a saját barátnőjéről, én meg meséltem az én tapasztalataimról. 1 üveg bor után igen emelkedett szinten folyt a társalgás, nagyon intellektüelnek tűntünk a saját szemünkben. Pont ezért, számomra szokatlan befejezéssel, megváltottuk a világot a végén. Vagy legalábbis úgy tűnt, hogy örült a tanácsaimnak. (18 éves...)

Ma, szombaton, pedig a rokonokkal elmentünk az IKEA-ba bútorért. Születésnapi ajándékként. Akartam venni egy fél magas könyvespolcot. Ezt már régóta. Abban tárolni a sok papíromat - dossziékban.
Akartam venni egy kis asztalt, amire az internetet adó kütyüket pakolnám. (Hónapok óta a földön vannak.) Mivel a dohányzóasztalok nem tetszettek, ezért végül egy "konzolasztal" mellett döntöttem. Ez tulajdonképpen egy fakkokból álló szekrény, amibe az IKEA-s gyékény- és/vagy műanyag dobozokat lehet pakolni.
E mellé (szó szerint) pedig egy CD tároló polcot, hogy ki legyen használva a maradék 30 centi hely.
Volt minden, a rokonok vettek ezt-azt, ha már ott voltak. Felcipeltük a cuccokat, a rokonok megnézték a lakásom, én meg elkezdtem összerakni a bútorokat.
Feles könyvespolc - rendben.
CD tartó polc - rendben.
Konzolasztal - öhm... O.o Ez most miért fekete?! Én fehéret akartam... Hogy az a kurta farkú kismalac... Ezt az egy terméket kód alapján kellett kérni, mi pedig a feketének a kódját írtuk fel. Vihetem vissza, hogy becseréljék. (90 napom van rá.)

Meg kellene nyerni a lottó milliárdot és hagyni az életet, a világmindenséget, meg mindent a fenébe... :$

Ma van a nagy nap. Erre fel anyám tegnap köszöntött fel. O.o Azt hittem Ő is ott volt, amikor születtem és emlékszik a dátumra...

Egy munkatársunk pár éve autobalesetet szenvedett és azóta tolókocsiban kénytelen élni. Mivel a munkáját el tudja végezni, így otthonról dolgozik. Évek óta Ő az első, aki a születésnapomkor először felköszönt. Ha nem számítjuk anyám türelmetlenségét.

Mellékesen a hét elején még lazán azt hittem, hogy van egy hónapom hátra a fordulónapig... Ez már korral jár.

És végül zürichi unokatestvérem köszöntése:
"Megint közelebb a sírhoz. :)
Memento mori!" /Emlékezz a halandóságodra!/
:-D Hiába, na. Rokonok vagyunk, vagy mi. ;) (Mielőtt valaki felháborodik: én a hasamat fogva röhögtem ezen. Nagggyon jó.)

Pár nap és újabb fordulóponton haladok át. Semmi drasztikus, csak az évszámlálóm perdül át. Ahogy Zürichben élő unokatesóm mondogatja: "Harminc felett már minden nap ajándék."

Körülöttem az emberek kérdezgetik, hogy mit szeretnék születésnapomra. Mi az ami hiányzik az életemből? Amikor azt válaszolom, hogy egy barátnő, akkor mindenki jót nevet.

Az én szemszögemből nézve ezen semmi vicces nincs...

A játék valóban úgy néz ki, ahogy a videókban láthatjuk. Nagyon jó, igazi stratégia.

Tanács hölgyeknek: ha meg akarsz szabadulni egy pasitól, ne mondd neki, hogy "jó fej/kedves/aranyos vagy". Hiszen akkor miért akarsz tőle megszabadulni?!

Kaptam egy elbocsátó szép üzenetet, miszerint a lány, akire vártam másfél hónapot, talált valakit. Erre nem tudok tömör és frappáns csattanót írni. Szar az élet.

Éldegélem életem. "Teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek." Csinálom amihez kedvem van, nem csinálom amihez nincs. Minden normális. Annak kellene lennie.
Csakhogy közben várok valakire. Nem csak úgy általában várok valakire, hanem egy konkrét személyre.
Ha nem várnék, akkor is ugyanazt csinálnám, mint most. Éldegélném életem. De így, hogy várok valakire, minden valahogy rosszabb. Nem az igazi.

Ugyanaz, mégis teljesen más.

"A remény rabjai."

Teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - egyszer csak csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - sehol senki. Visszamegyek a konyhába, teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - megint csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - megint sehol senki. Másodszor is visszamegyek a konyhába, teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - harmadszor is csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - hát nem középen állt a postás?

Build Anything from Studiocanoe on Vimeo.

Itt találtam: lego.blog.hu

Mint azt korábban írtam, voltam Zürichben rokonlátogatáson. Másfél hét késéssel pedig megéneklem az utazás történetét.

Csütörtök

Nem szoktam utazni. Így utazó felszerelésem sincs. Mint pl. bőrönd. Viszont akartam ajándékot vinni, amit nem árt biztonságosan tárolni. Ehhez a sporttáskám nem lenne elég, így kölcsön bőrönddel utaztam...
Kaptam egy hatalmas bőröndöt és egy közepes méretűt. Az ajándékokkal együtt sem tudtam teljesen megtölteni a közepes méretűt, pedig az unokatesóm feleségének vitt itókát vagy három törölközőbe is belecsavartam.
A gépem este indult, de mivel tele vagyok szabadsággal, hát kivettem az egész napot. Nagyon félek a repüléstől, próbáltam elterelni a figyelmem - megnéztem a Glee című sorozat első évadjának második felét (kb. 10 részt). Pont olyan sorozat, amit a(z épp nem létező) barátnővel kell megnézni. Ez a figyelemelterelés annyira jól sikerült, hogy majdnem lekéstem a becsekkolást. Úgy számoltam, hogy 1 óra alatt kiérek a reptérre. Ezt eddigi tapasztalataim alapján próbáltam belőni. Épp csak azzal nem számoltam, hogy most nem az 1-es terminálhoz megyek, hanem a ketteshez, illetve nem taxival, hanem tömegközlekedéssel... 10 perccel a becsekkolás zárása előtt pattantam ki a buszból, egy olyan terminál előtt, amit nem is ismertem. (Az egyes terminált már ismerem.) Úgyhogy őrült módjára szaladgáltam fel s alá a reptéren, keresve, hogy akkor most merre is kellene menni? Végül megtaláltam a helyet, becsekkoltam, leadtam a bőröndöm és megkerestem a beszálló kaput. Tökéletes módja a repüléstől való félelmem elterelésének - azon izgulni, hogy lekésem az egész járatot... (Malévval repültem, ők pedig csak este 19:40-kor indítanak gépet Zürichbe, illetve reggel 6:55-kor indítanak vissza.)
A repülés ugyanolyan rossz volt, mint amire emlékeztem. A leszálláskor pedig ugyanúgy szétrobbant a fejem, mint eddig minden alkalommal. (Feltehetőleg valami nem megfelelően van elrendezve a koponyámban...)
Zürichben unokatesóm várt a reptéren, bár majdnem elkerültem. Kopaszra nyírta a fejét és így nem ismertem fel... Viszont látszik, hogy rokonok vagyunk. Úgy várt rám, hogy közben zenét hallgatott és olvasta a könyvét... Vagyis Ő sem figyelt. :)
Este fél 11-re értünk hozzájuk. Vettünk 1 órás jegyet nekem, majd vonat, villamos és busz. 1 órás út. Ők Zürich legdélebbi határánál laknak, a társasház mögötti zöld terület már egy másik település.
A gyerekek már aludtak, a felesége és az anyósa várt minket ébren. Én meg bedőltem az ágyba és elaludtam.

Péntek

Reggel kilenc körül ébresztettek fel. A 10 éves fiú már iskolában volt, a 4 éves kislány pedig a kék takarója alól (amit mindenhova magával visz), unokatesóm lábába kapaszkodva leskelődött. Ő kapott egy macit. Még a takarót sem vette le a fejéről, sőt, tőlem el sem fogadta. Oda kellett adnom unokatesómnak, akinek a kezéből végül kikapta és elszaladt. Hiába, a lányokra mindig ilyen hatással vagyok...
Reggeli, majd indulás a gyárba. 10 óra körül megérkeztünk a Google irodájához, de a megbeszéltek alapján csak délben mehettem be. Kaptam hát egy térképet, egy 3 napos turista jegyet, egy rövid útikönyvet és tanácsot arra, hogy az óvárost nézzem meg, illetve hajózzak egyet, mert az benne van a jegy árában.
Így is tettem. Az útmutatás alapján megkerestem a kikötőt (Zürich közepén van egy hatalmas tó) és bár bent állt egy hajó, annyira szép volt a környék, hogy leálltam fotózni. (Pl. az ujjamat...) Lemaradtam az első hajóról. A következőre már felszálltam és mentem egy rövid kört. (A rövid kör a város határáig megy az egyik parton, áthajózik a másik partra és ott visszaindul. A hosszú kör a körbemegy a tavon, de az nagyon sok idő.) Unokatesóm azt mondta, hogy 1 órás az út, végül másfél óra lett. Fél egykor még a tömegközlekedésre vártam, hogy visszajussak a gyárhoz - már jött is a telefon, hogy merre vagyok?
A Google irodáról sokat nem írnék - nem hiába nyeri el minden évben a Google a legjobb munkahelyi környezet címet...
Megebédeltünk a menzájukon (üdítők, kávé, rágcsálnivaló, ebéd - minden ingyenes, még a látogatónak is), majd indultam tovább turistáskodni. Visszasétáltam a kikötőhöz, majd elindultam nagyjából északra. És eltévedtem...

Az óváros kb. olyan, mint Budapesten a vár, csak sokkal szűkebb utcákkal. A város nagyon szép, nincsenek graffitik, nincs szemét, nincsenek hajléktalanok (összesen kettőt láttam) és a belvárosban igazán autóforgalom sincs. Az emberek nyugodtak, többnyire mosolyognak, sehol nem láttam az itthoniakra jellemző fáradt, beletörődött tekintetet. Nem elhízottak, ízlésesen öltözködnek, az öregekről nem lehet megmondani, hogy hány évesek, mert mindegyik nagyon fiatalosan néz ki. Összesen kétszer láttam botot öregebb személy kezében, de az egyik alkalommal inkább sétapálca volt.
Cserébe minden iszonyat drága. Egy hot-dog a kikötő mellett 1200 forint lenne. Minden (legalább) kétszer olyan dárga, mint itthon. A lakások háromszor-négyszer olyan drágák.
A várost járva a graffitik hiányán kívül feltűnő, hogy templomtorony sincs sok. Cserébe rengeteg daru van a városban. Szinte minden építkezéshez felhúznak egy darut. Magas irodaház sincs igazán (talán ha fél tucatot láttam a hajóról), így a daruk nagyon kitűnnek. Egyetlen füstölő gyárkéményt láttam, valószínűleg ipari negyed sincs. (Ahogy unokatesóm magyarázta: Svájcban még a futószalag mellett álló munkás is olyan jól keresne, hogy nem éri meg ott gyártani.)
Az egész város nyugalmat és rendezettséget áraszt magából. Budapest ehhez képest őrültek háza.
Ami furcsa volt, hogy az idősebbek (a még nálam is idősebbek...) nem annyira tudnak angolul. Svájc is egy nemzeti olvasztótégely, nagyon sok külföldi él és dolgozik ott. És mégis voltak gondok, ha angolul akartam valamit mondani. Az egyik McDonald's-ban olasznak véltek az akcentusom miatt (???), a hétfői csokiboltban pedig engedélyt akartam kérni a fotózáshoz, de az idősebb eladó azt már nem értette meg. Nekem még Svédországi tapasztalatom van, ott még a koldus is (amiből szintén nagyon kevés van) tud angolul.

"Hazaérve" vacsoráztam, játszottam egy kicsit unokatesóm fiával - legalábbis néztem, ahogy konzolon játszik. Ő lefeküdt korán, én meg olvasgattam a társasjátékok szabályait, amíg unokatesóm haza nem ért a pénteki játék estjéről. (Szerepjátszanak a munkatársakkal.)

Szombat

Az volt a terv, hogy elmegyünk egy közeli városba, majd megmásszuk Zürich Gellért hegyét. Mi, fiúk. Csakhogy a kisfiút elhívták moziba a barátai, így erről lemaradtunk. Ezért úgy módosult a terv, hogy én délután elkisértem unokatesóm egy szerepjáték boltba, majd megmásztuk a hegyet. Ketten.
Pontosabban felvonatoztunk a hegy tetejére, majd 2 órás "sétával" átmentünk a szomszéd hegyre. Onnan pedig libegővel le. (Ez kell a tériszonynak...)
Este szerepjátszottunk a fiával, majd kipróbáltuk az egyik társasjátékot. Megint csak ketten, mert ahhoz már nem volt kedve a kisfiúnak. Közben a kislány megbarátkozott velem, játszottunk együtt, színeztünk együtt (néha a padlót...). És ha kapott valami rágcsálnivalót, akkor mindig jött oda hozzám, hogy megossza velem. Na, ha ilyen hatással lennék minden lányra...

Vasárnap

Az apai szigor hatására elmentünk a szomszéd városba, a közlekedési múzeumba. És jó informatikusként, GPS térképpel együtt, eltévedtünk. (3 GPS képes készülék is volt nálunk...) Végül csak odakeveredtünk. Unokatesóm meg akarta nézni a várost is, de a múzeum annyi időt elvitt, hogy délután végül hazaindultunk. (A GPS meg elvitt minket hegyet mászni, mert nem tudott egy új alagútról...)
Este szerepjáték, mozizás, társasjáték.

Hétfő

Ez volt az utolsó teljes napom Zürichben. Valamikor dél tájban kikeveredtem az ágyból, reggeli, majd irány a város - csokit kell venni! Kaptam egy jegyet, némi útbaigazítást, aztán magamra maradtam.
Először megkerestem az édességboltot. Kis félreértés áldozata lettem, így több kört is mentem az ottani Váci utcában, mire megtaláltam. Megvettem amire tellett, majd újra nyakamba vettem a várost. Megtaláltam az óvárosban a pornó mozit és a szex boltot. A templom mögött... Bementem egy spanyol bor üzletbe svájci borért. Nem volt nekik... Üldögéltem egy McDonald's-ban, majd üldögéltem egy parkban. És megállapítottam, hogy ez mennyivel jobb lenne, ha nem egyedül lennék.
Este a szokásos program. Szerepjáték, vacsora, társasjáték. Korán lefekvés, mert...

Kedd

... hajnal 4-kor kellett kelnem, hogy időben kiérjek a reptérre. 6:55-kor indult a gép, 1 órával korábbra kell kiérni, 1 óra az út. Ráadásul olyan korán még csak az ottani HÉV jár, amihez egy félórás gyaloglással tudok kijutni. Egy olyan megállóba, ahol még sosem jártam... Itt "életmentő" volt a telefonom. Még "otthon" rákerestem a térképen az útvonalra, amit aztán megjegyzett, és mivel a GPS-hez nem kell internet, ezért a "memóriában" tárolt térképen szépen el tudtam navigálni a megállóba. Ott szereznem kellett egy kiegészítő jegyet, majd irány közvetlenül a repülőtér. Ügyesen az első osztályra ültem fel a vonaton, csak a város határában vettem észre és mentem át egy másik kocsiba...
Egyébként Zürich zónákra van osztva. A belváros az óvárossal a tízes zóna, ez dupla annyiba kerül, mint a többi. (Ja igen, nem csak Zürich, de az egész ország zónásítva van.) A zónák közti utazáshoz pedig olyan jegyet kell venni, amivel a megadott zónák közt mozoghatsz. Lehetőség van direkt jegyet venni (megadod, hogy honnan hova), vagy zónás jegyet, amikor a cél zónából 1 vagy 2 tetszőleges zónát mehetsz. Ezek a jegyek minden járatra érvényesek. Vonat, tömegközlekedés, hajó.
A zürichi reptér vagy ötször akkora, mint a budapesti. A becsekkolástól számítva 10 percbe telt, mire eljutottam a beszálló kapuig. Egy másik kapu sor 25 percre van... Maga az út nem volt érdekes, csak a fej szétrobbanás fejlődött odáig, hogy nem csak a bal felem akart robbanni, de már a jobb oldala is. Hurrá.

Itthon aztán még haza sem értem, máris szembesültem a különbségekkel. Cigányok mindenütt (Zürichben egyet sem láttam), illetve a buszmegállóban próbáltak kéregetni. Gondolkodtam, hogy angolul szólalok meg, de végül csak elküldtem a mukit.

Jó hely Zürich. Persze ottani kereset kell hozzá, hogy megélj, de nagyon megéri. Nekem szerencsém is volt az időjárással, pólóban voltam végig. Elvileg rosszabb idő szokott lenni - talán majd legközelebb azt is megtapasztalom.

Annyira jó, amikor a munkatársak, vagy épp vadidegenek után megfogsz valamit és az vizes. Vagy valami oda nem illő anyag van a felületen. Trutyi. Elgondolkodsz, hogy vajon ez mi lehet? O.o

Férfi mosdóban ez különösen kellemetlen lehet. A nőknek külön tornamutatványt kell bemutatni, hogy lepisiljék a kezüket. Nekünk pasiknak csak egy picit nem kell odafigyelni és máris Picassoként festünk a falra, utána meg "festékes" lesz a kezünk...

Mivel már annyit sírtam a blogban, következzen egy nem pesszimista bejegyzés - a repülésről (is)...

Első kiküldetésem a gyár központjába... Október utolsó hetében ki kell repülnöm Párizsba (pontosabban Boulogne-ba) egy megbeszélésre. Egy olyan termékről, amit nem is ismerek, ámde felelős vagyok érte. Csudajó lesz.

Nem akar egy ráérő hölgy arra a három napra a barátnőm lenni? Vagy érdeklődjek inkább "hostess" szolgálatoknál?

Ja, és hogy ez miért hír értékű? MERT UTÁLOM A REPÜLÉST!!!

Tankcsapda - Magányos repülő

Szeretni akarsz, de nem mered,
Lehet, hogy én vagyok az embered.
Idő kell ahhoz, hogy megtalálj,
Engem még nem ismer az F.B.I.
Kezem a fegyveren, tele a tár,
Előttem van még néhány határ,
Nem fogom használni a coltomat,
Átharapom halkan a torkodat.

Eltemet minket az élvezet,
Az én halálomat is élvezed.
Közülünk lesz valaki az áldozat,
Mi vagyunk az utolsó változat.
Nyújtom feléd a kezeimet,
Ami benne van még elveheted.
Eloldozom a köteleket,
A léghajó elszáll veled.

Repülünk, repülünk,
Mint egy magányos repülő.
Repülünk, repülünk, repülünk.
Repülj velem, bébi!

Szeretni akarsz, de nem mered,
Lehet, hogy én vagyok az embered.
Idő kell ahhoz, hogy megtalálj,
Engem még nem ismer az F.B.I.
Kezem a fegyveren, tele a tár,
Előttem van még néhány határ,
Nem fogom használni a coltomat,
Átharapom halkan a torkodat.

Repülünk, repülünk,
Mint egy magányos repülő.
Repülünk, repülünk, repülünk.
Repülj velem, bébi!

Ma lett bejelentve a cégnél, hogy előléptettek. A bejelentés előtt még behívott a nagyvezírasszony, hogy aláírjam a papírokat, illetve megbeszéljük az éppen futó ügyeket. Első kérdése: biztos szükség van 2 technikai támogató munkatársra?
He, mi? O.o
Most még sikerült megvédeni az állásukat...

A legvégén pedig megkérdezte, hogy akkor én most boldog vagyok? Mert annak kellene lennem. Merthogy Ő mennyi mindent megtett értem. És nem érti, hogy miért nem ugrálok körbe-körbe örömömben, meg miért nem csókolgatom a lába nyomát.

Eddig azt hittem ez egy értelmes nő. Most már látom, hogy igencsak nagyot tévedtem.

Elmegyek a McDonald's-ba dolgozni. Lásd Amerikai szépség.