Végig gondoltam, hogy miért szar a romantikus film, ha egyedül van az ember.

Ami nyílvánvaló, hogy nézőnk a filmben olyan érzéseket lát, amiből épp kimarad. Ez nem túl kellemes és még keserű szájízt is hagy maga után. (Mint egy keserű pirula...) Valószínűleg hangulattól is függ, hogy ezt hogyan dolgozza fel a delikvens - nekem nem sikerült higgadtan.

Azonban a romantikus filmeknek van egy rejtett hangulatromboló eleme is.
Miért néz az ember filmet? Kikapcsolódásként. Egy-két órára egy tőle idegen világba csöppen, nem kell gondolkodni, nem kell dönteni, csak szájszélen halvány csíkban csorgó nyállal zombulni a képernyő elött. Akciófilmeknél, krimiknél pár óra adrenalin, vígjátéknál pár óra nevetés, horrornál pár óra rettegés (és adrenalin /és nem alvás/). Romantikus filmeknél meg pár óra összebújás a másikkal. Jobb esetben. De mi épp a bal esetről (balabbik esetről?) beszélünk, amikor nincs kivel összebújni. Nem baj, álmodozni lehet, nézzük meg a filmet.
Mit is látunk? Azt, hogy 2 óra alatt megoldódik minden. 120 perc elég ahhoz, hogy az ember megtalálja a boldogságot! Megismerkedés, boldog együttlét, konfliktus, kibékülés, happy end. Egy nap egy tizenketted részébe összesűrítve.
Közben szerencsétlen páciens meg már hónapok, évek óta egyedül van. De kétszer hatvan perc elég... Ez az igazi hátbaszúrás.

A TV-ből nagyon hasznos dolgokat tanulhatunk meg. Például, hogy 2 óra alatt össze lehet jönni a nagy Ő-vel. Vagy, hogy a nők kiskosztümben, mosolyogva mosogatnak.