Kedves Taplóm

Tegnap megtapasztaltam mit is jelent az esti tagozat. A napi 8 óra munka után még 6 órát ültem a suliban. Ráadásul elég rosszul van szétosztva az órarend, így fizika után közgazdaságtan jön. Mindkét tantárgy nehéz és túlságosan is tömörítve van. (Közgázból negyed idő alatt kell felkészülnünk ugyanarra a vizsgára, amire a nappalisok. Nekik egy évük van a Közgáz I.-II.-re, nekünk fél évünk és fele óraszámunk...)

Most elég fáradt vagyok. De hazaérve tanulni kell, mert most már van miből. (Egy munkatársam is ugyanoda jár, neki megvoltak a tankönyvek.)

Ez kínlódás lesz...

Az iskolában a legelső általános informatikáról szóló órán megtudtuk, hogy az informatikust nem az információ értéke érdekli, hanem a mérete. Vagyis a méret a lényeg. Vagyis az informatikus nőnemű.

Az információ olyan új ismeret, ami értékkel rendelkezik a fogadó számára. Ennek alapján ebben a blogban nincs információ - nem rendelkezik értékkel senki számára. :)

Említettem, hogy tegnap matek és programozás vár a suliban. Természetesen ez nem teljesen így történt...

A matek része "rock-solid". Diszkrét matematika, lineáris algebra, determináns számítás. (Csupa olyasmi, ami csak az iskolában fog kelleni. Ezekkel szórják ki a diákokat év végén.)

A matek után hallottam, hogy a mellettem ülők mennek programozásra. Említették a termet is, így nyugodtan elmentem oda, ahova a király is gyalog jár. Felmentem az említett laborhoz, az "osztály" ott álldogált. Aztán néhányan elhúztak máshova, illetve páran "eltűntek". Én meg odacsapódtam egy társasághoz, akikről azt hittem, hogy programozásra várnak. (Úgy hallottam, hogy ezt mondták.) Természetesen azt sem tudtam melyik terembe vagyok kiírva vagy épp ki tartja az órát. 15 perc múlva már kezdett gyanús lenni a dolog, ugyanis az órarend szerint elkezdődött az óra... Egy tanulmányi osztályos ügyintézőtől kérdeztem meg, hogy ha programozásom van, akkor hova kellene menni?

- Tudod melyik terem?
- Nem...
- Tudod melyik tanár?
- Nem...
- Látom készültél.

Végül kiderült, hogy a tanároknál van névsor, így elküldött az egyik terembe. Ha azon a névsoron nem vagyok fent, akkor a másik terembe kellene menni. Elmentem megnézni a névsort (ami nem volt ABC rendbe szedve - ezen azóta is fennakadok), de nem voltam rajta. Így kizárásos alapon a másik teremben volt órám. Átsétáltam hát oda, megláttam az egyetlen üres helyet elől. Beküzdöttem magam, majd megkaptam az ottani névsort, aláírásra. És azon sem voltam rajta...

- Bocsánat, nem nyert! - majd kimentem a teremből. Egyik diáktársam, aki kint várakozott a másik tanórára, elővette a laptopját és megnéztük a Neptun rendszerben, hogy hova is tartozom. A saját felhasználójával. Programozásra voltam beírva. Úgyhogy visszamentem a terembe és érdeklődtem, hogy mégis mi van velem? Hova tartozom? Kiderült, hogy sehova. Mégsem volt programozás órám. Már rég haza indulhattam volna.

Ezzel elment újabb 40 percem. Közben az is kiderült, hogy a csoport másik fele (akik úgy tudták, hogy nem programozás órájuk lesz, hanem valami másik labor anyag) szintén fölöslegesen várakozik, mert az csak októberben kezdődik. "A Neptunnak márpedig igaza van!" Én meg tudok egy eladó hidat...

Szóval az első napom valójában a beiratkozás volt. Legalábbis annak kellett volna lennie...

Úgy tudtuk, hogy egy szerdai napon 16:00-tól tartanak nekünk valami szentbeszédet, majd beiratkozunk. A beiratkozás után pedig 18:00-kor írunk egy szintfelmérő matek tesztet. (Ennek már tudom az eredményét. Nem sikerült 50%-ra sem, ami azt jelenti, hogy vizsgaeredménynek szánalmas lenne...)

Ehhez képest...

16:00-kor meghallgattuk a szentbeszédet. A dékán és a helyettese elmondta, hogy nekünk nagyon rossz lesz. (Értem én, hogy mérnökök, de azért kicsit jobb PR kellene ide.) Rosszabb lesz, mint tavaly; vért fogunk pisilni; a fele sem éri el a diplomát. A dékán felvezette, hogy mennyivel szigorúbbak most a feltételek. Nekem meg az járt a fejemben, hogy Rózsának hála az eddigi 330-340 pont helyett már 281 ponttal is felvették állami támogatásra az embereket. Sokkal szigorúbbak a feltételek... (Ahogy egy diák fogalmazott a ponthatárok bejelentésének buliján a Margitszigeten: "minden hülyét felvesznek mérnöknek".)
Ezen felül elmondták, hogy aznap nem is fogunk beiratkozni, mert először alá kell írnunk a tanulmányi szerződést az állammal.

100 embernek több, mint két órájába telt aláírni a nevét 3 lapon. Egyszerre 5 ember tudott bemenni a tanulmányi osztályra.
Ezt mégis hogyan sikerült?!

A mókás az volt, amikor már végre láttam az ajtót, ahova be kellene mennem, kijött egy idősebb nő. "Aki tavaly már beiratkozott, az most ne akarjon még egyszer beiratkozni!" Ekkor már senki nem fordult vissza, de elgondolkodtató, hogy aki mérnök akar lenni, az ilyet megcsinál...
Ezek után a nő kifakadt (mert látta mennyien vagyunk még mindig), hogy emberileg több nem telik tőlük, Ő is előző nap reggel 8:00-tól 19:30-ig bent volt, aznap is reggel nyolctól ott van és hű, meg ha.
Na igen. Az ott álldogáló 100 emberből szerintem 95 hasonló cipőben jár. Nekünk ráadásul ezért nem fizetnek, sőt, még nekünk kell majd a munkáltatót kompenzálnunk orálisan túlórákkal.
Ugyanezt előadta az első napon is. Neki csak 16:00-ig tart a munkaideje, érezzük magunkat megtisztelve, hogy Ő még ott van. (Ő a felelős az estisekért.) Nekünk 16:15-kor kezdődik az első óránk.

Szóval aláírtam a szerződést (a következő 20 évben a tanulmányaimmal töltött idő kétszeresét magyar cégnél kell ledolgoznom - még jó, hogy 14 éve ide adózó cégeknél dolgoztam) és mentem vissza matek szintfelmérőt írni. Amit simán elkezdtek úgy, hogy még nem mindenki tudta aláírni a szerződést.

Másnap pedig mehettünk vissza, hogy beiratkozzunk. Újabb 90 percet elszúrtam az életemből 10 perc miatt.

Hú de megváltozott a blog.hu kezelőfelülete az utóbbi időben. Nagyon dizájnos...

Figyelem! A bejegyzésben termékmegjelenítés lesz található.

Na de nem ezért vagyok itt. Tegnap volt az első napom az iskolában. 14 év után elkezdtem egy főiskolát. (Valójában 12 évet kellett várni, az utóbbi 2 évben rákészültem a dologra. Főleg matekból...) Estire járok, munka mellett. Majd pár hét múlva kiderül hogyan bírom.

Egyébként pedig mérnök informatikus leszek. (Jobb lett volna programozó matematikusnak lenni, de nagyon nem szeretem a matematikát. (Csak az Analízis tanárnő meg ne tudja...)) Ehhez ugyebár tudni kell(ene ) programozni, illetve a nagy többség szerint jó matekosnak kell lenni. A programozásban egyet értünk, de a matematikában kevésbé. 12 éve dolgozom a szakmában és a négy alapműveleten kívül csak százalékot kellett néha számolnom.

Ehhez képest az első nap (este) elkezdtük a komplex számokat tanulni. Emberek, én már a síkban ábrázolok számokat! Milyen jó nekem. Nem volt elég a végtelen sok szám, ami a számegyenesen van, még több kell. Elméletben már fel tudok írni olyan számokat, amiknek a négyzete negatív lesz. Milyen jó nekem.
Kár, hogy az utóbbi 14 évben semmi ilyesmit nem kellett csinálnom. Egyelőre nem látom, hogy az iskolán kívül hol fogom ezt a (jelenleg inkább nem) tudást használni...

A matematika után megtartották az első "Bevezetés az informatikába" órát. A tanár egy bőrönddel jelent meg és kipakolt belőle:

• notebookot
• iPadet
• iPod Shuffle-t
• internetes rádiót
• analóg rádiót
• HDMI átalakítót
• hangszórót
• videó jel elosztót
• tucatnyi kábelt

Kivetítőn elkezdte az órát, én meg már kezdtem örülni, hogy "éljen, technológia!". Egész érdekesen is kezdte - mesélt az iskoláról, a lehetőségekről és megemlítette, hogy mivel fogunk majd foglalkozni a jövőben az óráin. Aztán az egész lejtmenetbe kapcsolt és az első 30 perc után semmi hasznosat nem tudtunk meg. A tanár úr teljesen le volt nyűgözve attól, hogy az iPaden van egy magyarok által készített program, ami képes a szövegfelismerésre. (Beszélsz az iPadhez, elmegy a hang adata Kaliforniába, ott próbálják értelmezni, majd visszakapod a felmondott szöveget.) Kétszer is bemutatta, hogy milyen ügyes a rendszer és többször is említette, mennyire lenyűgöző.
Neki. A hallgatók 90%-a ebben nőtt fel. Nekünk ez már természetes...

Az órarendünk szerint 22:00-ig tartanak az órák. Ehhez képest 19:30-kor a tanár úr bejelentette, hogy 20:05-kor vége és hazamehetünk. Neki csak 2 órát kell leadnia hetente. Valaki szólt neki az órarendről, így végül kiegyeztünk 21:00-ban. Végül 21:20-ig maradtunk, remélve, hogy tanulunk valamit.
Amikor elindultunk kifelé, megjegyeztem a mellettem ülőnek: "még szerencse, hogy nem én fizetek ezért..."

Most még nem látom mi hasznom lesz az iskolából a papíron kívül. A következő félévek tananyagai már ígérnek valami használhatót, de a kezdés elég lehangoló. Továbbá úgy kezel minket mindenki, mint a most érettségizett 18 éveseket. Én ugyan az idősebbek közé tartozom az estisek közt, de mindenki dolgozik, jó munkás ember. Még az elmondott szöveg is ugyanaz. ("Az itt megszerzett diplomával azonnal munkát fogunk találni." Tanár úr kérem, nekünk már van!)

Ma is megyek, másik matekot és programozást tanulni. Kíváncsian várom...