Az egész egy kérdéssel kezdődött. "A védekezés ... ?" Mire a megnyugtató válasz: "Bízz bennem!" A kedves olvasó talán kitalálta már, hogy a kérdést anyám tette fel, a választ apám adta. És mivel itt vagyok, arra is rájöhet az olvasó, hogy mi lett az eredmény.
Azonban, ha jobban belegondolok, talán nem is itt kezdődött minden. Elvégre ide is el kellett jutni. Sok-sok "Szeretlek", "Te vagy az igazi" és hasonló hangzott el a fenti kérdés előtt. Ezeknek mi lett az eredménye? A kérdés után pár héttel elváltak szüleim útjai.
Persze itt nincs vége a történetnek. Anyámnak például többször is elismételték, hogy nem kell aggódnia, nem fog fájni a szülés. Először csak üvöltött, később sírt, végül már könyörgött, hogy vége legyen. Képzelem hányszor fordult meg a fejében, hogy megéri-e ez az egész?
És én mikor találkoztam az első kegyes hazugsággal? Rögtön a világrajövetel után. Nem is akárhogy, hiszen pont szülőanyám szájából hallottam. "Cs-ssss, nincs semmi baj, minden rendben lesz..." Minden rendben lesz? Persze.
Azért engem sem kellett félteni a lódítások terén. Amikor kis porbafingóként, ártatlan képpel magyaráztam anyámnak, hogy nem én törtem össze a TV-t. Közben persze a kalapácsot elfelejtettem letenni a kezemből. Vagy amikor kezemet a szívemre téve esküdtem, hogy nem én ettem meg a csokit. Épp csak a számat nem töröltem le, így elég szembetűnő volt a valóság.
Később aztán olyan klasszikusok is előkerültek, mint a "Tanár úr, én készültem!", vagy a "Persze, este tízre itthon leszek!". Az olyanokról meg ne is essék szó, mint a "Nem, természetesen nem ittam semmit! *hukk*" és társai.
Idővel aztán egyre többet foglalkoztam a lányokkal és így egyre szemérmetlenebbül ömlött belőlem a szenny. Elvégre valahogy be kell férközni azokba a bugyikba, nem? Hányszor mondtam látszólag őszintén ugyanazokat a szavakat, amikkel apám is meggyőzte anyámat. Az egyedüli különbség annyi volt, hogy tanulva az Ő hibájukból, én tényleg odafigyeltem a védekezésre. Így komolyabb problémák nélkül jött el a felnőtt kor. (Persze a vizsgákon alakított szereplésemért is megérdemeltem volna egy Oscar díjat. Sikerült úgy átvernem a tanárokat, hogy adtak egy diplomát.)
Újabb maszkok kerültek az arcomra. A munkahelyen meg kellett játszani, hogy mindenkivel jóban vagyok, miközben persze hallgattuk egymást, ahogy az épp nem jelenlévőket szapuljuk. A hivatalokban a türelem álarcát öltöttem magamra, miközben arról fantáziáltam, hogy gépkarabéllyal lövöm ripityára a helyet. Az ártatlanság és megbánás leplét terítettem magamra minden egyes BKV ellenőrzés alkalmával.
A nőknek pedig a megértő, lovagias úriember szerepet játszottam. Sajnos az iskolaidejük alatt azt az egyet megtanulták, hogy ne higgyenek a pasiknak. De, mint azt tudjuk, borban az igazság, így ha eléggé leitattam Őket, akkor máris elhitték az előadásom.
De mindezt nem tudtam volna megtenni, ha nem ugyanezt láttam volna magam körül. Hiszen elkúrtuk - nem kicsit, nagyon. Vagy épp hittünk a meséknek, melyben egy ember (ön)feláldozásával az egész emberiséget megmenthetjük. Elhittük, hogy lesz négyes metrónk és elhittük, hogy szükségünk van arra a kütyüre, amit az a széles mosolyú fickó ajnároz a TV-ben.
Egyszer egy ember azt mondta, hogy színház az egész világ, színész benne minden férfi és nő. Talán ez az egyetlen valódi igazság.

A moly.hu oldalán zajlott le nem olyan régen egy novellaíró-pályázat, aminek a témája a hazugság volt. Nem neveztem be, ezt a szösszenetet csak pár napja forgatom a fejemben. A beküldött pályaművekből is csak egyet olvastam el, mert annak ismerem a szerzőjét. Viszont elolvastam az egyik zsűritag általános kritikáját a művekről. Gondoltam, majd ennek megfelelően fogok írni, de most újraolvasva a kritikát, rájöttem, hogy nem sikerült. Ez is csak egy "fogalmazás", nincs története és a vége össze van csapva. Ezért, ha lesz hozzá hangulatom (eh, zab), talán még csiszolok rajta. Szóval ez most csak egy üvegfiók. Fióknak írt mű, de mások is láthatják.
Akiben pedig felmerült a kérdés, hogy a történet mennyire kitaláció... Eléggé. Akinek van szerencsétlensége ismerni, az tudja/sejti, hogy mik mögött vannak valós "élmények", akinek meg van szerencséje nem ismerni, azok intézzék el egy legyintéssel.
Igazából azért írtam, mert a kritika olvasása közben elgondolkodtam a "hazugság egy olyan tág téma, amely mindazonáltal első gondolatra a megcsalást, megcsalatást idézi fel az emberben" tételen. Elsőre nekem is ez ugrott volna be és érdekes kihívásnak véltem, hogy másról (is) írjak. (Mint azt épp most ismertem el, én is csak utólag voltam okos.)
Meg különben is. Ez itten az én blogom, szóval fityiszt mindenkinek - olvasod, nem olvasod, nem kapsz mást. :-P