Amikor a blog még kósza gondolatként sem létezett, (az) egy barátom azt ajánlotta, hogy írjak könyvet, mert "annyira jó gondolataim vannak". Eltelt kb. 1 év és elindult a blog. Ami felfogható egy elektromos könyvként is.

Mik a visszajelzések? Mókás figura vagyok. Ez jó dolog, dagad tőle a májam. Sajnos a fejembe is szállt a dicsőség, mert mostanában, ha általam viccesnek vélt dolgot mondok, akkor mindig körülnézek a helyiségben, hogy ki hogyan reagál. Többnyire arcizom nem rezdül... Valószínűleg szóban nem vagyok Humor Herold. Ez szomorú, mert előbb-utóbb azért mégiscsak érintkeznem kellene szóban is emberekkel.
Más visszajelzést nem nagyon kaptam. Ha nagyon ki akarom sarkítani a dolgot, akkor én egy bohóc vagyok. (A 2 számmal nagyobb bakancsomban még úgy is nézek ki.) Kellenek a világnak a bohócok is, és nem is lenne ezzel semmi bajom, ha a verbális kommunikáció során is hoznám a vicces figurát.

Térjünk vissza az eredeti dicsérethez. Jó gondolataim vannak. Hát most mit szerénykedjek? Ez így van.
Kicsit komolyabban. A jó gondolataim alapja, hogy az igazat mondom. Vagyishogy kimondom az igazat. Ez nem jellemző (elvégre itt is azt mondják a kedves olvasók, hogy vicces vagyok, pedig nem is) a tömegekre. Ráadásul csak kevesek értékelik az igazságot. Tehát ha írok egy könyvet, amit csak kevesek értékelnek (értenek?), abból nem lesz bestseller. Viszont ingyen jegyet kaphatok a saját lincselésemre a nagy többségtől.
Egy másik gond ezekkel a jó gondolatokkal, hogy csak akkor jönnek, ha van rá ok. A foci VB-ről nincsenek jó gondolataim. A felmerülő problémákra reagálva vagyok megmondóember. Dráma, dráma, dráma kell, hogy a jó gondolatok a felszínre törjenek. Így aztán összekötnek a negatív érzésekkel.
Akkor inkább maradok a bohóc szerepben.

A legnagyobb probléma azonban az, hogy nem tudok fogalmazni. Olvasgatom az ifjú titán(nők) blogjait és besárgulok az irigységtől. A mondatok és az általuk megjelenített gondolatok összefüggenek, egészet alkotnak. Én meg csapongok itt össze-vissza, mint valami kezdő dzsigoló. Amilyen sok állatságot írtam már, hát álljon itt egy hasonlat. Az ügyes írók írásai olyanok, mint az öledben összegömbölyödött macska, akit ha simogatsz, akkor dorombol. Az én stílusom meg olyan, mint a védekező sündisznó... (Én vagyok a fakíró. Ééééérted? Fakír - író? Fájdalmas...)
Többször előfordult már, hogy elolvastam más bejegyzéseit és a végén arra gondoltam: én is pont ezt, pont így akartam volna elmondani. A "pont ezt" még megvolt, de nekem sosem sikerült olyan ügyesen megragadni a szavakat.

Maradok hát a csetlő-botló bohóc, akinek a fején köt ki az összes tojás zsonglőrködés közben. Minőség helyett csak minő segget tudok felmutatni.

"Nem tudok mást felmutatni, csak a középső ujjamat."
Junkies