A ma estét 3 hölgy társaságában töltöttem. Semmi szaftos, hacsak nem a vacsorára felszolgált húst nem vesszük annak.
Most pár hétig még nem fogok "életmódot váltani" és inkább nem keresek senkit magamnak. A 3 grácia együtt sokkal töményebb volt, mint a kezdésként megivott whisky. (Jóból is megárt a sok - hát még ebből.)
A dal másik apropója: holnap menni Párizs.
Ezt a nőt kénytelen vagyok én is belinkelni.
Hétvégi játékcsaj: Felicia Day
az IDDQD blogtól lopva
Idézve a cikkből: "ő valójában minden geek nedves álma, egy 31 éves nerdistennő". És valóban - annak ellenére, hogy vörös.
Sampon reklám átköltve:
Kora reggel - Budapest
Reggeli - Győr, McDonald's
Vacsora - Budapest, McDonald's
Ma személyesen találkoztam egy "ismeretlen ismerőssel" (egy hölggyel), akivel kötetlenül beszélgettünk pár órát. Hazafelé a vonaton, miközben nyitott szájjal, száj szélén csillogó nyálcsíkkal aludtam, megálmodtam, hogy nekem nagyon szükségem van egy olyan lányra, akivel így el lehet beszélgetni. (Persze kicsit sűrűbben.)
Felvetődött a kérdés a hölgy részéről, hogy én miért nem találtam még magamnak valakit? "Hiszen ez érthetetlen." Magamat is meglepve, a válaszomban rátapintottam a lényegre. (Nem, nem nyúlkáltam a lány felé...) "Olyan ez, mint a fogyókúra. Ott sem azt mondják, hogy 'mozogj sokat, egyél keveset', hanem 'életmód váltásra van szükséged'. Nekem is ilyen 'életmódváltásra' van szükségem ahhoz, hogy találjak valakit." De minimum el kellene kezdeni keresni. Az segíthet...
Olyan ez, mint a lottó. Amikor valaki azt mondja nekem, hogy most már szeretné megnyerni a lottót, én azt válaszolom, hogy én is. "Már csak lottózni kellene..." Látványosan több esélyem lenne úgy.
Öcsémmel mindig is jó kapcsolatom volt. Akkor is, amikor már mindketten dolgoztunk és nem találkoztunk olyan sűrűn. (Régebben minden hétvégén.) (Annak ellenére nem találkozunk sűrűn, hogy 15 percnyire lakunk egymástól.) A munkáról sokat nem tudtunk beszélni, mert más munkakörben, más munkamorálú cégnél dolgoztunk. Aztán, ahogy azt már írtam, szinte egyszerre lettünk főnik.
Most megint van miről beszélni. A legtöbbször felemlegetett téma a szélmalomharc. Amikor teljesen feleslegesen tépjük a szánkat; amikor olyan dolgokat kell megcsinálnunk, amiről tudjuk, hogy hülyeség és máshogy kellene csinálni. Csak épp a főnökeink olyan buták, hogy ésszel nem lehet Őket meggyőzni. Nem értik meg.
Ez pedig nagyon fárasztó tud lenni. Van az a vicc, miszerint a Föld népességének összesített IQ-ja állandó - csak épp egyre többen vagyunk. Néha már nem tudok erre viccként tekinteni.
Minden nap olvasom a Dilbert képregényt. Amikor a nagyvezírasszony idejött, akkor fellélegeztem, hogy végre nem a képregényben megénekelt idiótaságok történnek a cégnél. Pár hónapja azon vettem észre magam, hogy a napi Dilbert után pontosan ráismertem (megint) a gyárra. Ijesztő, amikor a karikatúra maga a valóság.
Nem csodálom, hogy újra hullik a hajam és ráadásként még őszül is. Irigylem öcsémet, aki sokkal jobban bírja ezt a nyomást. (Ahogy a barátnőjétől hallottam, öcsém átment genyóba a munkahelyén. Most ott épp pislognak, hogy mennyire megváltozott. :D ) "Amibe nem halsz bele, attól erősebb leszel." Csakhogy én is ugyanolyan seggfej leszek, mint a főnökök. Akarom én ezt?!
Maradok tisztelettel,
Don Quijote de la Mancha
Utolsó kommentek