Kedves Taplóm

A játék valóban úgy néz ki, ahogy a videókban láthatjuk. Nagyon jó, igazi stratégia.

Tanács hölgyeknek: ha meg akarsz szabadulni egy pasitól, ne mondd neki, hogy "jó fej/kedves/aranyos vagy". Hiszen akkor miért akarsz tőle megszabadulni?!

Kaptam egy elbocsátó szép üzenetet, miszerint a lány, akire vártam másfél hónapot, talált valakit. Erre nem tudok tömör és frappáns csattanót írni. Szar az élet.

Éldegélem életem. "Teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek." Csinálom amihez kedvem van, nem csinálom amihez nincs. Minden normális. Annak kellene lennie.
Csakhogy közben várok valakire. Nem csak úgy általában várok valakire, hanem egy konkrét személyre.
Ha nem várnék, akkor is ugyanazt csinálnám, mint most. Éldegélném életem. De így, hogy várok valakire, minden valahogy rosszabb. Nem az igazi.

Ugyanaz, mégis teljesen más.

"A remény rabjai."

Teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - egyszer csak csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - sehol senki. Visszamegyek a konyhába, teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - megint csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - megint sehol senki. Másodszor is visszamegyek a konyhába, teszek, veszek, mosogatok, kávéfőzőt törölgetek - harmadszor is csöngetnek. Kinyitom az ajtót, nézek jobbra, nézek balra - hát nem középen állt a postás?

Build Anything from Studiocanoe on Vimeo.

Itt találtam: lego.blog.hu

Mint azt korábban írtam, voltam Zürichben rokonlátogatáson. Másfél hét késéssel pedig megéneklem az utazás történetét.

Csütörtök

Nem szoktam utazni. Így utazó felszerelésem sincs. Mint pl. bőrönd. Viszont akartam ajándékot vinni, amit nem árt biztonságosan tárolni. Ehhez a sporttáskám nem lenne elég, így kölcsön bőrönddel utaztam...
Kaptam egy hatalmas bőröndöt és egy közepes méretűt. Az ajándékokkal együtt sem tudtam teljesen megtölteni a közepes méretűt, pedig az unokatesóm feleségének vitt itókát vagy három törölközőbe is belecsavartam.
A gépem este indult, de mivel tele vagyok szabadsággal, hát kivettem az egész napot. Nagyon félek a repüléstől, próbáltam elterelni a figyelmem - megnéztem a Glee című sorozat első évadjának második felét (kb. 10 részt). Pont olyan sorozat, amit a(z épp nem létező) barátnővel kell megnézni. Ez a figyelemelterelés annyira jól sikerült, hogy majdnem lekéstem a becsekkolást. Úgy számoltam, hogy 1 óra alatt kiérek a reptérre. Ezt eddigi tapasztalataim alapján próbáltam belőni. Épp csak azzal nem számoltam, hogy most nem az 1-es terminálhoz megyek, hanem a ketteshez, illetve nem taxival, hanem tömegközlekedéssel... 10 perccel a becsekkolás zárása előtt pattantam ki a buszból, egy olyan terminál előtt, amit nem is ismertem. (Az egyes terminált már ismerem.) Úgyhogy őrült módjára szaladgáltam fel s alá a reptéren, keresve, hogy akkor most merre is kellene menni? Végül megtaláltam a helyet, becsekkoltam, leadtam a bőröndöm és megkerestem a beszálló kaput. Tökéletes módja a repüléstől való félelmem elterelésének - azon izgulni, hogy lekésem az egész járatot... (Malévval repültem, ők pedig csak este 19:40-kor indítanak gépet Zürichbe, illetve reggel 6:55-kor indítanak vissza.)
A repülés ugyanolyan rossz volt, mint amire emlékeztem. A leszálláskor pedig ugyanúgy szétrobbant a fejem, mint eddig minden alkalommal. (Feltehetőleg valami nem megfelelően van elrendezve a koponyámban...)
Zürichben unokatesóm várt a reptéren, bár majdnem elkerültem. Kopaszra nyírta a fejét és így nem ismertem fel... Viszont látszik, hogy rokonok vagyunk. Úgy várt rám, hogy közben zenét hallgatott és olvasta a könyvét... Vagyis Ő sem figyelt. :)
Este fél 11-re értünk hozzájuk. Vettünk 1 órás jegyet nekem, majd vonat, villamos és busz. 1 órás út. Ők Zürich legdélebbi határánál laknak, a társasház mögötti zöld terület már egy másik település.
A gyerekek már aludtak, a felesége és az anyósa várt minket ébren. Én meg bedőltem az ágyba és elaludtam.

Péntek

Reggel kilenc körül ébresztettek fel. A 10 éves fiú már iskolában volt, a 4 éves kislány pedig a kék takarója alól (amit mindenhova magával visz), unokatesóm lábába kapaszkodva leskelődött. Ő kapott egy macit. Még a takarót sem vette le a fejéről, sőt, tőlem el sem fogadta. Oda kellett adnom unokatesómnak, akinek a kezéből végül kikapta és elszaladt. Hiába, a lányokra mindig ilyen hatással vagyok...
Reggeli, majd indulás a gyárba. 10 óra körül megérkeztünk a Google irodájához, de a megbeszéltek alapján csak délben mehettem be. Kaptam hát egy térképet, egy 3 napos turista jegyet, egy rövid útikönyvet és tanácsot arra, hogy az óvárost nézzem meg, illetve hajózzak egyet, mert az benne van a jegy árában.
Így is tettem. Az útmutatás alapján megkerestem a kikötőt (Zürich közepén van egy hatalmas tó) és bár bent állt egy hajó, annyira szép volt a környék, hogy leálltam fotózni. (Pl. az ujjamat...) Lemaradtam az első hajóról. A következőre már felszálltam és mentem egy rövid kört. (A rövid kör a város határáig megy az egyik parton, áthajózik a másik partra és ott visszaindul. A hosszú kör a körbemegy a tavon, de az nagyon sok idő.) Unokatesóm azt mondta, hogy 1 órás az út, végül másfél óra lett. Fél egykor még a tömegközlekedésre vártam, hogy visszajussak a gyárhoz - már jött is a telefon, hogy merre vagyok?
A Google irodáról sokat nem írnék - nem hiába nyeri el minden évben a Google a legjobb munkahelyi környezet címet...
Megebédeltünk a menzájukon (üdítők, kávé, rágcsálnivaló, ebéd - minden ingyenes, még a látogatónak is), majd indultam tovább turistáskodni. Visszasétáltam a kikötőhöz, majd elindultam nagyjából északra. És eltévedtem...

Az óváros kb. olyan, mint Budapesten a vár, csak sokkal szűkebb utcákkal. A város nagyon szép, nincsenek graffitik, nincs szemét, nincsenek hajléktalanok (összesen kettőt láttam) és a belvárosban igazán autóforgalom sincs. Az emberek nyugodtak, többnyire mosolyognak, sehol nem láttam az itthoniakra jellemző fáradt, beletörődött tekintetet. Nem elhízottak, ízlésesen öltözködnek, az öregekről nem lehet megmondani, hogy hány évesek, mert mindegyik nagyon fiatalosan néz ki. Összesen kétszer láttam botot öregebb személy kezében, de az egyik alkalommal inkább sétapálca volt.
Cserébe minden iszonyat drága. Egy hot-dog a kikötő mellett 1200 forint lenne. Minden (legalább) kétszer olyan dárga, mint itthon. A lakások háromszor-négyszer olyan drágák.
A várost járva a graffitik hiányán kívül feltűnő, hogy templomtorony sincs sok. Cserébe rengeteg daru van a városban. Szinte minden építkezéshez felhúznak egy darut. Magas irodaház sincs igazán (talán ha fél tucatot láttam a hajóról), így a daruk nagyon kitűnnek. Egyetlen füstölő gyárkéményt láttam, valószínűleg ipari negyed sincs. (Ahogy unokatesóm magyarázta: Svájcban még a futószalag mellett álló munkás is olyan jól keresne, hogy nem éri meg ott gyártani.)
Az egész város nyugalmat és rendezettséget áraszt magából. Budapest ehhez képest őrültek háza.
Ami furcsa volt, hogy az idősebbek (a még nálam is idősebbek...) nem annyira tudnak angolul. Svájc is egy nemzeti olvasztótégely, nagyon sok külföldi él és dolgozik ott. És mégis voltak gondok, ha angolul akartam valamit mondani. Az egyik McDonald's-ban olasznak véltek az akcentusom miatt (???), a hétfői csokiboltban pedig engedélyt akartam kérni a fotózáshoz, de az idősebb eladó azt már nem értette meg. Nekem még Svédországi tapasztalatom van, ott még a koldus is (amiből szintén nagyon kevés van) tud angolul.

"Hazaérve" vacsoráztam, játszottam egy kicsit unokatesóm fiával - legalábbis néztem, ahogy konzolon játszik. Ő lefeküdt korán, én meg olvasgattam a társasjátékok szabályait, amíg unokatesóm haza nem ért a pénteki játék estjéről. (Szerepjátszanak a munkatársakkal.)

Szombat

Az volt a terv, hogy elmegyünk egy közeli városba, majd megmásszuk Zürich Gellért hegyét. Mi, fiúk. Csakhogy a kisfiút elhívták moziba a barátai, így erről lemaradtunk. Ezért úgy módosult a terv, hogy én délután elkisértem unokatesóm egy szerepjáték boltba, majd megmásztuk a hegyet. Ketten.
Pontosabban felvonatoztunk a hegy tetejére, majd 2 órás "sétával" átmentünk a szomszéd hegyre. Onnan pedig libegővel le. (Ez kell a tériszonynak...)
Este szerepjátszottunk a fiával, majd kipróbáltuk az egyik társasjátékot. Megint csak ketten, mert ahhoz már nem volt kedve a kisfiúnak. Közben a kislány megbarátkozott velem, játszottunk együtt, színeztünk együtt (néha a padlót...). És ha kapott valami rágcsálnivalót, akkor mindig jött oda hozzám, hogy megossza velem. Na, ha ilyen hatással lennék minden lányra...

Vasárnap

Az apai szigor hatására elmentünk a szomszéd városba, a közlekedési múzeumba. És jó informatikusként, GPS térképpel együtt, eltévedtünk. (3 GPS képes készülék is volt nálunk...) Végül csak odakeveredtünk. Unokatesóm meg akarta nézni a várost is, de a múzeum annyi időt elvitt, hogy délután végül hazaindultunk. (A GPS meg elvitt minket hegyet mászni, mert nem tudott egy új alagútról...)
Este szerepjáték, mozizás, társasjáték.

Hétfő

Ez volt az utolsó teljes napom Zürichben. Valamikor dél tájban kikeveredtem az ágyból, reggeli, majd irány a város - csokit kell venni! Kaptam egy jegyet, némi útbaigazítást, aztán magamra maradtam.
Először megkerestem az édességboltot. Kis félreértés áldozata lettem, így több kört is mentem az ottani Váci utcában, mire megtaláltam. Megvettem amire tellett, majd újra nyakamba vettem a várost. Megtaláltam az óvárosban a pornó mozit és a szex boltot. A templom mögött... Bementem egy spanyol bor üzletbe svájci borért. Nem volt nekik... Üldögéltem egy McDonald's-ban, majd üldögéltem egy parkban. És megállapítottam, hogy ez mennyivel jobb lenne, ha nem egyedül lennék.
Este a szokásos program. Szerepjáték, vacsora, társasjáték. Korán lefekvés, mert...

Kedd

... hajnal 4-kor kellett kelnem, hogy időben kiérjek a reptérre. 6:55-kor indult a gép, 1 órával korábbra kell kiérni, 1 óra az út. Ráadásul olyan korán még csak az ottani HÉV jár, amihez egy félórás gyaloglással tudok kijutni. Egy olyan megállóba, ahol még sosem jártam... Itt "életmentő" volt a telefonom. Még "otthon" rákerestem a térképen az útvonalra, amit aztán megjegyzett, és mivel a GPS-hez nem kell internet, ezért a "memóriában" tárolt térképen szépen el tudtam navigálni a megállóba. Ott szereznem kellett egy kiegészítő jegyet, majd irány közvetlenül a repülőtér. Ügyesen az első osztályra ültem fel a vonaton, csak a város határában vettem észre és mentem át egy másik kocsiba...
Egyébként Zürich zónákra van osztva. A belváros az óvárossal a tízes zóna, ez dupla annyiba kerül, mint a többi. (Ja igen, nem csak Zürich, de az egész ország zónásítva van.) A zónák közti utazáshoz pedig olyan jegyet kell venni, amivel a megadott zónák közt mozoghatsz. Lehetőség van direkt jegyet venni (megadod, hogy honnan hova), vagy zónás jegyet, amikor a cél zónából 1 vagy 2 tetszőleges zónát mehetsz. Ezek a jegyek minden járatra érvényesek. Vonat, tömegközlekedés, hajó.
A zürichi reptér vagy ötször akkora, mint a budapesti. A becsekkolástól számítva 10 percbe telt, mire eljutottam a beszálló kapuig. Egy másik kapu sor 25 percre van... Maga az út nem volt érdekes, csak a fej szétrobbanás fejlődött odáig, hogy nem csak a bal felem akart robbanni, de már a jobb oldala is. Hurrá.

Itthon aztán még haza sem értem, máris szembesültem a különbségekkel. Cigányok mindenütt (Zürichben egyet sem láttam), illetve a buszmegállóban próbáltak kéregetni. Gondolkodtam, hogy angolul szólalok meg, de végül csak elküldtem a mukit.

Jó hely Zürich. Persze ottani kereset kell hozzá, hogy megélj, de nagyon megéri. Nekem szerencsém is volt az időjárással, pólóban voltam végig. Elvileg rosszabb idő szokott lenni - talán majd legközelebb azt is megtapasztalom.