Kedves Taplóm

Egy srác internetes naplója, hogy meglegyen a szocializáció illúziója. A többi majd kiderül, vagy minden beborul.

Csak mert nem érdekel, még nem jelenti, hogy nem is értem.

Utolsó kommentek

  • KeserűPirula: @Seele: Női megérzés. :) Eredetileg az iskoláról akartam írni, mondjuk heti rendszerességgel - de ... (2012.10.13. 15:25) Esti
  • Seele: Szia! De jó újra itt látni. (Egy belső megérzés azt súgta, hogy meg kell néznem a blogodat. :) ) H... (2012.09.22. 11:17) Esti
  • Seele: Hiányzik az aktivitásod. :( Mi történt? (2011.03.03. 21:47) Lézer mutató
  • Briszeisz: Hová tűntél el Pirula? Remélem nem vesztél el teljesen! :) (2011.01.26. 22:27) Egy sütemény illata
  • Seele: Kedves Pirula! Mi újság feléd? Bízom benne, hogy jól teltek az ünnepek és jól vagy. :) (2011.01.04. 14:12) Egy sütemény illata
  • Utolsó 20

Lustaság

Egyelőre az archívum lehetőség nem úgy működik, ahogy szeretném... Ezért az érdeklődőknek csak a lap alján található lapozó linkeket tudom ajánlani. Gőzerővel folyik a javítás... -.-'

Ki vagyok én?

2010.06.12. 16:02 | KeserűPirula | 2 komment

Valaki mondja el, ki vagyok én
Valaki mondja el, mi a poén

Mindenkiben él valamilyen "énkép". Ez a kép a külsőségeket tekintve általában rosszabb, mint a valóság, a belsőségeket tekintve (fúúúj, belsőség?) pedig jobb. A tükörbe nézve kismillió dolgot fedezünk fel magunkon, ami nem tetszik. Aztán néha nézünk nagyot, amikor másnak pont ezek tetszenek. A természetünkről pedig azt hisszük, hogy elbűvölő, lehengerlő, szerethető, de legalábbis elviselhető. És nézünk nagyot, amikor meghalljuk, hogy mások mit gondolnak rólunk...

Én éveken át azt hittem, hogy türelmes ember vagyok. Pár éve világosítottak fel, hogy ez nagyon nem így van. A barátaimat kérdeztem, így igen valószínű, hogy az igazságot mondták.

A durcás kismalac beleesik egy mély gödörbe, nem tud kimászni. Arra jár a jó tündér és leszól neki:
- Várj kismalac, segítek!
- NEM VÁROK!

Ezt a negatív tulajdonságomat egész könnyen fel tudtam dolgozni. A lányok "5 perc múlva elkészülök" 30+ perceit egész jól bírom, illetve a ruhaboltban sem kaparom le a tapétát, ha elkísérem őket. Tehát a fontosabb helyzetekben mégiscsak van türelmem.

Mostanában viszont többször is megkaptam, hogy én folyton boldogtalan vagyok. Mindig, egyfolytában, megállás nélkül, non-stop. Önmagamat idézve, ilyenkor nézek nagyokat. Mindig? Azért ez túlzás. Csak vannak jó pillanataim? Nem lehetek ennyire búval b*szott? Aztán elgondolkozom, hogy milyen életem lehet? Mások azt látják, hogy én folyton búskomor vagyok. Valamit, valahol elrontottam.
Nem érzem magam megállás nélkül lehangoltnak. Tény, hogy a cinizmus eléggé beleivódott a vérembe (így védekezek a vámpírok ellen). Aki pedig csak felületesen ismer, az a csípős beszólásaim alapján egy életunt pasinak tarthat. Erre két válaszom van:
- szerinted pesszimista vagyok, szerintem realista
- rosszkor nézel! :-P ("Mindenki hülye, csak én vagyok villamos!")
Vagy egy harmadik: legyen türelmed megismerni. Mert valójában elbűvölő, lehengerlő, szerethető (és) ember vagyok.

Na persze a mások, akik véleményt mondanak rólunk sem mindig következetesek. Egyik (hölgy) munkatársam meglepődött, amikor egy sikamlós beszólást engedtem meg magamnak. "Hát Ő sosem gondolta volna, hogy én ilyet is mondok!" Dehogynem. Punci. Tessék. Elég sikamlós. (Jobb esetben.) Én meg nem értettem, hogy miért csodálkozik. Mit gondolt rólam?
Később egy kitalált történetet építgettünk négyen. A téma az volt, hogy én majd jól megkérem a külföldi főnöknő kezét a közös csapatépítőn. (Ez onnan indult, hogy a szlovák főnöknő elődje most Brazíliában vezető. Ebből kiindulva feltételeztem, hogy a szlovák vezetők egyre magasabbra jutnak a ranglétrán, így érdemes bevágódni náluk.) Én meg ontottam az ötleteket, hogy hogyan zajlana a "lány"kérés. Vaníliás karikával "gyűrűzném" meg. Vagy a gyerekkoromban (de régen volt) népszerű gumicukorral, ami egy kis cumi volt, műanyag karikával, a gumi része a cukor. Meg ugye letérdelés, a cég előtt monológ, stb. A végére a fent említett munkatárs elcsodálkozott, hogy mennyire romantikus alkat vagyok. "Hát Ő nem gondolta volna, hogy ilyen romantikus vagyok!"
Vajon mit gondolt akkor rólam ezek előtt? Se ez, se az?

De végül is nem annyira lényeges, hogy mások mit gondolnak rólunk. A lényeg, hogy önmagunkkal legyünk egyensúlyban. A mindenki más meg magasról le van... Vagy legalábbis ezt az egyensúlyt fogják látni. És így magabiztosan mehetünk fejjel a falnak.

Címkék: kreténpirula kacagópirula

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvestaplom.blog.hu/api/trackback/id/tr352076447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyógy-ír 2010.07.06. 13:20:24

"Mert valójában elbűvölő, lehengerlő, szerethető (és) ember vagyok." ezt én sem írhattam volna ennél pontosabban Rólad, pont ilyen vagy.....vagy mégis,...de ezt sem én írtam csak idézem :-) : "Vagy(ok), mint minden ember: fenség,
Észak-fok, titok, idegenség,
Lidérces, messze fény," ilyesmi....akik veszik a fáradságot és megismernek szeretnek Téged, erre még biztosan emlékszel :-)

KeserűPirula 2010.07.06. 14:58:05

@gyógy-ír: Igen, tudom, hogy annyira lehengerlő egyéniség vagyok, hogy engem nem lehet nem szeretni. Ahogy anyám mondta: ha nem lennék, ki kellene találni. Bár lehet, hogy Ő részrehajló ebben a témában.
De persze vagyok én "idegenség" és "lidérces, messze fény" is, amik meg elég riasztó jelzők.
A lényeg, hogy én nem lehetek hibás, a mindenki más a türelmetlen. Nem szánnak rá elég időt, hogy megismerjék benső értékeim. Mint pl. a szerénységem.
süti beállítások módosítása